Az alföldi utasok többnyire a Kőbánya-Kispest állomásra, a Nyugati pályaudvarra és a Keletibe érkeznek. A szűkre szabott időmbe csak az első kettő fért bele, de ennyi éppen elég is volt. Valahol azt olvastam, a magyar vasútnak öt ellensége van: a négy évszak és az utasok. Aki gyakran utazik vasúton, ennek minden gyönyörét megtapasztalhatta. Mindennaposak a késések, a kocsik többsége koszos, az illemhely pedig....az van.. Csak használni ne kelljen. Ráadásul a buta magyar ezért a "szolgáltatásért" még fizet is, nem is keveset. Aki mondjuk, Debrecenből időre akar vonaton a fővárosba érkezni, a legbiztosabb, ha legalább eggyel korábbi járattal indul el, így talán nem késik el. Szerintem olyan nap nincs a vasútnál, hogy a intercityk mindegyike pontosan érkezne meg a végállomásra. A többi járat hol volt, hol nem volt, ...hagyjuk.

Velem igazán nem volt a vasútnak szerencséje. Mindkét igencsak lepukkant vasútállomásra eső utáni napon látogattam el, így megtapasztalhattam milyen büszke és erős vára a NER-nek az államvasutak.

A Kőbánya–Kispest vasútállomás egy nyomornegyed képét mutatja akkor is, ha süt a nap, esőben pedig egyenesen fenomenális. Mondom előző nap esett, de a peronra még különböző rejtett helyekről ömlött a víz, mintha a Balatonon lettem volna. Tócsa itt, tócsa ott, víz mindenütt. A gyalogos lépcső leírhatatlan állapotban volt, koszos, madárszaros és életveszélyesen csúszós volt, a korlát nem tartott semmit. A mozgólépcső akkor éppen nem működött, talán beázott az irányító rendszere, ki tudja. Ott, ahol semmi sem működik, minden és annak az ellenkezője is elképzelhető. A lépcsőzés után, újabb tócsák fogadták a csomagjaikat húzó embereket, mivel mindenütt a víz volt az úr, így senki sem tudta száraz lábbal a későbbi célját megközelíteni. Mindezt még olyan apróságok is tetézték, mint lógó vezetékek, rozsda ette korlátok. Az állomást még balkáninak sem lehet nevezni, mert azt a MÁV tisztelt vezetői még képesek lennének, és elismerésnek vennék.

Csodálkozom azon, hogy még senki sem szenvedett maradandó sérülést a forgalmas állomáson, ahol naponta tízezrek – köztük sok turista – fordul meg, és találkozik a végtelenül lepusztult, világvége hangulatot árasztó létesítménnyel. A 21.században ilyen körülmények között utazni és ezért még fizetni is, több mint pofátlanság. Aki járt a Kőbánya-Kispesti állomáson tudja, miről beszélek. Budapest egyik szégyenfoltja, amelynek az állaga napról napra romlik, egy nagyobb szél talán össze is dönti. Régen megérett már arra, hogy felrobbantsák ezt a semmire sem alkalmas koszfészket. És akkor csodálkozunk, hogy a fővárosban elszaporodtak a patkányok. Ez az állomásnak mondott roncshalmaz biztos megélhetést jelent a rágcsálóknak.

Sok van mi csodálatos, de a Kőbánya–Kispesti "bakterház" konténer vécéjénél a vasúti sínek mellett, nehéz fantasztikusabbat találni. Akire itt rájön a szükség, az tényleg hagyjon fel minden reménnyel. Kizárt, hogy fertőzés nélkül megússza a használatot, árad a bűz, a pisi és kaki szag, takarítást akkor látott, amikor az állomás: úgy vélem sohanapján kiskedden. Ha ellenzéki politikus lennék, ide kihívnám a MÁV elnök–vezérigazgatóját, itatnák vele egy kis hashajtót, aztán mehet, a mehet. Normális ember ezt az alkalmatosságot messze elkerüli. Még jó, hogy pénzt nem kérnek a használatáért.

Aki arra számít, hogy a Nyugati pályaudvar – ami mégiscsak a város szívében van –szebb látványt mutat, ki kell ábrándítanom. Közel 150 éve átadott pályaudvar épületét Gustave Eiffel tervei nyomán készítették el. / A neve ugye ismerős, igen ő az, akiről az – általa tervezett – az Eiffel-tornyot elnevezték. Valamikor – jogos büszkeséggel – a világ legszebb állomásai között tarthattuk számon. Még így igen lepusztult állapotában is impozáns látvány a csarnok, elképzelhető milyen lehetett az átadásakor.

