Az utóbbi napok migránsmizériája kapcsán, bárhova fordulok, mindig ez a kínzó kérdés üti föl a fejét: Miért nem eresztjük már tovább a bevándorlókat?

Ezt kérdezik maguk az érintettek, ezt kérdezik a szolidaritásról fátyolos szemű, baloldali migránstutujgatók, és ez rezonál a szappanoperákon kondicionálódott széplelkekben, akik csak jó messziről, de annál hangosabban lamentálnak a kéretlen jövevények szomorú sorsa fölött.

A válasz több szempontból is nagyon ironikus, bár meglepőnek semmiképp sem nevezném. Ha sommásak, és felszínesek akarunk lenni, akkor két szóban kimerül a lényeg: EU-s szabályozás.

A törvény nevében

Bizony-bizony, a püsszeli vízfej hirtelen nagyon komolyan kezdte venni a dublini egyezmény előírásait. Persze ez alatt nem a határvédelem szorgalmazását kell érteni, hiszen maga a francia külügyér kifogásolta vérmes felháborodással az „embertelen” kerítésépítést (azt most hagyjuk, hogy a gallok milyen kerítéseket húznak föl Calais térségében, és hogy a francia hatóságok úgy verik arrafelé a bevándorlókat, mint a répát; túl magas labda lenne).

Nem, most az a jogi kötelezettség kapott főszerepet, amely szerint azon bevándorlót, akinek nincs uniós állampolgársága, schengeni vízuma, illetve nem regisztrálták, és nem kapott menekültstátuszt, tilos tovább engedni az EU területére. Pont. Eddig ez nem nagyon érdekelte se a német, se az osztrák hatóságokat, aminek több oka is van, de ahogy közelednek az ausztriai választások, mind közül a legnyomósabbak immár a belpolitikaiak lettek.

Jól láthatóan egy huncut zsarolási játék vette kezdetét, ahol diszkrét bájjal ütközik ki a központi államok, elsősorban Németország, Franciaország és Ausztria képmutató, farizeus magatartása, valamint a kettős mérce, amivel a keleti végek államait kezelik.

Kétes éden, nyugaton

De mi köze a migránsoknak, a franciáknak és Németországnak az osztrák belpolitikához?

Nos, az már nem is tudom, mióta nem hír, hogy a Lajtától nyugatra az összes közvélemény-kutatást az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezeti, akik már a „vörös Bécsben” is izmosodni látszanak, Őrvidéken pedig még a szocdemek is kénytelenek voltak velük összebútorozni a hatalom érdekében. Heinz-Christian Strache pártja pedig egy radikálisan bevándorlás-ellenes, tehát a jelen Európában szalonképtelen, szélsőséges… stb. politikai alakulat, akik nem átallnak határzáró demonstrációkkal kampányolni (bár ezeknek a közelmúltig inkább magyarellenes éle volt), és akiknek regnálása miatt anno európai szintű – ám teljesen hatástalan – politikai bojkott zajlott Ausztria ellen.

Ez a körülmény nagyon is kellemetlenül hat, mind az osztrák, mind a német politikai fősodorra. A germán politikai elit ugyanis szereti azzal fölmenteni a népeikben föl-fölhangzó, és sebbel-lobbal el is nyomott, radikálisabb hangokat (lásd: Pegida mozgalom), hogy ők már rég leszámoltak/szembenéztek a nemzetiszocialista múlttal, de lám, ott, a barbár keleten, ezek a gaz, fasiszta magyarok, na, azok aztán szörnyű dolgokat művelnek. Kisebbségellenesek, rasszisták, elnyomók, és nácibbak, mint amilyenek mi valaha is voltunk. A németek/osztrákok a migránsok legnagyobb barátai, éljen minden menekült, az idegen szép… stb.

Igen ám, de a „sógorok” többsége mára kezdi nagyon nem így gondolni, és a határozottabb nemzeti érdekvédelmet, protekcionista bevándorlás-politikát, és mindenekelőtt rendet követelő hangok lassan többségbe kerülnek náluk. Ettől pedig – ne legyenek kétségeink – a Reichstagban is tele lett a bugyogó, mert a hasonló politikai folyamatok, ha nem is olyan könnyen, de a német társadalomba is átgyűrűzhetnek (gondoljunk csak az egyre nagyobb számú, bevándorlással kapcsolatos tüntetésre). Nem azért maradt viszonylag hosszú ideig néma Merkel Mutti, mert ne jött volna neki zsigerből a szokásos mantra, hogy persze, mindenki jöhet, aki csak tud, s szíve szerint minden menedékkérőt ő maga fogadna be, ha tehetné. Inkább azt kellett kitalálni, hogy e szólamok mellet miként érhető el, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon (tehát ne forduljanak el tőle a liberálisabb választók, de a radikálisok se használhassák ki a helyzetet).

Ez most olyan "tudd, hogy értsd" helyzet

És itt kerültünk mi a képbe, mint a keleti blokk örökös balekjai. Miután a németek valószínűleg túlzásnak érezték, hogy a görögöket még bevándorló ügyben is csuklóztassák (szeretgették most őket eleget), nem volt nagy matek kitalálni, hogy a legközelebbi schengeni állam, akin el lehet verni a port, de migráns-lerakatnak is ideális, mi leszünk. Itt adott minden feltétel: az EU irányába szolgalelkű, bár szavakban nagyon keménykedő kormány, amit így nyugaton el lehet adni véresszájú, nacionalista szalmabábnak; schengeni kötelezettségek; ráadásként pedig egy kiváló revans lehetőség, amiért a centrum országoknak kifejezetten előnyös kvótarendszer megbuktatásában kulcsszerepünk volt.

