Magyarországon valamiért minden 24,99 millió forintba kerül a kis értékű közbeszerzéseknél – erre a megállapításra jutott a Korrupciókutató Intézet Budapest (CRCB). A néhány napja publikált tanulmányból kiderül, amíg 25 millió forint volt az egyszerűsített közbeszerzési eljárások értékhatára, addig a kiírók és a pályázók manipulálták a rendszert.

A sok kicsi sokra megy alapon évek alatt több tízmilliárd forintra tehető kárt okozott a korrupciós közbeszerzési gyakorlat.

A CRCB most már évek óta elemzi az úgynevezett Benford-törvény segítségével a magyar közbeszerzések eredményeit. Frank Benford amerikai fizikus (őt megelőzően már Simon Newcomb) megfigyelte, hogy a véletlen számok eloszlása nem egyenletes, ám az eloszlás matematikailag tökéletesen leírható.

Ismerve a számok Benford-eloszlását, máris lehet használni csalások, tévedések felderítésére, ahogy azt az ellenőrök, könyvvizsgálók széles körben teszik is.

A CRCB 2009 január 1. és 2016 december 31. közötti 138 ezer 0-100 millió forint értékű közbeszerzési szerződést vizsgáltak meg ezzel a módszerrel, és arra a megállapításra jutottak, hogy a kis összegű közbeszerzések esetében a kiírók és a pályázók manipulálták a szerződéseket.

A korrupcióra építették a rendszert

2015 novemberéig létezett az a szabály, hogy 25 millió forintos értékhatár alatti közbeszerzéseknél nem kellett nyílt pályázatot kiírni – ez volt a hirdetmény közzététele nélküli eljárás.

A 2013 novembere előtt még meghívásos tárgyalásos eljárásra volt szükség, ám 2013 után már a tárgyalási kényszert is eltörölte a fideszes kormánytöbbség, így egy beszerzésre elég volt három tetszőleges cégtől ajánlatot kérni, s közülük választották ki a győztest.

Ráadásul több esetben tudni olyan három szereplős „versenyről”, ahol két vagy akár mindhárom meghívott pályázó tulajdonosi köre összeért vagy épp azonos volt. Mivel hirdetmény nem volt, azokról sem a versenytársak, sem a nyilvánosság nem értesült, így azokat ellenőrizni sem lehet.

Egy ilyen laza rendszer a magyarnál erkölcsileg fejlettebb társadalomban is a szabályok megszegésére csábít, nemhogy a NER-ben. További trükk volt, hogy a a kiírók a 25 millió forintnál nagyobb projekteket feldarabolták részprojektekre, így akár százmilliós beszerzéseket is lebonyolíthattak közbeszerzési szabályok kijátszásával.

A Bendford-eloszlásnak a 10 és 30 millió forint értékű közbeszerzési végeredmények nem felelnek meg, itt tetten érhető a manipuláció. Különösen kiugró a 23-24 millió forintos árak előfordulása, ami a 25 milliárd értékhatár ismeretében már nem annyira meglepő.

Ráadásul a 23-24,99 millió forintos sávba eső közbeszerzési díjak 73 százaléka volt közvetlenül a 25 milliós értékhatár alatt, vagyis

szinte minden beszerzés értéke 24,99 millió forint volt

a vizsgált időszakban.

Más részadatok is a tömeges korrupcióra utalnak: a 25 millió forintos értékhatárhoz közel eső közbeszerzéseknél

csak 4,2 százalékban fordultak elő háromnál több szereplős eljárások,

míg a 25-100 millió forintos értékűeknél ez 20-30 százalék. Vagyis a 24,99 millió forintos pályázatoknál a kiíróka korlátozták a versenyt.

Mindegy, hol a határ

2015 novemberétől a kormánytöbbség megszüntette a három szereplős eljárásokat, ám kitalálta az összefoglaló tájékoztatással induló eljárásokat. Ezen kiírásokat – amelyek nem hirdetmények – öt napra nyilvánosságra hozták, a minimális szereplők számát 4 főre emelték, az értékhatárt pedig 18 millió forintra csökkentették. Az eredmény: 2016-tól megugrott a 17 millió forintos szerződések aránya.

A kutatók megjegyzik, hogy nem csak a korrupció lehet az egyetlen magyarázat, előfordulhat, hogy egyes esetekben így akarták gyorsítani az eljárást – ám az eredmények többségében kimutatható a nyilvánvaló korrupció.

De nem csak a 24,99 millió forintos szerződések kirívóan magas aránya utal a korrupcióra, hanem az is, hogy a szerződések összegét a 25 milliós értékhatár közelében sokkal nagyobb arányban kerekítették ezer forintra, mint az értékhatár alatt és felett. Vagyis az ajánlattevők nem korrekt módon számolt, hanem

kerekített, hasra ütött árakkal pályáztak, hiszen tudták, hogy korrupciós ajánlatukat elfogadják a kiírók.

Pofonegyszerű lenne a megoldás

A tanulmány szerzői szerint az ilyen szabályozási problémák kiküszöbölése pofonegyszerű: a közbeszerzésre vonatkozó törvények, szabályok változtatása előtt fel kell mérni a javaslatok várható hatását, hisz a közgazdaságtudomány erre már rég lehetőséget ad.

Ezen vizsgálatoknak hatásszámításoknak nyilvánosan kellene zajlaniuk, illetve azokról nyilvános vitát kellene folytatni.

Amíg ez nem történik meg a „dolgok mennek a maguk útján” vagyis a közbeszerzési rendszerben állandósul a korrupció

– zárják a kutatók megállapításaikat.

Tóth István János, a CRCB társalapítója és vezető kutatója a Zoom.hu-nak elmondta, hogy 20 évbe tellett az USA-ban is, míg az ily módon készített elemzéseket bizonyítékként fogadták el a bírósági gyakorlatban.

Nem lehet tudni, hogy Magyarországon ez mennyi időbe telik, de előbb vagy utóbb idehaza is kialakul a jogszabályi környezet, amely támogatja ezen kutatások felhasználását.

Minimális, néhány tízmillió forintos ráfordítással, milliárdokat lehetne megtakarítani ezen korrupciógyanús ügyletek kiszűrésével,

ha az USA-hoz vagy akár Szlovákiához hasonló módon kutathatóak és nyilvánosak lennének a közbeszerzési eljárások dokumentumai, illetve a kutatások eredményeit felhasználná a bűnüldözés

– mondta Tóth István János.

zoom.hu