• Nincs okunk optimizmusra a felállítandó, ismeretlen szempontok szerint működő új hivatalos szervvel kapcsolatban: egy arctalan bürokratikus hatóság még a legnagyobb jószándék mellett sem képes helyes pedagógiai döntéseket hozni; ehhez rugalmasság, szakértelem és személyesség lenne szükséges.
• A jó oktatás alapja a bizalom légköre; a tervezett törvénymódosítás épp ezt a bizalmat rombolja tovább.

A közoktatási törvény sebtében benyújtott változtatása megakadályozza a szülőket abban, hogy gyermeküket kivegyék a megbetegítő állami oktatásból, hogy ehelyett magántanulóként, a szülők által létrehozott tanulócsoportokban sajátítsák el a tantervben előírt tudást, miközben abból rendszeresen vizsgát is tesznek. Viszonylag kevés – bár növekvő számú – szülő döntött eddig a magántanulói státusz igénybevételéről, mégis valamennyiünk számára fontos, hogy ez a lehetőség megmaradjon: ha szülőként úgy gondoljuk, hogy nem kívánjuk gyermekünket kitenni az iskolai túlterheltség és a tanárhiány által sújtott gyenge oktatási rendszernek, gyermekünk oktatásáról gondoskodhatunk a modern, kreatív módszerek használatára törekvő, egyénre szabott foglalkozást megcélzó tanulócsoportok keretében is. A törvényváltoztatás azonban megszünteti ezt a lehetőséget, melyről eddig az adott oktatási intézmény vezetője döntött. Helyette bevezetnék az egyéni tanrend fogalmát, amiről egy még ismeretlen hivatalos szerv fog dönteni az intézményvezető helyett egy jelenleg nem nyilvános, de vélhetően igen szigorú kritériumrendszer alapján.

Az oktatás színvonalának javítása helyett tehát a kormányzat inkább elzárja azokat az utakat, amelyeken a szülők kimenekíthetnék gyermeküket a rossz rendszerből. Nem lehet mentség a korlátozások bevezetéséhez a tanulócsoportok minőségének biztosítása, hiszen a tanulócsoportokat választó szülők is tisztában vannak a bizonytalanságokkal, és maximális körültekintéssel próbálják gyermeküknek a lehetőbb esélyt megadni, amire a gyenge és elavult állami oktatásban kilátás sincs. A szülők lehetőségeinek korlátozásához nem mentség az sem, hogy egyes iskolák visszaéltek a magántanulói státusz rendszerével amikor a problémás, az iskola által nehezen kezelhető gyerekeknél a szülőt rábeszélték a magántanulóságra pusztán azért, hogy megszabaduljanak a gyerektől. A problémás gyerekek esetében a megoldás a szakemberek, erőforrások biztosítása, a pedagógusok továbbképzése és a család megsegítése lehetne, hogy ezzel ők is megkaphassák a számukra szükséges egyéni bánásmódot az iskola keretei között.

Nem csupán a rendszerből kimenekülő családokat gátolja a törvény. Az intézményvezetők kinevezésénél megszűnik a tanárok, szülők, diákok véleményezési joga is, így a hatalom korlátlanul nevezhet ki bárkit intézményvezetőnek a szakmai alkalmasság teljes figyelmen kívül hagyásával. A már kinevezett intézményvezetők önállósága pedig tovább csökken: még egy külsős ismeretterjesztő foglalkozás megtartását is a hivatalos szerv engedélyeztetéséhez kötik, az ezt elmulasztó intézményvezető pedig azonnal elbocsátható. Ilyen körülmények között leginkább a hatalomhoz lojális, a kreatív ötleteket elutasító intézményvezetők kerülhetnek pozícióba – nem csoda, hogy a törvényben szükségesnek találták a vezetői fizetések emelését. Ezek az intézményvezetők várhatóan hasonló lojális magatartást várnak el a tanároktól és végső soron a gyerekektől. Ezzel a 21. században fontos kreatív, felfedező, kritikus és önálló gondolkodásra buzdító szemlélet helyett az engedelmesség marad a fő erény iskoláinkban.

Más téren is szigorítást hoz a törvény: szigorítják a 6 éves korban történő iskolakezdés betartását. Míg korábban a gyermeket ismerő óvoda felelősségébe tartozott az iskolaérettség megítélése, az új törvénnyel ez is átkerül a hivatalos szervhez, mely nem rendelkezik az ehhez szükséges ismeretekkel. Ennek következtében a rendszer az iskolába erőltethet még nem iskolaérett gyerekeket is, ezzel folyamatosan megkeserítve iskolás éveiket. Emellett szigorítják az óvodába járás feltételeit annak ellenére, hogy a súlyos óvodapedagógus-hiány miatt romló színvonalú óvodai ellátás következtében egyes szülők, ha megtehetik, inkább otthon tartanák gyereküket, így inkább a feltételek rugalmasabbá tétele lenne indokolt.

