h i r d e t é s

Juncker és Orbán hangjától volt hangos a csúcstalálkozó

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Juncker és Orbán hangjától volt hangos a csúcstalálkozó

2015. október 26. - 10:24
0 komment

Míg korábban megpofozta, addig a mostani vasárnapi EU-csúcson először elhátrált a magyar miniszterelnöktől Jean-Claude Juncker, majd kicsit lapogatták egymást. Nem ez az első vicces jelenet a két politikus között. 

Orbán azon sem lepődne meg, ha Brüsszelben homlokon csókolnák - Forrás: AFP/John Thys

Bár most nem kapott pofont Orbán Viktor miniszterelnök Junckertől a brüsszeli rendkívüli uniós csúcs előtt, de így is érdekes volt a két politikus találkozása - írja az Origo.

Mint arról korábban a lap is beszámolt, vicceskedve fogadta a kormányfőket Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a májusi rigai csúcson. Aléxisz Cíprasz görög miniszterelnöknek a nyakkendőjét nyomta a nyakához, Orbán Viktort pedig állítólag így köszöntötte: „Salut, dictateur!”, azaz „Helló, diktátor!”

Az EB-elnök viccesen meg is pofozta Orbán Viktort, ami az alábbi videón látható, sőt, az üdvözlő szavai („the dictator is coming”) is hallhatók: 

A volt luxemburgi miniszterelnök korábban egyszer vicces kézfogásával próbálta zavarba hozni Orbánt.

Orbán: Nem egy plasztikpolitikus

Orbán Viktor szerint Jean-Cleaude Juncker nem egy plasztikpolitikus. Brüsszelben azon sem lepődnének meg, ha valakit homlokon csókolna – jellemezte még tavasszal az Európai Bizottság elnökét a magyar miniszterelnök, amikor a vezető magyar médiumok főszerkesztőivel találkozott egy háttérbeszélgetésen, ahol az Origo is ott volt.

A kormányfő azt is elmondta akkor a Junkerről,  hogy „van, akiket ütöget, másokat a kezüknél fogva húzgál.Ő ilyen ember, nem kell ezen megsértődni,ez teljesen normális nála” – tette hozzá mosolyogva a kormányfő. 

Cameronnal pacsizott

Ahogy arról korábban már írt az Origo, Jean-Claude Juncker politikai pályafutása során egyáltalán nem ez az első eset, hogy semmibe vette a protokollt. David Cameron brit miniszterelnökkel például a fotósok előtt pacsizott egy találkozójuk után. Sőt, azokból a képekből úgy tűnik, Juncker pacsizta le Cameront, a brit kormányfő erre épp úgy nem számított, ahogy Orbán Viktor a hosszúra nyúlt kézfogásra.

Evangeloszt fejbe vágta

Egy másik alkalommal Juncker a volt görög pénzügyminiszter, Evangelosz Venizelosz fejét próbálta játékosan megcsapkodni a kezében tartott papírköteggel. Venizelosz nem jött zavarba, hanem elkapta Juncker csuklóját. De arra is volt példa, hogy Juncker Venizelosz arcát akarta kedélyesen megpaskolni.

 

origo.hu