h i r d e t é s

Itt a Fidesz kampánystratégiájának 5 titkos pontja

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Itt a Fidesz kampánystratégiájának 5 titkos pontja

2018. július 09. - 17:56

 

Van egy kommunista vőfély, aki Somogyaszalótól, Újpesten át Józsefvárosig mindenhol elindul, ahol kamujelölteket keresnek. Schmuck Andor véletlenül kapott 21 szavazatot. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: b1.blog.hu

Két időközi önkormányzati választást is tartottak vasárnap. Mindkettőt a Fidesz nyerte nagy fölénnyel, de nagyon alacsony részvétel mellett. Az eredmények arra jók, hogy rekonstruálni lehessen belőlük a Fidesz kampánystratégiáját.

Íme, itt van 5 pontban:

1. Tartsd alacsonyan részvételt!

Ennek két módja van, az egyik az, hogy írd ki nyárra a választást. Ez egy bevált trükk 1990 óta, amikor azzal lehetetlenítették el MSZP népszavazását, hogy júliusra írták ki. Nem is lett közvetlenül választott államfő azóta sem. Érdemes megfigyelni, hogy azok a fideszesek, akik parlamenti mandátumok miatt kénytelenek voltak lemondani önkormányzati posztjukról, ezt azonnal,bőven az összeférhetetlenségi határidő előtt megtették Miskolcon, a József- és a Belvárosban is, hogy az utódjukat a nyár kellős közepén lehessen megválasztani.

A Fideszről 199 óta lehet tudni, hogy az alacsony részvétel nekik kedvez. Ez úgy is elő tudják segíteni, hogy hidegen tartják a kampányt, hogy lehetőleg még azok se tudjanak a választásról, akiket érint.

  • Ezért volt a VIII. kerültben alig 23 százalékos a részvétel,
  • az V. kerületben meg a 20-at is alig lépte át.

Ha ehhez az kell, hogy teljesen törvénytelenül be kell tiltani az ellenjelölt kampányrendezvényét - mint történt az a VIII. kerületben -, hát akkor tilts be.

2. Akadályozd meg az ellenfél összefogását!

Ez a legnagyobb veszély, ezt legkésőbb február, Hódmezővásárhely óta tudjuk. Ha egyetlen ellenzéki jelölt lett volna a Kocsis Máté ellen az áprilisi választáson, akkor most lehet, hogy nem kellett volna új polgármester választani.

Innen nézve kontraproduktív a Jobbik ellehetetlenítése: ha lett volna pénzük, akkor biztosan állítanak saját jelöltek (hiszen az a pártok létezésének célja és értelme), úgy még könnyebb lett volna nyerni. De egyelőre azt választották, hogy először a Jobbikot, és utána az ellenzéket akarják megosztani; az új szélsőjobboldali párt biztosan nem fog összeállni a liberális baloldaliakkal.

3. Állíts kamujelölteket!

Az semmiképpen nem fordulhat elő, hogy a Fidesszel szemben egyetlen jelölt szállhasson szembe, mert akkor könnyen megtörténhetne, hogy kikap a kormány embere. Pláne Budapesten és a nagyvárosokban. Ezért pszeudojelölteket kell vásárolni, akik megosztják az ellenzéket.

Az egyik ilyen jelölt, a politikai thrasceleb, a legendás Schmuck Andor. Ő mindenre kapható. Mindenre is. Ha a főpolgármestert keresnek, akkor arra, ha házmestert, akkor arra.

A másik opció a Munkáspárt. Van, hogy maga az elnökelvtárs száll ringbe, mint történt az 3 éve Salgótarjánban, de ha ő éppen Moszkvában, Pekingben vagy Phenjanban tartózkodik elvtársi látogatáson, akkor ott van az ókomcsik fregoliembere, a szintén mindenre alkalmas Fehérvári Zsolt István. Fehérvári elvtársat fel lehet bérelni vőfélynek, de nagyon szívesen vállal polgármester- és képviselőjelöltséget is. Ha agy a baj, Fehérvári et. jön és segít. A távolság nem számít: 

  • indult ő már a már a polgármesteri posztért Somogyaszalón;
  • országgyűlési képviselőjelöltként Újpesten;
  • és most megint polgármesterjelöltként a Józsefvárosban.

Ugyanez történik Miskolcon, ahol Erdei "Rokker Zsolti" Sándor ellen indítanak egy másik Erdei Sándort, meg egy egy Zsoltot is, hátha van olyan szavazó, akinek a keresztnév akadt be.

Megjegyzendő, hogy a kamujelöltek állítása nem csodaszer: Fehérvári alig 100 szavazatot kapott a 13 ezerből a VIII. kerületben (Újpesten áprilisban meg 118-at). Schmuck pedig mindössze 21-et(!) az V-ben. Ennél még a papírmaséképéből is többet tettek ki, és a saját kampánystábjából se szavazott rá mindenki.

A kamujelöltek arra tehát nem alkalmasak, hogy megosszák az ellenzéki szavazókat, de arra igen, hogy elbizonytalanítsák őket, és távoltartsák a választástól.

4. Gondoskodj arról, hogy az ellenjelölt is neked kedvezzen!

Az árulók az ellenzéki pártokban már ott vannak. Ez a legbiztosabb módszer. Az ellenjelölt - mint most Józsefvárosban - legyen

  • egy civilszervezet prominens tagja,
  • amelyet Soros György támogat,
  • és legyen egy biztosan népszerűtlen ügy reprezentánsa (mint például a hajléktalanok felkarolásáé).

Ez így együtt főnyeremény a Fidesznek, biztos a siker. Éppen beleillik az évet óta folyó kampányukba, pont mintha ők rendelték volna meg Győri Pétert. Ami lehet, hogy így is van. Már le se kellett magát öntenie egy vödör hideg vízzel. Ennél tökéletesebb ellenjelölt talán csak az éppen szórakozott állapotban lévő Gyurcsány Ferenc lehetett volna.

Ha az ellenzéki jelölt esetleg helyben népszerű, akkor próbáld megvesztegetni, hogy ne induljon: Ha nem tudod, akkor jöhet az előző pont.

Azonban ha az ellenzék egy deklaráltan népszerűtlen, eleve esélytelen jelölttel égeti meg magát, attól még a Fidesznek nem lesz támogatója, ezért

5. Vásárolj szavazatot!

Amíg Farkas Flórián létezik, és amíg vannak olyan szerencsétlen sorsú honfitársaink, akik közmunkára kényszerülnek, addig biztosan lesz elég megvehető voks. Tüzifáért, vagy azért, hogy ne rúgják ki a közmunkából ahogy a helyzet hozza és igény van rá. Ha minden kötél szakad, akkor 3 ezer forintért. Ha elmennek, akkor a Fideszre szavaznak, az viszont korántsem biztos, hogy tényleg elmennek, ezért szállítani kell őket. Ami ugyan törvénytelen, de hát azért ülnek az embereink a választási bizottságban, hogy ezt megoldják, nem?

Úgy látszik, hogy a választás olyan lett Magyarországon, mint a foci volt az orosz vébéig. (Gary Lineker 22 éve mondta, hogy a fociban 22-en kergetnek egy labdát és a végén a németek nyernek.). Annyi különbséggel, hogy amíg a németek nyertek, addig nem vették meg bírót, a nézőket és az ellenfelet is, továbbá nem tették a meccset hajnal 6-ra.

Elvileg szabad választások vannak Magyarországon, de más nem nyerhet.

b1.blog.hu


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..