h i r d e t é s

Így válasszon gyermekfogászatot

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Így válasszon gyermekfogászatot

2020. október 14. - 08:40

Sajnos sok felnőtt és gyermek esetében is igaz az, hogy félnek a fogorvostól, félnek az esetleges beavatkozástól. Pedig a modern orvostudomány már a fogorvosok kezébe is számos eszközt adott, amivel minimalizálni tudják a kellemetlenséget egy-egy kezelés során.

Forrás: netfog.hu

Érdemes azonban szakemberhez fordulni, aki kifejezetten a gyermekekre specializálódott. Hogy miért? Mert ő kellőképpen fel lesz készülve a gyermekek reakcióira, tudja, hogy mire hogyan kell reagálnia, mivel tudja megnyugtatni őket.

Azonban Ön is nagyon sokat tud tenni azért, hogy gyermeke a megfelelő kezekbe kerüljön, és ne féljen a fogorvostól, a beavatkozásoktól. Nézzünk pár fontos dolgot, amit érdemes szem előtt tartania, amikor gyermekfogászatot választ csemetéinek.

Közös fogorvosi rendelő az egész családnak

Érdemes olyan fogorvosi rendelő után nézni, ahol a teljes család fogápolását elvállalják, azaz felnőttek és gyermekek fogászati kezelését is elvégzik. Nagyon fontos gyermekének az ismerős közeg. Érdemes már csak azért is párszor elvinni a gyermeket a fogorvosi rendelőbe, hogy ismerkedjen a hangokkal, szagokkal, eszközökkel, szakemberekkel. Amikor már megszokta csemeténk a környezetet, akkor jöhetnek az első puhatolózó vizsgálatok. Majd jöhetnek az évenkénti ellenőrzések, hogy időben kiderüljön, ha valami gond lenne.

Azokat a fogorvosi rendelőket kell keresnie, ahol van lehetőség minderre, és jól kezelik a gyermekeket, kedvesek velük.

Jutalmazás, apró ajándékok

Természetesen nagyon fontos, hogy pozitív élménnyel távozzon gyermekünk a fogorvosi rendelőből, ezért sem mindegy, hova visszük csemeténket. A kedves, mosolygós fogorvos egyértelműen jó jel, főleg, ha dicséri gyermekünket. Egyes helyeken azonban még ennél is többet tesznek azért, hogy gyermekünk abszolút pozitív élménnyel távozzon, még komolyabb beavatkozások után is.

A Netfog Fogorvosi Rendelő élen jár a jutalmazásban, így szakértelmüknek, rugalmasságuknak, gyermekbarát hozzáállásuknak is hála kiváló választásnak bizonyulnak gyermekfogászatot keresőknek. Náluk az egyik legijesztőbb fogászati beavatkozásnál, azaz a foghúzásnál külön ajándékkal kedveskednek a gyermekeknek. A kihúzott fogak számára külön színes fogtartó dobozadnak a kis hősöknek. Kedves gesztus, a gyermekek is értékelik.

Gyermek-fogszabályozás

Ha gyermekfogászatot választ, javasolt mindenképp utánajárni, hogy gyermek-fogszabályozás területén is szakértőkkel van-e dolga. Ha szükségessé válik, akkor ne kelljen gyermekünknek új helyet, új fogorvost megismernie, megszoknia, elfogadnia. Sokkal jobb, ha maradunk a megszokott környezetben.

Fontos a fájdalommentesség

Az egyik legfontosabbat a végére hagytam, ez pedig a fájdalommentesség. Ezen állhat vagy bukhat minden. Olyan rendelőt keressen, akik többlépcsős, illetve zselés érzéstelenítéssel is dolgoznak csemeténk teljesen fájdalommentes kezeléséért.