h i r d e t é s

Kazinczy Országos Szépkiejtési Verseny Esztergomban – Itt a döntő eredménye

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kazinczy Országos Szépkiejtési Verseny Esztergomban – Itt a döntő eredménye

2018. május 08. - 16:49

A PPKE Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kara 2018. május 4-én immáron 4. alkalommal rendezte meg esztergomi képzési helyén a felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferencről elnevezett szép magyar beszéd versenyének országos döntőjét.

A döntőn a hazai és a határainkon túli pedagógusképző felsőoktatási intézmények, a hittudományi főiskolák és a jogtudományi karok azon hallgatói vehettek részt, akik a helyi versenyeken a legjobbaknak bizonyultak. A szakemberekből álló rangos zsűri a szabadon választott és a kötelező szövegek értő előadása nyomán 12 hallgatónak adományozott Kazinczy-érmet.

A zsűri elnöke:

Dr. Bóna Judit egyetemi docens (ELTE Bölcsészettudományi Kar, Budapest)

A zsűri tagjai:

  • Dr. Bauko János (Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra)
  • Egerszegi Anna ( Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest)
  • Dr. Havas Judit (Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest)
  • Nábrádiné Dr. Jurasek Ibolya (PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar)
  • Dr. Steklács János (ELTE Óvó- és Tanítóképző Kar, Budapest)
  • Dr. Szabó Elődné Dr. Molnár Ildikó (Kazinczy-díjas beszédtanár)

A szövegmondó verseny célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése, továbbá, hogy növekedjék a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd iránti igényesség.

A versenyszabályoknak megfelelően a délelőtt folyamán, a szabadon választott szövegek felolvasására került sor. Válogatni elsősorban a 20-21. századi, esetleg a 19. századi magyar publicisztika, esszéirodalom vagy a kevéssé párbeszédes széppróza termékeiből lehet. Igen változatos, szép írásokat hallhattunk. Délután a zsűri által kiválasztott kötelező szöveg hangzott el, a felkészülésre a versenyzők 20 percet kaptak. Idén Márai Sándor Ép test, ép lélek című művét kapták a versenyzők.

A zsűri elnöke a verseny értékelésekor kiemelte a változatos szövegválasztást, a klasszikus írók mellett a modern szerzők megjelenését, az értő és értető előadásmódot, dicsérte a döntően tiszta artikulációt, a hallgatók eseményhez illő megjelenését, majd néhány visszatérő hangsúlyozási és dallamformálási hibára hívta fel a versenyzők figyelmét. Örvendetes és bizakodásra okot adó tény, hogy a verseny népszerűsége a 46 év alatt töretlen, idén 40 versenyző mérte össze tudását – közülük négyen az országhatáron túlról érkeztek–, és örülhetett az értékes ajándékoknak.

Kazinczy-díjban részesültek:

Borszuk Adrienn, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar -Természettudományi Kar, Budapest
Felkészítő tanára: Demes Andrea

Müller Márk Jakab, Esztergomi Hittudományi Főiskola, Esztergom
Felkészítő tanára: Müller László

Bana Viktória, Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar, Budapest
Felkészítő tanára: Tóth Etelka, Kovács Tibor

Vojnics-Rogics Réka, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Szeged
Felkészítő tanára: B. Fejes Katalin

Risztity Anita Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Szerbia
Felkészítő tanára: Dr. Katona Edit

Tóth Regina Krisztina, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Budapest
Felkészítő tanára: Dr. Andrási Dorottya

Faragó András Esztergomi Hittudományi Főiskola, Esztergom
Felkészítő tanára: Müller László

Loboda Lilla, Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest
Felkészítő tanára: Dr. Sólyom Réka

Tarlós Ferenc Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar, Kaposvár
Felkészítő tanára: Dr. Laczkó Mária

Szanyó Veronika, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest
Felkészítő tanára: Dr. Laczkó Mária

Eperjesi Gergely, Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Miskolc
Felkészítő tanára: Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő

Makkos Anna Ráhel, Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar, Budapest
Felkészítő tanára: Pölcz Ádám

Különdíjban részesültek:

Abszolút elsőként kapta meg a Neuzer Kft. különdíját, egy Neuzer kerékpárt:

Borszuk Adrienn, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar -Természettudományi Kar, Budapest
Felkészítő tanára: Demes Andrea

Esztergom Város különdíját kapja, mint legjobb határon túli versenyző:
Bús Anikó, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra
Felkészítő tanára: Dr. Bauko János

A Magyar Suzuki Zrt. különdíját kapja:
Soós Anna, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest
Felkészítő tanára: Egerszegi Anna