h i r d e t é s

Iszlám Állam: húszezer dzsihadista esett el

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Iszlám Állam: húszezer dzsihadista esett el

2015. október 14. - 11:36
0 komment

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásai összesen körülbelül húszezer, az Iszlám Állam kötelékében harcoló dzsihadistával végeztek amerikai vezető katonai tisztségviselők szerint.

A 2014 augusztusában elinduló légitámadások komoly nehézségeket okoztak a dzsihadista szervezet számára, tette hozzá a tisztségviselő, amelyet egy másik Pentagon-alkalmazott is hangoztatott. A két tisztségviselő neve elhallgatását kérte - írja a Kitekintő.

Az USA Today-nak nyilatkozó katonai tisztviselők elmondták, hogy különböző, elfogott rádiójelentések bizonyították, hogy az Iszlám Állam elleni légitámadásokat "megérezték" a dzsihadisták, és taktikájuk megváltoztatására kényszerítették. 

Ugyanakkor elismerték, amellett, hogy a dzsihadista szervezet halálos áldozatainak száma meglehetősen magas, illetve a harci morált is sikerült csökkenteni, annak ellenére a csoport - a külföldi dzsihadisták csábítása révén - továbbra is képes meghatározó erőként fellépni, és létszáma ma is közel ugyanakkora, mint amekkora a bombázások előtti időkben volt, körülbelül húsz-harmincezer fő. 

Michael O'Hanlon, a Brookings Institute katonai elemzője szerint a húszezer halálos áldozatról szóló információk pontosak, ezek minden bizonnyal az Iszlám Állam harcosai és nem civil áldozatok. "Ez egy elég nagy szám, és segít annak megértésében, hogy a szervezet miért nem tudta az elmúlt hónapokban jelentősen növelni területeit", fogalmazott O'Hanlon, hozzátéve, hogy "ugyanakkor nem is csökkent jelentős mértékben a szervezet által ellenőrzött területek kiterjedtsége. Az Iszlám Állam továbbra is vonzza a külföldi harcosokat szerte a világból, sőt, úgy tűnik, hogy idén többet, mint valaha."

A több mint 7300 légicsapás és a műveletekre, illetve a helyi erők kiképzésére költött csaknem négy milliárd dollár ellenére, az Iszlám Állam még mindig ellenőrzi a legnagyobb és legfontosabb iraki városokat. 

"Továbbra is fennhatósága alatt tartja Moszult, Ramadit és számos más várost annak ellenére, hogy abban reménykedtünk, hogy e hódítások legalább némelyikét nem lesz képes hosszútávon megtartani", mondta a Brookings elemzője.

 

kitekinto.hu (Címlap: Forrás: pestisracok.hu)