Kelj fel, és járj! Ha nem megy, dögölj éhen!
Az megvan, hogy a kormány igazságot tett, és felszámolta a kamus rokkantakat, akik csak azért vették fel a nekik járó támogatást, hogy feltétel nélküli alapjövedelmet biztosítsanak maguknak?
Felülvizsgálati hullám vette kezdetét, és mindenkit átvilágítottak, akiről vélelmezték, hogy vaj van a füle mögött. Ez olyannyira jól sikerült, hogy mára a Taigetoszhoz hasonló módszerekkel veszik el a legelesettebbektől a maradék párezer forintjukat.
A Népszabadság egy fogyatékkal élő férfin keresztül világított rá arra, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a közveszélyes munkakerülést igazán komolyan veszik, és a rokkantaktól is elvárják, hogy lábak/kezek vagy éppen ép elme nélkül építsék a Hazát, és járuljanak hozzá hasznos munkaerejükkel országunk gyarapodásához. Ha ezt nem akarják megtenni, mert túl lusták, akkor állam bácsi leveszi a kezét róluk, és számkivetetté nyilvánítja őket.
Történt egyszer, 2000 környékén, hogy egy borsodi fiatalember, akit a napilap Tibornak nevez, szerencsétlen helyzetbe került: orvosi vizsgálatok súlyos fokú debilitást állapítottak meg nála. Az ötvenes IQ-val rendelkező fiút 67 százalékos rokkantnak, önálló életvitelre képtelennek minősítették. Felülvizsgálata nem szükséges, állapota végleges - rögzítette a szakértő. Ez annyit tesz, hogy élete végéig jogosult a százalékának megfelelő támogatásra.
A fideszes kormány döntése nyomán felülvizsgálták a fogyatékossági támogatások folyósítását. Annak ellenére, hogy "végleges állapotában" javulás nem következett be, az új szakvélemények szerint Tibor egészségkárosodásának mértéke 40 százalékra csökkent. Ennek megfelelően az államkincstár megyei igazgatósága megvonta tőle a fogyatékossági támogatást, a kormányhivatal elutasította a nevelési ellátás iránti kérelmet. Több dolog is aggályos az ügyben. Egyrészt, hogy a kormány némi pénz megspórolása érdekében földbe tiporja a rokkantakat, másrészt, hogy vannak orvosok, akik mindehhez szó nélkül asszisztálnak. A család a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához fordult segítségért.
- A borsodi család szegénységben él, havi néhány tízezer forintos kiesés komoly érvágást jelent. Nonszensz, hogy Tibor semmilyen ellátásra nem jogosult, miközben az IQ-ja maradt 50, amennyi tizenöt évvel ezelőtt is volt - mondta a Népszabadságnak Iványi Klára, a NEKI munkatársa, aki felkarolta az ügyet, és hivatallátogatásba fogott, hogy valamiféle megoldást találjon a problémára. Azt tanácsolták neki, hogy Tibor regisztrálja magát álláskeresőként, és egy évig tartó együttműködés után (ez idő alatt egyetlen fillér támogatást sem kap) lehetősége lesz közmunkásként elhelyezkedni. A mostani jogi keretek között nincs más út. Iványi Klára szerint ez több mint nevetséges. Tibor a nevét is alig tudja leírni, képtelenség, hogy közmunkásként alkalmazzák. Roma fiatalemberről van szó, de a NEKI profiljába más típusú esetek tartoznak. Iványi Klára ezért felvette a kapcsolatot az egészségügyi kérdésekben járatosabb TASZ-szal.
- Mindenki tudta, hogy a kormányzati szigorításnak súlyos következményei lesznek, egész egyszerűen lassú éhhalálra ítélik a fogyatékosok egy részét. Külön tragédia, hogy az orvosok nem mutatnak ellenállást a kormány nyomásával szemben - közölte Iványi Klára. Szerinte a jogvédőknek a törvényalkotó és az orvosok felelősségét egyaránt vizsgálniuk kell.
Próbáltuk elérni a NEKi irodáját, de jelenleg szabadságolás miatt zárva tart, a TASZ munkatársai későbbre ígértek választ. Amint új információkkal rendelkezünk, külön cikkben számolunk be róla.
Jabronka Richárd