A fasza kommunikációs keretszerződések, egyedi megbízások tengeréből, az Andrássy útról nem látszik a magyar valóság.

Több magyar régió is bekerült az EU 20 legszegényebb régióját összesítő listába.

A világverő, az élet számos területén nagyhatalom Magyarországon a szegénység kérdése marginális probléma. Mindent elsöpör a sikervihar, egyre komolyabb gondot okoz mondjuk egy Szijjártó-interjú végig olvasása, mert szinte már pofátlanul sikeresek vagyunk. Egyre cikibb, hogy minden sikert Magyarország söpör be, így még fájdalmasabb a hanyatló Nyugat vergődésének látványa. 

Pedig kár lenne tagadni, hogy a társadalom jelentős része vagy pokoli szegénységben él, vagy attól retteg nap mint nap, nehogy lesüllyedjen azon vonal alá, ahonnan szinte semmi esélye sincs visszakapaszkodni.

A kormányzati szinten nagyjából az van, hogy a szegénység mértékének tagadása helyett inkább a szegénység elhallgatása megy. Nem is olyan régen derült ki, hogy „a súlyosan depriváltak aránya Magyarországon meredeken nőtt 2009 és 2013 között: 20,3 százalékról indult, legutóbb már 26,8 százalék volt. Az uniós átlag 9,6 százalék, de például a szomszédos Szlovákiában is csak 10,2 százalék, Lengyelországban 11,9 százalék”. Csúfos számok és folyamatok ezek, s noha semmilyen társadalmi jelenséget nem lehet nullára szorítani – sem a szegénységet, sem az urizálást – azért az sokat elmond a hazai prioritásokról, hogy itt a helyzet inkább csak romlik. Több magyar régió is bekerült az EU 20 legszegényebb régióját összesítő listába.

Egyébként csak a számokat vizsgálni nem elég. Elég végigmenni az utcán, ezt sok nagyfejű megtehetné, kicsit elhagyni Budapestet és megnézni, hogy miképpen, milyen lemondások közepette élnek az emberek. Azok is, akik amúgy keményen dolgoznak. A létminimum 87 510, a minimálbér 110, az átlagkereset 150 ezer forint körül mozog. A paradicsom 600-900, a TV-paprika 1000-1300, tej 250-350, a tojás 350-600 forint. Nagyon ostoba és szorult helyzetben még életében nem volt az az ember, aki azt hiszi, hogy 130-180 ezer forintból tisztességesen meg lehet élni. Budapesten a legszarabb albérletek is 90 ezer plusz rezsitől indulnak úgy, hogy a tulaj 26 havi előleget és kauciót kér előre. Hadd ne soroljam a megélhetés különböző dimenzióit, amik mind sokba fájnak, különösen a szánalmas fizetések fényében. 

Az átlagember valahogy nem képes arra a mutatványra, hogy az egységnyi bevételénél nagyobb arányban költekezik úgy, hogy közben nem adósodik el. Sok helyen meleg víz sincs, nem hogy habos medence.

A helyzetért nem csupán külső vagy éppen gazdasági tényezők a felelősek. A szegénységgel kapcsolatos hatalmi gondolkodás is – amit néha sikerült is szépen lassan kimondani, hogy mindenki megértse – felelős azért a nyomorért és lehetetlen helyzetért, amiben emberek milliói élnek. Ez a mentalitás pedig szépen leszivárog a mindennapok szintjére is; ilyenkor érdeklődik a mentődiszpécser arról, hogy milyen a ruházata a betegnek, ilyenkor hallom egyébként tanult emberek szájából, hogy a szegények megérdemlik, ők választották a sorsuk. 

A fasza kommunikációs keretszerződések, egyedi megbízások tengeréből, az Andrássy útról nem látszik a magyar valóság.

masterflow

gepnarancs.hu