h i r d e t é s

Irritálta a német cégeket az Orbán-kormány

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Irritálta a német cégeket az Orbán-kormány

2015. január 31. - 16:36
0 komment

Klasszikus eszközökkel, tárgyalásos úton beszéljük meg a vitás témákat, így a korrupció témakörét is.

Nálam egyetlen német cég sem panaszkodott vagy kopogott be támogatásért – erről is beszélt a Népszabadságnak Lieselore Cyrus, Németország budapesti nagykövete, aki interjúnkban szót ejtett a Merkel-vizitről, a szegénységről, a Szabadság téri emlékműről is.


Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Amikor ide érkezett, volt valami, ami meglepte ahhoz képest, amilyen kép élt önben rólunk?

– Nem volt kialakult Magyarország-képem, a megismerés fázisában vagyok. Ugyanakkor megdöbbentett a statisztikákban kimutatott, a sajtóban is bőségesen tárgyalt nagyfokú szegénység. Országjárásaim során erről is szeretnék személyes benyomásokat szerezni.

– Hogyan látja a két ország viszonyát, a korábban Berlinből megfogalmazott kritikák érvényesek-e még? A látogatáshoz a különböző politikai táborokban igen nagy várakozásokat fűznek.

– Azzal kezdeném, hogy a német-magyar kapcsolatok szolid alapokon, több pilléren nyugszanak. A politikától a gazdaságon át a kultúráig kiterjedt kapcsolati hálók alakultak ki. A német befektetések masszív jelenléte jelentősen hozzájárul a magyar gazdasági stabilitáshoz és GDP-növekedéshez. Azt se felejtsük el, hogy a magyar és német felsőoktatási intézmények között több mint négyszáz együttműködési projekt létezik. A rendszeres és a legkülönbözőbb szintű párbeszéddel mindent meg tudunk vitatni, nem látok borús fellegeket.

Barátok között természetes, hogy érdeklődünk a másik dolgai iránt. A német közvéleményben uralkodó Magyarország-kép változatos, a német sajtóról ez nem mindig mondható el.

– Miért most jön Angela Merkel Budapestre? Sokan tavaly szeptemberre a határnyitás 25 évfordulójára várták a kancellárt.

– Most jön a kancellár és azért is jön, köszönetét, tiszteletét fejezze ki a magyar népnek az 1989-es határnyitásért, a német újraegyesítéshez nyújtott segítségért. Kár azon morfondírozni, hogy miért nem korábban jött.


Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Mégis milyen üzenetet hoz magával? Már említettem a felfokozott várakozásokat.

– A kancellár látogatása gesztus a magyar népnek. Az üzenetekkel várjuk meg a látogatást.

– A magyar közéletben az egyik fő téma a korrupció. Ön ezzel kapcsolatban milyen tapasztalatokat szerzett?

– Németország zéró toleranciát követ a korrupcióval szemben, megítélésünk szerint az torzítja a tisztességes piaci versenyt és a társadalomra is káros. A német vállalatok érzékenyen reagálnak a korrupcióra. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2014-es jelentése szerint a vállalatok véleménye az átláthatóság és a korrupció tekintetében kedvezőtlenebb lett. Szükség esetén mi klasszikus eszközökkel, elsősorban tárgyalásos úton beszéljük meg a vitás témákat, így a korrupció témakörét is. Hozzáteszem, nálam még egyetlen német cég sem panaszkodott, egyetlen német vállalat sem kopogott be támogatásért.

Addisz-Abebából Budapestre

Lieselore Cyrus 1951-ben született a Ruhr-vidéki Wattenscheidben. A bochumi és a saarbrückeni egyetemen tanult pszichológiát.1981-ben lépett külügyi szolgálatba. Legutóbb, 2010-2014 között Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában volt nagykövet, onnan érkezett tavaly szeptemberben Budapestre.

– Bár a magyar kormány igyekszik a német vállalatoknak kedvezni, bizonyos intézkedések, így a reklámadó vagy elektronikus árkövetési rendszer (EKAER) német cégeket is keményen érintett.

– Ha bizonyos kormányzati lépések a nagy befektetők gazdasági tevékenységét nyilvánvalóan negatívan érintik, a gazdaságnak és a német kormánynak azt szóba kell hoznia és megpróbálnia párbeszéddel megoldást találni. A gazdasági szereplőktől érkező panaszokat mi az illetékes magyar kormányszervek elé tárjuk. Nézze, a német vállalatok azért jönnek ide, mert kedvezőnek tartják a befektetési feltételeket. A szakképzett munkaerő vagy a jó infrastruktúra mellett azonban a jogbiztonság és a kiszámíthatóság is meghatározza egy ország befektetési vonzerejét.


Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Az elmúlt hónapok magyar kormányzati intézkedései néhány német vállalatot irritáltak. Az érintettek örültek volna, ha az intézkedések bevezetése előtt konzultáltak volna velük. A szürke és a feketegazdaság elleni harcot a német cégek is támogatják, de ha egy olyan drága rendszert, mint az EKÁER mindenkire, az eddigi jófiúkra is rákényszerítenek, akkor az illetékesek ágyúval lőnek verébre.

– Mi a véleménye a Szabadság téri német megszállási emlékműről? Járt ott? Mennyire tartja veszélyesnek a magyarországi antiszemita jelenségeket?

– Igen, jártam a Szabadság téren, megnéztem a német megszállás emlékművét. Nagyon meglepett ugyanakkor a közeli alternatív emlékmű, ami az eleven vitát jelképezi. Esztétikai véleményt nem kívánok nyilvánítani, de úgy gondolom: minden társadalomnak meg kell találnia a módját, hogy szembenézzen a múltjával. Nemcsak a múltért kell felelősséget vállalni, hanem a jelen és a jövő szempontjából is le kell vonni a tanulságokat.

A német nagykövetség annak idején sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Német megszállás emlékművének tervezése nagyon gyorsan és széles körű társadalmi vita nélkül zajlott. Ami az antiszemitizmust illeti, úgy hallom, a magyar zsidóságot, Európa egyik legnagyobb zsidó közösségét fizikai veszély nem fenyegeti. Sajnos úgy tűnik, hogy a közbeszédben továbbra is elterjedtek az antiszemita megnyilvánulások. 


Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Mi hiányzik a német-magyar viszonyból, milyen új területeket vonna be?

– A civil társadalmi kapcsolatokban, így például társadalompolitikai témákban szerintem érdemes volna a tapasztalatcserét erősíteni, fejleszteni. A környezet, és klímavédelem, a zöld témák mind olyanok, amelyek Magyarországon még nem váltanak ki olyan széles társadalmi vitát. Az erőforrásokkal való felelős gazdálkodás, a fenntartható fejlődés biztosítása igenis téma lehet a német és a magyar civil szféra között.

 

nol.hu

{flike}
{jcomments on}