Van, aki reménykedik, hogy a hivatalos szerv majd szakszerű, gyermekeink érdekeit szem előtt tartó döntéseket fog hozni. Erre az optimizmusra azonban kevés okunk van. Olyan, a gyermekek sorsát alapjaiban meghatározó pedagógiai döntésekről van szó, amelyhez őszinte, személyes kapcsolatra van szükség szülő és pedagógus között. Egy arctalan hivatalos szerv még a legnagyobb jószándék mellett sem képes helyes döntéseket hozni, hiszen a rugalmatlan bürokratikus rendszer nélkülözi a pedagógiai döntésekhez szükséges bizalmat, szakértelmet és személyességet.

Láthatjuk, hogy a törvényalkotó a szülők és pedagógusok szempontjait és a gyermekek érdekeit figyelmen kívül hagyja. Miért gondolnánk tehát, hogy az általa létrehozott hivatalos szerv odafigyel majd ezekre? További példának okáért a törvény kötelezővé teszi az osztályzatokkal való értékelést az olyan alternatív iskolákban is, amelyeknek pedagógiai programja kifejezetten kerüli az osztályzatokat és helyette szövegesen értékel. Miért fontos a kormányzat számára, hogy azokra az iskolákra is ráerőltessék az osztályzatokat, ahová a szülők kifejezetten az osztályzatokat elkerülő, alternatív pedagógia miatt íratták be a gyerekeket? Úgy látszik, hogy az oktatási kormányzat letett a pedagógiai szempontok megértéséről – már hosszú ideje ők maguk sem figyelnek a kormányzatot érő szöveges értékelésekre, – így aligha várhatjuk, hogy a pedagógiai szempontok jelentős súllyal esnének latba a felállítandó újabb hivatalos szerv munkájába.

A kormányzat maga teremtette azokat a problémákat, amelyeket most egy újabb hivatal felállításával próbál orvosolni. Zsákutcába kerültünk: a kormányzat nem érti, hogy a jó oktatás alapja a bizalom. Bizalom a diák, a tanár, a szülő és az oktatásirányítás között. A bizalom forrása pedig az őszinte kommunikáció és a személyes odafigyelés. Ahol a bizalom légköre megbomlik, ott a gondok sokasodnak; az újabb és újabb központi hivatalok és szabályzatok felállítása és a bizalmatlanság erőltetése nem oldja meg a problémákat, gyermekeinknek pedig mindeközben nem tudjuk biztosítani az őket megillető minőségi oktatást. Láthatjuk, hogy ugyanaz a törvény hoz létre újabb ellenőrző hivatalos szervet, mint amelyik aláássa a bizalom légkörét az intézményvezetők szakmai alapú kiválasztásának megszüntetésével.

Arra kérjük az országgyűlési képviselőket, hogy gyermekeink érdekében ne szavazzák meg a törvénymódosítást. Kérjük, hogy ha a kormányzati törvényhozási úthenger mégis elfogadtatja a törvényt, továbbra se adják fel a küzdelmet. Kérjük, hogy politikusként tegyenek meg mindent a törvény hatályon kívül helyezéséért, és tájékoztassák a közvéleményt a törvény negatív hatásairól. Szenteljünk valamennyien akkora figyelmet az oktatásnak, mint amekkora figyelmet gyermekeink jövője megérdemel.

Látjuk, hogy oktatáspolitika helyett a kormányzat inkább saját hatalmának erőltetésére koncentrál az oktatásban is. Elítéljük a kormányzat szakmaiatlan működését, ami ugyanakkor tükröt is tart elénk. Nézzünk szembe önmagunkkal: kevés kivételtől eltekintve nem szentelünk elegendő figyelmet a közoktatásnak. Tegyünk többet: támogassuk a meglevő tanári, szülői és diák érdekvédelmi szervezeteket, vagy ha nem vagyunk elégedettek a meglevőekkel, alapítsunk újat magunk! Keressünk új véleménynyilvánítási formákat, és tegyünk azért, hogy a problémákról és annak okairól mindenki tudjon! Mindeközben fogjuk meg egymás kezét is: a színvonalas közoktatás nemzeti ügy, amiben csak összefogással érhetünk el eredményt. 

Szülői Hang Közösség 
szuloihang.hu, facebook.com/szuloihang