Mindig üdvözlendő, ha kormányoldal és ellenzéke párbeszédet folytat; mi több, ha a szembenálló politikai pártok, illetve képviselőik képesek kivételes alkalmakat is teremteni arra, hogy jobban megismerhessék egymás nézeteit, mert úgy vélik, közös érdekük lehet bizonyos témákban netán még közelíteni is álláspontjukat.

Az ilyesféle találkozók olyankor hasznosak, amikor a helyzet azt kívánja, hogy a mégoly elszánt ellenfelek egyenesen és őszintén tisztázzák, mire hajlandóak és mire nem konfliktusaik enyhítése avagy feloldása, az elengedhetetlen kríziskezelés érdekében - írja a 168óra.

Kivételt képeznek azonban azok a dialógusnak álcázott, nyilvánvalóan kizárólag a politikai kirakat számára celebrált rendezvények, amelyeken mindkét fél csupán a látszatát akarja kelteni a konstruktivitásra való hajlandóságának. Amikor pontosan tudják, hogy diskurzusuknak nincs valódi, tartalmilag indokolható értelme, ennek ellenére szeretnék „használni” egymást a nyilvánosság előtt. Egyszerűen azáltal, hogy történetesen éppen ők vesznek részt egy olyan fórumon, ahová más közszereplőket nem hívnak meg, illetve ahol azok nem is kívánnak megjelenni.

Hogy ne beszéljünk rébuszokban: amikor múlt hét végén az LMP-hez úgymond közelálló Ökopolisz Alapítvány szabadegyetemén Schiffer András és Kövér László a program szerint azzal a szándékkal ült egy asztalhoz, hogy felvázolják Magyarország jövőképét, ki-ki tökéletesen tisztában volt a saját propagandafeladatával. Alighanem még azzal is, hogy épp a jövőről esik majd a legkevesebb szó köztük – hiszen mindenekelőtt az utóbbi huszonöt év politikatörténetének sommás értelmezésében meg persze a jelenről vallott markáns véleményük kidomborításában érdekeltek. És ez nem is lett volna baj, elvégre egy ilyen alkalom csakugyan arra való, hogy miközben a felek demonstrálják, mennyire különbözően gondolkodnak (elvégre jobb- és baloldal cserél eszmét), egyikük sem mulasztja el jelezni, ha talál bizonyos kapcsolódási pontokat a másik nézeteivel.

A kérdés csak az, miben és miért. Hogy itt és most milyen platformon jut egyetértésre az a két párt, amelynek képviselői a parlamenti szócsatákat oly élesen vívják egymással. Ezért tulajdoníthatunk jelentőséget annak a meglepően (?) jól működő verbális koreográfiának, amit a Schiffer-Kövér páros ezúttal oly tökéletesen követett. Arra a moderátori kérdésre, vajon Kövér érvényesnek tekinti-e az LMP-re nézve is azt az állítását, miszerint a magyar baloldal nem szereti a magyarokat, a Fidesz választmányi elnöke egyértelműen kijelenti, hogy ez Schifferékre nem vonatkozik – és a közönség lelkesen megtapsolja. Mire Kövér mindjárt rá is lapátol: sietve hozzáteszi, a DK–val bizony nem diskurálna. Ismételt taps – úgy tűnik, a Lehet Más a Politika jelenlévő hívei értékelik, hogy a kormánypárt egyik vezetője a szalonképes baloldalra sorolja őket.

És Schiffer természetesen nem tiltakozik, hiszen épp ezt akarja hallani. Politikai krédója erre a pozitív diszkriminációra épül. Őszerinte szemben azokkal – vagyis a szocialistákkal és a liberálisokkal –, akik felelősek azért, hogy „a külföldi tőke és a volt kommunista tőkések között létrejött kiegyezés” következtében megbukott a rendszerváltás „felzárkóztatási projektje”, az LMP ma a bűntelen baloldal megtestesítője. Ha tehát Kövér László szavai ezt megerősítik, akkor azt is zavartalanul előadhatja, hogy egyébként „a baloldal a XX. század eleje óta a nemzetgyűlöletből táplálkozik”, sőt, ma már az sem kétséges, hogy „az egész európai baloldal is nemzet- és kereszténygyűlölő”. Valamint persze „bevándorláspárti”, mert így reméli „lassan elkopó eredeti bázisát” pótolni. Mindez persze korántsem kövéri lelemény: csupán Orbán Viktor tusványosi direktívájának visszfénye. Csak ezután következik a többi, már régről ismert agyrém, egyebek között arról, hogy a Fidesz „megmutatta, hová vezette mára a pár éve még Görögországgal egy lapon emlegetett Magyarországot” – és akkor sem szakad le a plafon, amikor Kövér minden további nélkül kijelenti, hogy a kormánypárt „a két világháború közötti értelemben vett baloldali, kisgazda programot képviseli”.

