h i r d e t é s

Így nyúlhat bele a választások eredményébe a Fidesz

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Így nyúlhat bele a választások eredményébe a Fidesz

2018. április 08. - 22:06

Többféleképpen is bekavarhat a kormánypárt.

A kép illusztráció! - MTI Fotó: Balázs Attila

Vihari előtti csönd van. És ebben a csöndben azon morfondírozhatunk, a Fidesz hogyan és milyen mértékben próbál beavatkozni a választás eredményébe.

Az első beavatkozáson már túl vagyunk. A kampányidőszak alatt ugyanis a Fidesznek aránytalanul nagyobb eszköztára volt arra, hogy a robotszavazóktól az értelmiségieken át a TAO-pénzzel megvásárolt sportolókig beleverje a választók fejébe, CSAK A FIDESZ. Óriásplakátok, köztévé, közrádió, közlapok. Még arra is jutott egy-két peták, hogy egy olyan helyi lapot szórjanak ki a postaládákba, amit azelőtt az ott lakó nem is látott. Meg hát nyilván, amiben kizárólag fideszes politikus csillantja meg sokszínű tehetségét, cuki családja körében. Ilyen a Városi Korzó címre keresztelt színes szennylap is, amelyet szombat délután sikerült Józsefváros és Ferencváros tisztes lakóihoz eljuttatni.

Egy különkiadásról van szó, aminek a környéken soha a büdös életben nem jelent meg a normál kiadása. Úgy hirdeti magát, mint közéleti magazin. Nehogy feltűnjön, hogy a tartalom Kocsis Mátéra van kihegyezve (16 oldalból mind a 16 oldalon valamilyen formában Kocsist tolják). Ezért itt-ott elszórtak benne celebeket, színészeket, sportolókat. Csányi Sándor, Reviczky Gábor, Keresztes Ildikó, Böde Dániel, Nagy Fero, Szenes Andrea és Nacsa Olivér. Ők mind Józsefváros jelenlegi polgármestere mellett teszik le voksukat.Kiábrándító valóság. Mindezt persze közpénzen tolják, azok pénzén is, akik nem a kormánypártot támogatják. Ezt ezúton is köszönjük a miniszterelnök úrnak. 

Persze, más eszközök is rendelkezésre állnak az eredmény befolyásolására. Napok óta hallani arról, az országot a kormány épp a választás napján nem akarja annyira megvédeni. Inkább kinyitja az összes határátkelőt, hadd jöhessen a szavazni vágyó tömeg. Arra is egyre több a bizonyíték, a határmenti településeken népességrobbanás következett be. Tucatjával vannak bejelentve ugyanarra a lakcímre a határ túloldalán élő állampolgárok. Akik még csak nem is magyar anyanyelvűek. A határontúli magyarok levélszavazatáról, és a Magyarországról elköltöző magyar állampolgárok megkülönböztetéséről már ne is beszéljünk. Elcsépelt téma, hogy míg azok, akik magyarként sosem voltak Magyarország lakói, levélben küldhetik el szavazatukat (és a borítékot le sem kell ragasztaniuk, de még csak nem is kell személyesen bedobniuk egy urnába, összegyűjtik tőlük), addig Anglia vagy Németország távoli csücskébe kitántorgó hazánkfiát akadályversenyre késztetik szavazata urnába dobásához.

Egy ideje az a hír is felröppent a közösségi médiában, hogy akinek fontos a választás eredménye, vigyen magával saját tollat, Miért is? Merthogy elképzelhető, azok a tollak, amelyeket a helyszínen adnak, kiradírozhatók. Talán túlzásnak tűnhet ez a feltételezés, de Magyarországon ennyi év abszurd után bármi megtörténhet. Szóval, EGY TOLLON NE MÚLJON AZ EREDMÉNY!

Ám az eredménybe mégis az urnák lezárása után lehet a leginkább belenyúlni. Hiába is felügyelik a választások tisztáságát fizetett megfigyelők és civil önkéntesek valamelyik párt színében. Hiába is számlálják meg együtt a bedobott cédulákat a szavazókörökben, és vesznek fel jegyzőkönyvet. A papír alapú eredményt digitális formában kell rögzíteni. Ám, hogy ki viszi fel az adatot, és milyen adat kerül az adatbázisba, illetve a világhálóra, azt az adott szavazókör már nem látja. A csalás lehetősége egy évtizedek óta szavazókörben elnöklő megbízott szerint is ekkor a legnagyobb. Ha pedig ez így van, nem csupán a csodán fog múlni, április 9-e hétfőtől ki fogja vezetni az országot újabb 4 (vagy innentől kezdve akárhány) évig. Az orosz hekkerekről meg majd megfeledkeztünk...

 

Forrás: karambol.blog.hu