h i r d e t é s

Itt a vége: a Microsoft kinyírja az Internet Explorert

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Itt a vége: a Microsoft kinyírja az Internet Explorert

2015. március 18. - 13:13
0 komment

A Microsoft marketingfőnöke bejelentette egy konferencián, 20 év után elbúcsúznak az egyik legismertebb márkájuktól.

A vállalatok közötti együttműködésnek szentelt atlantai Microsoft Convergence konferencián jelentette be Chris Capossela, a cég marketing igazgatója, hogy búcsút mondanak az Internet Explorer márkának – számolt be a Verge.

Bármilyen meglepő is, az Internet Explorer már 20 éve velünk van, s az első böngészők egyikeként segítette a felhasználó közelibb netezést. Persze nem volt hibátlan, ráadásul az idő múlásával sorra jelentek meg a vetélytársak, s a konkurenciaharc kiéleződött. Piaci részesedése 22 százalékra esett vissza 2014 végére.

Hiába voltak méregdrága marketingkampányok, a felhasználókat nem sikerült meggyőzni arról, hogy az Internet Explorer újabb változatai egyre jobbak, stabilabbak, valahogy mindenkiben az Internet Explorer 6 rossz emléke maradt meg – ezt a böngészőváltozatot egyébként a legrosszabb tech termékek között emlegették. Ilyenkor pedig nincs mit tenni, le kell fejezni a márkát. Ez a lépés persze már sejthető volt, hiszen a Windows 10-zel kapcsolatos első hírek idején is hallani lehetett már az új böngészőről, amelyet a Spartan projekt alatt fejlesztenek – a részletekről itt olvashatnak.

Azt, hogy mi lesz az új böngésző neve, még nem tudni, mindenesetre a Microsoft piackutató csapata éppen mostanság puhatolózik a felhasználóknál ebben az ügyben. Néhány fókuszcsoportos vizsgálat azt mutatta hogy a Microsoft szót mint a böngésző nevének előtagját nem vetik fel a megkérdezettek, még azok sem, akik amúgy Chrome-ot használnak. Sokáig már nem kell várnunk, hogy megtudjuk az új nevet, hiszen a Windows 10 már nyáron megjelenik sok országban.

Az Internet Explorer amúgy nem tűnik el teljesen, hiszen a vállalati szférában még leginkább erre a böngészőre támaszkodnak, így itt valamilyen formában azért még életben tartja a Microsoft.

 

hvg.hu