h i r d e t é s

Hogyan újítsuk meg házunk környezetét teraszfedéssel?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hogyan újítsuk meg házunk környezetét teraszfedéssel?

2024. augusztus 12. - 08:55

A legtöbb családi háznak van terasza, sőt, új építésű házat szinte el sem tudunk képzelni nélküle. Gyakran felmerülő kérdés azonban, hogy jobb-e, ha fedett a teraszunk, vagy maradjon inkább teljesen nyitott. Ennek eldöntésében szeretnénk most segítséget nyújtani.

Forrás: serbanteraszteto.hu

A fedett teraszok előnyei

Míg hátránya jóformán nincs, előnye annál több. Vegyük sorra ezeket! Ahhoz, hogy maximálisan élvezhessük fedett teraszunkat, elengedhetetlen az is, hogy megfelelő szerkezettel készüljön. Ebben a serbánterasztető munkatársai professzionális segítséget tudnak nyújtani, egészen a tanácsadástól és tervezéstől kezdve a kivitelezésig.

Ha fedett a teraszunk, azzal sokkal inkább meg tudjuk növelni lakásunk hasznos életterét, hiszen a kora tavaszi időszaktól kezdve egészen késő őszig használhatjuk. Így megálmodhatjuk ide második nappalinkat, vagy egy kültéri étkezőt is akár, ahol egy hirtelen jött zápor sem fog véget vetni az ebédnek.

Mindezeken felül egy jól kivitelezett fedett terasszal a házunk is esztétikusabb és értékesebb lesz.

A terasztető vázszerkezete

Talán ez a legsarkalatosabb kérdés, hiszen a minősége és a megjelenése dönti el, hogy később csak a bosszúságunk lesz-e vele, vagy minimális karbantartás mellett csak annyi dolgunk, hogy élvezzük.

Ha alumínium szerkezet mellett döntünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a legkorszerűbb megoldást választjuk. Sok pozitív tulajdonsága miatt leginkább ezt a megoldást szokták javasolni a szakemberek.

Mivel könnyű maga az anyag, így könnyebb dolgozni is vele, ami gyorsabb munkavégzést eredményez.

Az alumínium fizikai tulajdonságaiból adódóan rendkívül strapabíró és ellenálló szerkezetet eredményez. Az időjárás viszontagságait jól bírja, nem rozsdásodik, nem korrodál, így hosszú távú megoldást jelent. Különösebben nem igényel karbantartást, csupán az időszakos takarításáról kell gondoskodni, ami szintén nagyon egyszerű és gyorsan elvégezhető.

A szerkezeti elemek porfestetten kerülnek beszerelésre, így a választható színeknek köszönhetően garantáltan megtaláljuk azt az árnyalatot, ami leginkább illik otthonunk összképéhez.

A teraszfedések anyaga

Amennyiben fényáteresztő tetőt szeretnénk, a teraszok fedésére jellemzően kétféle anyagot szoktak használni: üveget vagy polikarbonátot.

Az üvegnek minden esetben VSG biztonsági üvegből kell készülnie. Ez a biztonsági üvegeknek egy olyan csoportját jelöli, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy egy esetleges törés során a baleseti kockázatot a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák. A tetőfedésekhez használt biztonsági üvegek hóterhelésének el kell érnie a 120 kg/m2 értéket, így egy hirtelen nagy havazás esetén sem kell aggódnunk teraszunk épsége miatt.

A polikarbonát lehet víztiszta vagy opálos, de legyen minden esetben 16 mm vastag és hőszigetelő. A fenti ismeretek birtokában talán már mindenki el tudta dönteni, hogy a fedett terasz jobb, vagy a fedés nélküli.