Pár napra hazaugrottam a rokonokhoz, dédim születésnapját tartottuk, Illik megjelenni, nem lehet tudni meddig ünnepelhetünk még. Aki kivándorlót szaglász bennem: jobb,  ha nem tapad rá a hazaugrottam szóra, nem vagyok kivándorló, az ország másik szegletében lakom Győr közvetlen közelében. Apám is velem tartott, velünk él, együtt járunk dolgozni a győri Audiba. Eddig nem is gondoltam rá, milyen szerencsés ember vagyok, s mennyire más lenne most a helyzetem, ha annak idején apám nem Abdára nősül. Azóta persze már elkerült onnan az egész család, egy tündéri kis településre a város felett, de utóbbi napokban csak dicsérni tudom az eszét, hogy jó 30 éve megtette ezt a lépést, amit nagyanyám, és lényegében az egész család ellenzett. 

Régen jártam már arra, lehettem talán ha húszéves. Mostanáig úgy ejtettük meg az ünnepet, hogy a dédit kocsikáztattuk hozzánk, mivel élvezte az utazást, és közben más rokonokat is végig látogathatott. Csakhogy az idő múlik, ő is idősödik, így kilencven fele már nehéz kimozdulni - hát ezért módosult a megszokott menetrend.

Izgalommal készültem a viszontlátásra, nem a dédivel, mert őt szinte nap mint nap látom a Skype-on, hanem látni a változást, ami a Román határ melletti kis településen azóta bekövetkezhetett. Hallottam én, hogy nem hogy javult a helyzet, hanem jócskán romlott - de a "mendemondáknak" az ember nem hisz, még ha hiteles helyről érkezik is. Apám mondogatta, hogy majd csak seggre ne üljek meglepetésemben, én azonban csak legyintettem, tudom én hogy mi megy. sokan ócsárolják a rendszert, a kamu hírek meg röppennek. 

Ahogy közeledtünk már volt bennem egy rossz érzés. Teljesen más jellegű településeken vezetett utunk. Másak voltak az utak, másak voltak a házak, másképp öltöztek az emberek. Kocsi helyett főleg biciklivel találkoztunk az utolsó tíz kilométeren. Az emberek gallyat toltak biciklin, gyalog közlekedtek az út mentén... Debrecen óta velünk utazó nagybátyám idegenvezetőként mesélt. Mennek a városba gyógyszerért, vagy ha nincs épp vágott dohány, akkor cigiért, mert helyben az sincs. Aztán meg iskola sincs, mert hogy bezárták, kevés a gyerek - mondván. Jobban megéri buszoztatni. Aztán hogy munka egy szál sem. Pici a település, alig lakják 400-an talán, a közmunkások száma meg közel 70. Sehol nincs munka a környéken, vagy ha igen, helyieket vesznek fel. Egy-két embert - aki innen összejönne - nem érdemes buszoztatni innen az Isten háta mögül.

A falu szélén a régen szebb napokat látott házak romjai láthatók. Tényleg romokról beszélek, mert már csak a falak egy része áll, a többi beomlott. Életveszélyes is, érdekes hogy senki nem foglalkozik vele. Ha van olyan hülye aki odamegy, s netán baja lesz - magára vessen... 

Annak idején ez a község virágzónak számított. Volt tsz, az emberek gazdálkodtak, óvoda, iskola, pár pici ipari üzem, Az emberek pedig átlagos jólétben éltek. Volt bolt, mellette kocsma - ami nem főleg az ivászat színtere volt, hanem - ahol megtudták a helyiek az aktuális napi történéseket, ha valami maszek munka kellett, azért is érdemes volt betérni, mert ha más nem, a kocsmáros tudott valahol.

Ma már se munka, se orvos, se bolt, se kocsma, se gyógyszertár, se iskola. Simán halálra ítélt település... Amit előre elsiratnak...

