h i r d e t é s

Jön Erdogan, minaretet építenének a törökök Magyarországon

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Jön Erdogan, minaretet építenének a törökök Magyarországon

2016. január 20. - 10:45
0 komment

Komplett minaret-épülettervekkel lepte meg karácsony előtt Szigetvár vezetését Sakir Fakili budapesti török nagykövet. 

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő fogadja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Ankarában 2013. december 18-án. - Fotó: Muammer Tan

A Török Köztársaság többek között egy új minarettel emelné a várostrom 450. évfordulója alkalmából tervezett államfői találkozó fényét. A magyar kormányzat állítólag már rég rábólintott a tervre, viszont hivatalosan hónapok óta nem nyilatkozik senki, kezdhetik-e építeni törökök a dzsámi mellett tornyot is - írja az Index.

Január 1-jén nem csupán a 2016-os év kezdődött el úgy általában, hanem a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév is. Erről tavaly döntött a kormány, Hóvári János, az emlékév emlékbizottságának elnöke pedig azoknak, akik addig még nem értesültek róla, január 8-án az MTI-n keresztül is bejelentette, hogy az emlékév tényleg elindult.

Az Orbán-kabinetnek azért vált politikailag fontossá Zrínyi várkapitány és serege hősies helytállásának 450. évfordulója, mert ennek apropóján szeptember 7-ére nagyszabású nemzetközi találkozót hívtak össze a városba. Egyszerre látogat Szigetvárra Áder János magyar, Recep Tayyip Erdogan török, Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, és talán a szlovén elnök is csatlakozik hozzájuk.

 törökök érdeklődését az magyarázza, hogy a várat támadó I. Szulejmán szultán az ostrom idején halt meg. A Szigetvár melletti szőlőhegyen néhány hónapja találták meg annak a síremléknek (türbének) a maradványait, amelyről feltételezik, hogy az Oszmán Birodalom egyik legfontosabb uralkodójának földi maradványait rejti.

Az emlékév előkészítése 2015 júliusában kezdődött, amikor a meglehetősen lepusztult állapotban lévő szigetvári vár felkerült a Nemzeti Várprogram beruházási listájára, annak is rögtön az első helyére.

Azóta viszont, bár eltelt több mint fél év, a munkák még nem kezdődtek el, sőt a finanszírozásról sem született még döntés.

Vass Péter, Szigetvár polgármestere az Indexnek azt mondta, úgy tudja, hogy az egyik január végi kormányülésen foglalkoznak majd a vár ügyével. Erről ugyan még nincs pontos információ, csak ígéret, de a polgármester 1 milliárd forint körüli támogatásra számít, amely a Hóvári János, egykori ankarai nagykövet által vezetett emlékbizottságon keresztül érkezhet Szigetvárra. A város az állami pénzből fizetné a Zrínyi emlékterem kialakítását, a két hosszanti várfal és a belső park felújítását, a világítás kiépítését, valamint a Várkapitány pince felújítását.

A komótos magyar rákészüléssel ellentétben a törökön nagyon rápörögtek az évfordulóra.

Eleve jelentős összeggel szálltak be a város környékének régészeti feltárásaiba, amely végül a türbe és az első török alapítású magyarországi település maradványainak megtalálását eredményezte. Nagyon szorgalmazták a dzsámi eredeti formájának helyreállítását, és azt is kitalálták, hogy a több mint 300 éve leomlott, csonka minaretet is felépítenék teljes magasságában.

Fakili nagykövet egy hónapja, december 21-én részt vett a szigetvári Városházán tartott tervtanácsi ülésen, ahol éppen azzal kezdte hozzászólását, hogy szeretné, ha végre elindulhatnának a beruházások. A tervtanácsi ülésen kiderült, hogy a követség már megbízott egy építészirodát a dzsámi terveinek elkészítésével, sőt Özgür Sevim tervező bemutatta a minaretrekonstrukció dokumentumait is.

A nagykövet szerint a szigetvári minaret nem vallási épület lenne, hanem kifejezetten a vár turisztikai funkcióját erősítené.

"A környéken nem élnek muszlimok, ezért nem kell attól tartani, hogy átértelmeződik a dzsámi és a minaret szerepe"

– mondta Sakir Fakili, és hozzátette, hogy 2016-ban több török turistacsoport és magas szintű állami delegáció érkezik majd a városba, számukra meghökkentő látványt nyújtana egy csonka minaret, ami jelenleg egy gyárkéményre hasonlít.

Az Index információi szerint a török fél hónapokkal ezelőtt L. Simon László miniszterelnökségi államtitkárral tárgyalt, és tőle kapott szóbeli ígéretet a beruházás koncepciójának támogatására, és a szükséges engedélyek megadására. Megkerestük L. Simon László titkárságát, de az ígérettel kapcsolatban nem kaptunk választ. Az államtitkár csupán azt erősítette meg, hogy az örökségvédelmi kérdésben a kormány még nem hozott döntést.

 

index.hu