h i r d e t é s

Két hete állnak az állami maszkok egy magáncég raktárában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Két hete állnak az állami maszkok egy magáncég raktárában

2020. április 17. - 06:30

2500 raklapnyi valami parkol egy raktárban, ahol hivatalosan a járvány elleni védekezéshez beszerzett felszereléseket tárolják. - írja a nepszava.hu.

Illusztráció: MTI/kormany.hu Fotó: Botár Gergely

Ugyan hol van az a sok-sok egészségügyi felszerelés (például több tízmillió maszk), ami a kormányzati kommunikáció szerint csak úgy árad az országba – ezt firtatták az MSZP-s politikusok a parlamentben.

A jelek szerint a kormány képviselőit felzaklatta a felvetés, legalábbis Szijjártó Péter rosszindulatú vádaskodásnak minősítette a kérdést. A külgazdasági és külügyminiszter szó szerint azt mondta: "A „hol vannak?” típusú kérdésekre meg a rosszízű vádaskodásokra, amelyek arról szólnak, hogy ezek nem oda kerülnek, ahova kerülniük kell, tisztelettel tájékoztatom önöket, hogy először érdemes kérdezni, és szívesen válaszolunk. Ezekről a repülőgépekről, amikor leszállnak Budapesten, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket az Állami Egészségügyi Ellátó Központ központi raktárába viszik be a vámolást követően a repülőtéren, és ezt követően kerül sor ezek elosztására a kórházak és a rendelőintézetek között. "

Szijjártóra rímelt Kocsis Máté, a frakcióvezető ugyanis azt vágta oda az érdeklődő ellenzéknek, hogy:

A másik az, hogy magánraktárakban nem landolhat az a szállítmány, amit a külügy behoz vagy behozat. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ központi raktárában találhatók ezek, formailag kizárt, hogy onnan magáncégekhez kerüljenek, és kérem, hogy ezt ne is terjesszék.

A kormánypárti megmondás dacára Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás és Korózs Lajos a Waberers Logisztikai Kft. E-jelzetű raktára elől jelentkezett be az alant látható videóban. Úgy kerültek oda, hogy a parlamenti csörtét követően jelezték a megnevezett Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, hogy szívesen megnéznék a raktározott készleteket. Kérésük meghallgatásra talált, az AEEK mára adott nekik időpontot, az említette helyszínre. (Ami azért magánraktárnak tűnik. De azt a szocialista politikusok siettek leszögezni: a Waberert ebben az ügyben semmilyen bírálat nem illeti, hiszen a védekezés szolgálatába állította a raktárát.)

Ami a látottakat illeti: a képviselők felháborítónak nevezték, hogy sem a kormány, sem az ÁEEK, sem a cég nem biztosított egy felkészült vezetőt. Így senki nem tudta megmondani, jelenleg miből, hány darabot tárolnak a raktárban. Ami viszont egyértelmű volt, hogy miközben az átlagemberek és az egészségügyi dolgozók alig jutnak védőfelszereléshez, csak maszkokból sok tízezer parkolt a raktárban – a címkék tanulsága szerint több mint két hete. A raktárvezető annyit mondott, hogy van itt 2600 raklapnyi valami, de neki nincs joga firtatni, hogy mit rejtenek a lefóliázott csomagok, és nem is teszi.

nepszava.hu