Az idén volt harminc éve, hogy Csernyenko halálát követően megkezdődött a Szovjetunió történetének utolsó, a felbomláshoz vezető korszaka.

Ekkor lett Gorbacsov a Szovjetunió utolsó vezetője - sztárklikk.

Az SZKP szakítva a korábbi gyakorlattal, az idős generációhoz tartozó Gromiko helyett Mihail Gorbacsovot választotta főtitkárnak, aki számos területen próbálta megreformálni a minden tartalékát felélt rendszert. 

Kivonta a szovjet csapatokat Afganisztánból, az ő idejére esett a berlini fal lebontása, a német egyesítés, a hidegháború megszűnése, az oroszországi zsidók kivándorlásának engedélyezése. Mindezek hozzájárultak, hogy huszonöt éve Nobel-békedíjjal tüntették ki. Belpolitikai reformtörekvései, amelyeket a peresztrojka, glasznoszty, uszkorenyije jelszavakkal hirdetett meg, nem vezettek a kívánt eredményre, ezért szinte napra pontosan huszonnégy éve katonai puccsot hajtottak végre ellene. Bár azt leverték, Gorbacsov később lemondott, és a Szovjetunió megszűnt.

Az 1991 óta eltelt időben számos, korábban titkos levéltári anyag vált kutathatóvá, ami lehetővé tette Oroszország és a Szovjetunió huszadik századi történetének, és a legfontosabb szereplőknek a jobb megismerését. A kutatók által feltárt tények azonban az utca emberét kevéssé befolyásolják a véleményalkotásban. A huszadik századi orosz - szovjet történelem legismertebb szereplőinek pozitív/negatív megítélésében az játszik döntő szerepet, hogy a kérdéses személyiség mennyiben járult hozzá az erős birodalmi, majd szuperhatalmi státusz létrejöttéhez és fenntartásához. A Levada közvélemény-kutató intézet rendszeresen végez felmérést ebben a tárgykörben is.

Talán meglepő, de II. Miklós cár megítélése a legjobb (+52%/-16%), őt Sztálin követi (+52%/-30%), akinek a népszerűsége egyre növekszik, nem utolsó sorban a putyini, hazafias propaganda hatására. A brezsnyevi időszak manapság egyre szebbnek tűnik (+50%/-37%), míg a régebbi időkből Raszputyint (+23%/-36%) illetve Trockijt (+17%/-37%) egyértelműen negatív személyiségnek tartják. A legújabb idők szereplőinek megítélésén egyértelműen látszik, hogy Gorbacsovval az orosz közvélemény nehezen tud mit kezdeni: (+15%/-25%), az ő esetében a legtöbb a semleges válasz. A szesztilalom és a jegyrendszer határozottan rontja a megítélését. Borisz Jelcin viszont egyértelműen negatív minősítést érdemelt ki (+11%/-40%).

A sztálini időszak Lenin-kultusza, valamint a hruscsovi desztalinizáció ismeretében meglepő, hogy Lenin megítélése - bár egyértelműen pozitív - (+46%/-31%), rosszabb, mint Sztáliné. A pozitív megítélés ellenére a megkérdezettek mintegy harmada úgy vélekedett, hogy 40 - 50 év múlva a történészeken kívül senki sem fog Leninre emlékezni, a többség viszont azt tartja, hogy pozitív történelmi személyiségként említik majd, mint a szovjet állam megalapítóját, a dolgozók érdekeit védő vezért és jelentős politikai gondolkodót.

Az a kép, amely szerint Lenin egy kedves, barátságos, az embereket szerető, értük aggódó politikus volt, szöges ellentétben áll azzal, amelyik az 1991 után nyilvánosságra került dokumentumokból kirajzolódik: Lenin egy szokatlanul cinikus és könyörtelen politikus volt, akit hidegen hagyott az egyes ember szenvedése. A szovjet korszakban Lenin összes művei címen - ötvenöt kötetben - a bolsevik vezető kéziratainak csupán mintegy felét publikálták, a másik felét zárt levéltárakban tartották, talán azért, hogy ne vessenek árnyékot a humanista Leninről alkotott képre. Pedig jó néhány visszaemlékezés, és Lenin által írt brosúra és levél utalt rá, hogy milyen is volt a "minden emberek közt legemberibb ember". Még a hatalomra jutása előtt azon tréfálkozott, hogy hogyan fog bánni a nem bolsevik szocialistákkal: "az első menseviket csak az után akasztjuk fel, hogy felakasztottuk az utolsó szociálforradalmárt".

Az előkerült publikálatlan dokumentumok azért riasztóak, mert utasításokat tartalmaznak. A bolsevik katonaság rekvirálásaira kitört lázadásokra válaszul elrendelte, hogy az egyik településen: "akasszanak fel (haladéktalanul, úgy, hogy az emberek lássák) legalább száz kulákot, gazdag embert,... úgy hajtsák ezt végre, hogy az emberek több száz versztás körzetben lássák, rettegjék, tudják...". 1919 december 25-én elrendelte, hogy azokat, akik Szent Miklós napján, a hagyományos egyházi ünnepen, nem jelennek meg a munkahelyükön, adják át a Cseka osztagainak, és végezzék ki.

Amikor 1922-ben aranyra volt szüksége a kormánynak, elrendelte a templomok kifosztását. A vallásos parasztok ellenállása miatt az akciót helyenként leállították, amire Lenin az egyik legmeghökkentőbb írásával reagált: "éppen most, csakis most, amikor az éhező régiókban az emberek emberhúst esznek, és az utak mentén százával, ha nem ezrével hevernek a hullák, most tudjuk végrehajtani ( s ezért végre is kell hajtanunk) az egyházi értéktárgyak elkobzását, a legkíméletlenebb és könyörtelenebb lelkülettel, nem riadva vissza semmilyen ellenállás letörésétől....Végre kell hajtanunk, bármi jöjjön is... minél több képviselőjét sikerül ebből az okból kivégezni a reakciós papságnak és burzsoáziának, annál jobb." Annak nincs nyoma, hogy akár csak tized ekkora szenvedéllyel és terjedelemben foglalkozott volna az éhezők sorsával, vagy az utcákon heverő ezrek eltemetésével. A levélben mániákusan ismételgeti a kíméletlenség és kegyetlenség szükségességét, nehogy a társai elgyengüljenek.

Az a közhiedelem sem állja meg a helyét, hogy Sztálin, aki a marxizmus - leninizmus fogalmát megalkotta, eltorzította volna a lenini eszméket és politikai irányvonalat. Az irattárak publikálásra váró anyagai rávilágítanak Lenin riasztó személyiségvonásaira és cinizmusára, pedig a teljes kép sohasem lesz megrajzolható: egyrészt, mert számos dokumentumot (meglehet, épp a legkínosabbakat) megsemmisítettek, másrészt jó néhány vállalhatatlan utasítást csak szóban közölt.

Talán csak egyetlen momentum van, amelyben Lenin reagálása eltér Sztálinétól. Aki nem értett vele egyet, arról inkább feltételezte, hogy őrült, mint, hogy igaza lehet. De nem nyilvánította egyből a Párt és a nép ellenségének. Csicserin népbiztos egy aprócska, demokratizálási javaslatára azt írta: "Őrültség!", majd levelet írt a pártvezetésnek, hogy Csicserin "beteg, nagyon beteg...Ostobák volnánk, ha nem küldenénk azonnal és erőszakkal szanatóriumba".

sztarklikk.hu