Miért is mondaná el minderre az LMP társelnöke, hogy ez a „görögös hasonlóság”, amit maga Orbán is folytonosan emleget, színtiszta hazugság, mert a magyar államháztartás állapota soha nem volt összevethető Athén már 2008-ban is jóval száz százalék feletti államadósságával? És miért kérné ki az egykori kisgazdák nevében, hogy földprogramjukat utólag is kompromittálja az a párt, amelynek képviseletében ma manipulálják a földhaszonbérleti pályázatokat? Schiffernek csak az a fontos, hogy előadhassa szokásos tirádáját a globális és multinacionális kapitalizmus ártalmairól, amelyektől az LMP bezzeg megóvná a „nemzeti kereteket”. Mire Kövér legott jelzi is, „harcostársak” lehetnének abban a közös törekvésben, hogy „kivegyük a termőföldet a tőke szabad áramlása alól” (bármit jelentsen is ez) – csakhogy fájdalom, az ország gazdasági és politikai „determináltsága” egyelőre megköti a kezüket.

Az egész hagymázas halandzsa nemcsak azért elkeserítő, mert hazugságok, csúsztatások és közönséges butaságok elegyes kevercse – ezt már megszoktuk. Hanem legfőképp azért, mert mindennek hangadói mintegy egymás ölében ülve asszisztálnak a másik politikai számításához. Schiffer aggálytalanul meghívatja azt a Kövért a felsőtárkányi fórumra, akit rettenetes retorikai futamai, agresszív gyalázkodásai és politikai rágalmai jó ideje elfogadhatatlanná tettek minden józanul gondolkodó közegben – noha az LMP vezetője tudván tudja, hogy ez a gátlástalan uszító mire akarja használni a vele folytatott beszélgetést. A Fidesz mindig is szerette kijelölni, ki a rossz „kommunista”, ki a jó. Utóbbi magától értetődően az lehet, akit a kormányerő akár csak személyében, akár közéleti vonzáskörével együtt így vagy úgy bevonhat a maga játékába. És Schiffer vállalja, hogy őrá és kis pártjára most a „hasznos idióta” szerepét osztják a Nemzeti Együttműködés Rendszerében; velük lehet demonstrálni, hogy a parlament jobboldali többségének – a demokrácia nagyobb dicsőségére – igenis van komilfó baloldali ellenzéke.

Így hát Kövér lehetőséget kap az Ökopolisztól, hogy mintegy mellesleg felvázolja világképének egyre apokaliptikusabb motívumait. Ha megpróbálunk valami logikát találni ebben a katyvaszban, akkor nagyjából oda jutunk, hogy „az európai modell fenntarthatatlan”, ezért a tét immár „a totális káosz”, aminek egyedül akkor lehet alternatívája, ha újra meghatározzuk, „kik vagyunk mi” – ehhez pedig látnunk kell, hogy „a család a kályha”: ettől indulhatunk el „egy új Európa felé”. Mármost nem tudjuk meg Kövértől, hogy miféle, vagy – mondjuk úgy – melyik európai modellt temeti: mit ért káoszon, és hogyan kerekedhet felül rajta éppen a család. Nem mintha vártuk volna a részletgazdagabb kifejtést, hiszen ezeknek a vízióknak éppen a nagyvonalú, minden fölös argumentációt nélkülöző ecsetkezelésben rejlik a szépségük.

Mindenesetre azzal sem lep meg igazán, amikor végül bevallja, hogy őt már „nem érdekli a Fidesz” – csupán „egy élhetőbb világot” szeretne a gyerekeinek. Hiszen mi is így vagyunk ezzel.

És minket se érdekelne a Fidesz, ha nem éppen benne látnánk egy élhetőbb világ akadályát.

168ora.hu (Címlap: Forrás: MTI)