Nyomorult kis házak sora a főutcán, látszik, hogy nincs pénz még az évi meszelésre sem. A lakosok nagy része segélyből és családi pótlékból él. Én nem vagyok egy nagy lábon élő ember, de mifelénk ennek a kb. tízszerese egy család bevétele, ha mindenki dolgozik. Márpedig Győr környékén szinte csak az nem dolgozik hosszadalmasan, aki nem is akar. Itt viszont nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy az ATV-n rebesgetik. Miklós, a szomszéd kezdi el mesélni történetét. Ő velem egyidős, most 31 éves. Nincs munkája már 5 éve. Illetve van, mert időnként felveszik ide-oda pár hónapra, olyankor azt hiszi, jobbra fordul végre minden. Aztán kiderül, hogy csak egy időszakra kellett. Mert hogy előre nem mondják meg, akkor a kutya se menne. Érettségizett amúgy, s mellette van  3 szakmája. Kárpitos, targoncás, és még a szakközepes, háztartási gépszerelő. Ez utóbbinak köszönheti, hogy néha van egy kis kiegészítés. Mert hogy - bár szegény a falu - majd mindenkinek van valami gépe. S az a legtermészetesebb, ha időnként valamelyik feldobja a talpát. Ilyenkor hívják őt, aki megpróbál lelket lehelni a sokszor ezeréves masinákba. "De érdekes, és szeretem... Jó látni az öregek, és elesettek  megkönnyebbült arcát, hogy még elüzemel..."  Nem tud beljebb menni, annak idején ide építkezett, és még most is nyögik a kölcsönt, egy fillérig leterheltek. És a kutya sem venné meg. A helyieknek nincs pénze, olyan bolondot meg nem talál, aki ide költözne. De ha nagy nehezen összejönne is az üzlet, nevetséges pénzt kapna érte, amiért még egy egérlyukat sem vehetne jobb helyen.  Minden hónapban tíz gépet fel kell élesztenie legalább, ha a hitelét fizetni akarja rendesen. Az a szerencse, hogy a felesége dolgozik a helyi óvodában, mert másképp nagy bajban lennének. Óvónő, majd csak az egyetlen, úgyhogy az ő helye most még biztos, meg a pénze is vele. Kérdés, mikor gondolja rá magát az önkormányzat, hogy már az óvodát fenntartani sem éri meg, hisz a gyerek is kevés, jelenleg is egy jó egy csoportnyi jár rendszeresen. Aztán ott az anyja, aki miatt úgyszintén nem költözhetnek. Jó ideje beteges, segítségre szorul, most még épp csak, de lesz idő, amikor már mellette kell lenni minden percben. SM-es... Miklós beszél két testvéréről is, akik innen elmentek. A negyvenes Sándor Debrecenben él, most épp van munkája, két hónappal ezelőtt még közmunkásként vesztegelt. De az is csak időszakos, megmondta a vállalkozó, most van munka, de ha gyérebben lesz legelőször ő repül. Minden nap azt várja, mikor szól a főnök, hogy holnap már nem kell jönni. Több helyre beadta jelentkezését, a Konzervgyárba is, de az is csak pár hónap. Időnként szól a munkaerő közvetítő, de vagy Dunántúl, vagy 150-200 kilométerre ajánlanak munkát, az meg neki nem megy. Nincs pénze áttelepedni, ráadásul már nem bízik semmiben. Fél hogy átköltözik valamerre, aztán egy-két hónap múlva meg jön a cseberből-vederbe. Pista egy szatmári kis településre nősült, ő tőlem 7 évvel idősebb. Jó fejű gyerek volt, csak tönkretette az élet. Jelenleg otthon van leszázalékolva, az idegei felmondták a szolgálatot.  Próbál elhelyezkedni a járadék mellett, csak hát faluhelyen még az is nehéz. Szerencséje, hogy gyerekeivel és feleségével anyósáéknál él. Ott van minden a kisvárosban, van orvos, gyógyszertár, iskola, óvoda, még bölcsi is. Egyetlen dolog hiányzik, de az nagyon: a MUNKA. A településen régen volt a MEDICOR-nak vérterápia üzeme, volt tsz, varroda, cipófelsőrész készítő üzem, kenyérgyár, húsüzem. Aztán szépen megszűnt minden ,mára semmi nem maradt, hiába a városi rang, az emberek nagy hányada közmunkán dolgozik, és ők a szerencsések. Szerencsésnek kell tekinteniük magukat, hogy 54 ezerből nyomoroghatnak.

Hirtelen átgondoltam, mennyi az annyi. Mennyit ér manapság az 54 ezer. Ha valaki lakik, fűt, világít, vizet iszik, közlekedik, akkor egy hónapban egy családnak talán erre elég. Ha nincs mellette senki, akkor biztos az éhhalál, ha van, és akár segély a pénze, akár közmunkásbér, akár minimálbér, azon csak nyomoroghatnak. 

Nem az én dolgom, hogy megoldjam az ország problémáit, a bűnösök keresése sem az enyém. Ha van egyáltalán bűnös a kérdésben. Vagy az egész a szerencsén múlik? 

Egy dologban viszont biztos, hogy bűnös a Kormány, hogy embereket megbélyegez, leír, kiközösít. Abban is, hogy nem lát el messze, csak a budai villákig, vagy esetleg mifelénk, Győrig...

Ideje lenni egy távcsövet, olyat, amivel az apró részletek is világossá válnak, ahol nem csak a  romos ház, a lerongyolódott ember,a segélyt kérő kéz, meg a sárga mellény látszik, hanem az az élet is, ahová tartozik...

És lehet szégyenkezni. Mert én azt teszem. Szégyellem magam, mert nem hittem, hogy vannak elesett emberek. Akik nem azért azok, mert semmi kedvük dolgozni, egyetlen vágyuk a munka nélküli léhűtés. Jobb sorsot akarnának, munkát, kenyeret, normális életet. Ki az a hülye, aki nem erre hajt? Az ország egyharmada lemaradt. Elmaradott körzetben él, és erről nem ők tehetnek. Itt nincs újjal mutogatás, egyszerűen nem lehet. Jelen helyzetben egyetlen bűnös van e kérdésben - és az a vezetés. Ébresztő Kormány, tenni kéne valamit Keleten is!

kmks.blog.hu