Ha ma Eiffel látná a pályaudvart, biztos megütné a guta a méregtől. Kosz, szemét, a tető rengeteg helyen beázik, a vakolat omladozik. Ha kinn esik, akkor benn is, így az esernyő használata igencsak ajánlatos, míg a járatát az utas meg nem találja. A Nyugatit nemcsak az utasoktól, hanem a széltől is óvni kell. Idén márciusban a szomszédos irodaházból látták, ahogy a Nyugati tetőzetének egy része szabályosan felrobbant, fémlemezek repültek mindenfelé. Kiderült, hogy a perontető szerkezetét a szél fújta le, ez került a vezetékre és okozott zárlatot és jelentős késést a menetidőben.

A pályaudvar eredeti szépségéből nem sokat lát az utazó, hiszen azt kell figyelnie, hogy mikor zúdul a nyakába az eső, netán hogyan tudja a soros víztócsát kikerülni. Itt is ellehetne játszani a kiskacsa fürdik kedvelt játékot, mert igencsak kacsázni kell ahhoz, hogy valahogy száraz lábbal jusson ki az emberfia a körútra. Ahol újabb tortúra vár rá, de erről a sorozat második részében már írtam.

Sok mindenről nem írtam, így például arról sem, hogy Kőbányán az utas váró–, és tájékoztatás is az állomás lerobbant állapotához igazodik. A télen hideg, nyáron meleg vasúti kocsik örömeit is mindannyian megtapasztalhattuk, így sok újdonságot nem tudtam volna megosztani.

Elszomorító, hogy miközben ömlik az országba a "hanyatló" nyugat pénze, a haveri kör degeszre tömi a zsebét és a hasát, a közpénzek ellopása valóságos nemzeti sport lett a NER– lovagjai között, a hatalom urai pusztulni hagyják – többek között – ezt a két pályaudvart is. Óriási pénzeket ver el az Orbán – kormány az ország imázs javítására.Cseszhetik az egészet, kidobott közpénz a ablakon, hiszen a minisorozatban bemutatott jelenségek annyit rombolnak az ország képen, hogy saját lábon áll királykisasszony legyen a talpán, aki erre gombot tud varrni.

Amíg hazánk legnagyobb vezetőjének a felcsúti kisvasút meghosszabbítása a legfontosabb, addig itt a büdös életben nem lesz változás. Magyar emberek, turisták milliói szembesülnek azzal, hogy a MÁV egy lepukkant, korszerűtlen, utasellenes förtelem. Jobb országokban – mondják –, már egy perc késés is halálos véteknek számít. Nálunk egy év alatt, több évet is késnek a vonatok, mégsem dől senki a kardjába. Az utazás körülményei középkoriak – csak a jármű változott –, de szerintem egy akkori fogadó jobban fogta a vendéget, magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtott, mint 2019-ben a Magyar Államvasutak.

A MÁV elnökvezérigazgatója egyébként havi 5 millió forint közpénzt tesz zsebbe. Ehhez jönnek az egyéb természetbeni és anyagi juttatások, amelyeket ha forintosítunk, biztosan 6 millió körüli az vasút nagyfőnökének a bére. Ráadásul olyan fazon kapja ezt a kis aprót, akinek a nevéhez némi csalafintaság is fűződik. Ő az a NER kedvenc aki még 3,3 milliárd forintjába kerülhet Magyarországnak, 2018.februárban kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) bizonyítottnak találta, hogy korábban úgy volt végrehajtásért felelős elnökhelyettes az EU-s források elosztásárt felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), hogy több közbeszerzési tanácsadó cégben is érdekeltsége volt. Ez azt jelenti, hogy egy-egy projekt esetében szerepet vállalhatott az előkészítés és a kivitelezés során is, az OLAF pedig azt javasolta, hogy az EU büntetésként hajtson be 3,3 milliárd forint támogatást Magyarországon. Ez azonban az érintettet nem rázta meg túlságosan. Szerinte egyszerűen csak egy "bagatell ügyről" van szó. /Forrás: 168 óra.hu, 2018. augusztus 2./

Tegyük ehhez még hozzá,hogy egy bakter havonta nettó 168 ezret keres, a kalauz fizetése túlóra nélkül 250 ezer körül van. A legtöbbet, havonta nagyjából félmillió forintot a mozdonyvezető visz haza. A legtöbben másod-, harmadállást is vállalnak, "van, aki kisvonatozni jár, más alkalmi sofőrködik". És sokan nem bírják tovább, inkább felmondanak, "ezért van az, hogy nincs mozdonyvezető vagy kalauz, és késve indul a vonat".

A MÁV–nál is fejétől bűzlik a hal, ha hűséges vagy a hűbéruradhoz, akár tönkre is teheted, amit éppen rád bíztunk.

Végső konklúzió: aki a Magyar Államvasutak "szolgáltatását" kívánja igénybe venni, semmi jóra ne számítson, készüljön fel a lehető legrosszabbra. Tartok tőle, a végeredmény még kiábrándítóbb lesz.