Így is lehetne bánni a menekültekkel
A közelmúltban Böjte Csaba ferences szerzetes is szót kért menekültügyben.
A nagy sajtóvisszhangot kiváltó jegyzetében Európai Akadémia létrehozását javasolta a kormánynak, amelynek célja, hogy felkészítse a bevándorlókat a békés együttélésre, mert szerinte az sem megoldás, ha feltétel nélkül befogadjuk és az sem, ha erőszakkal elűzzük őket.
Az írás megjelenését követően augusztus 17-én a helyiek meghívására szentmisét mutatott be a jászapáti templomban. Az esemény alkalmával interjút adott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Új Néplapnak. Az újságnak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi hullámmal érkező menekültek is erősíteni, gazdagítani, színesebbé fogják tenni nemzetünket.
Böjte Csaba a terjedelmes interjúban többek között utalt a jászok 13. századtól megindult betelepedésére, megjegyezve, hogy a magyarság sok aktuális kérdésére válaszként jelenhetnek meg a jászok. "Vajon képes-e a magyarság befogadni, lehet-e bárkit integrálni?" - tette fel a kérdést. "A magyarság bennünket, székelyeket - ahogy a jászokat is - befogadott. Adná az Isten, hogy a velünk együtt élő cigányok el tudják mondani: igen én cigány vagyok, de jó magyar ember is. Adná az Isten, hogy azok, akik a bevándorlási hullámmal ide szakadnak Magyarországra, ugyanúgy erősítsék, gazdagítsák, színesebbé tegyék népünket, nemzetünket." - mondta.
Szerinte az embernek tud akkora szíve lenni, hogy beleférjen oda jászsága, magyarsága, és képes legyen jó testvére lenni egy székely magyarnak, vagy épp egy palóc magyarnak. "Együtt otthonosabbá tudjuk tenni ezt a Kárpát-medencét. Nem hiszem, hogy lehetne külön jász, cigány, magyar, vagy külön szlovák, vagy szerb, vagy román tündérkertet, Isten országát megcsinálni. Ezt csak együtt, közösen tudjuk megvalósítani" - hangsúlyozta Böjte Csaba az Új Néplapnak nyilatkozva.
2 komment