A képlet tehát egyszerű: a jóságos Mutti elereszti a szokott monológot, hogy jöjjék mindenki, aki csak akar (azt ugye senki sem gondolta komolyan, hogy a papírok nélküli bevándorlók közül majd ki tudják szűrni a szíreket…), szabad a vásár, Németország, az ígéret, és a tolerancia földje tárt karokkal várja a világ üldözöttjeit. Ezelőtt azonban több mint valószínű, hogy jött a telefon hozzánk, hogy ne is álmodjunk arról, hogy innét bárki is továbbmehet, amíg a kötelező eljárásokat le nem folytatták velük kapcsolatban. És láss csodát, amikor a kormány kínjában megpróbálja eltakarítani a felhergelt migránsokat, az osztrákok egytől egyig mindet lehúzzák a vonatokról, és visszapattintják a határ magyarabbik felére.

Közben azért Merkel sem tétlenkedik, jönnek a jobbára belső használatra szánt (és a magyar média által csak ímmel-ámmal átvett) nyilatkozatok, hogy nem is úgy gondolta ő, hogy jöjjön mindenki, és nagyon is örül, hogy a magyarok igyekeznek regisztrálni a bevándorlókat, és a dublini kötelezettségek bizony mindenkire vonatkoznak… blabla (ha komolyan gondolná, akkor ezt az üzenetet a magyarországi német nagykövetség emberei most szórólapon osztogatnák a Keleti előtt, nem csupán az tudna róla, aki fölmegy a követség honlapjára). A német átlagpolgár szemében ismét Mutti a hős, kinek azért, mert „jaj, hát ő szeretné a migránsokat, de a fasiszta magyarok nem eresztik őket”, kinek azért, mert „hát ez mégis csak jó hazafi, nyomja a sundám-bundám dumát, de azért nem hoz be több niggert, meg arabust”.

Mindeközben Martin Schulz(!) kegyesen odaböki, hogy Magyarország sokkal jobban járna, ha inkább mégis támogatná a kvótarendszert, hiszen akkor jóval kevesebb bevándorlóval kellene vesződnünk, mint most. Teccikérteni? Az Európai Parlament elnöke, aki véletlenül épp egy német politikus, kerek perec megzsarolja Magyarországot, hogy amennyiben nem támogatjuk a kvótakoncepciót, belefullasztanak minket a migránsokba. Arról már elfelejtett beszélni, hogy akkor is. Mert a kvótázás lényege pont az lenne, hogy a migránsokat – miután az értelmesebbjét, folytatva az agyelszívó hagyományokat, kiválogatták maguknak – visszazsuppolják a gyarmatokra, így hozzánk is.

A franciáknak a dologban most másodhegedűs szerep jutott, de azért ők is odatették magukat. Az ő feladatuk a határzár, így az effektív határvédelem kritikája lett (nem mintha a vicckerítésünk olyan marha effektív lenne…). Tehát politikai nyomással óhajtják fenntartani a bevándorlók korlátlan áramlását hozzánk, míg az osztrákok, és közvetve a németek gyakorlatban akadályozzák meg a továbbjutásukat. Jól kitalált módszer, ami a galloknak belpolitikailag sem jön rosszul, hiszen ott is nagy hagyománya van a velünk való negatív példálózásnak, és lehet riogatni, lám, itt is a sötét középkor jő, ha netán a Nemzeti Frontra mernétek szavazni.

Gondolj, gondolj…

Ebben a szituációban a jelenlegi impotens kormánypolitikának nincs túl sok mozgástere. A Fidesz eléggé lehetetlen helyzetbe lavírozta magát azzal, hogy népszerűség-hajhászásra használt, és ezzel érzelmi síkra terelt egy nagyon is pragmatikus megoldásokat igénylő jelenséget, amellyel jelenleg nem nagyon tud mit kezdeni. Pedig most már – a kétségbeesett kapálózásukból jól láthatóan – akar, hiszen a szavazóbázisuk jó része is megelégelte az eddigi töketlenkedést, és a Habony-művekre épülő patyomkin-politizálást. Kétséges viszont, hogy ennyi rossz lépés, és tehetetlenkedés után tudnak-e még bármi érdemit cselekedni.

Ilyenkor merül föl az emberben a kérdés, vajon mi lenne most a helyzet, ha Magyarországot olyan párt vezeti, amely már hosszú évekkel előrelátta ezt a krízishelyzetet, és már akkor cselekvést sürgetett, amikor a jelenlegi elit csak szélsőjobboldali összeesküvés-elméletnek bélyegezte a problémát? Vagy amelyiknek lenne mersze komoly politikai csatákat vívni a nyugattal, annak érdekében, hogy megvédhesse az ország és a nemzet alapvető érdekeit? Vajon egy nemzeti radikális vezetés alatt is az lenne a jellemző, hogy egy humor-határzáron át özönlik hazánkba a Közel-kelet, míg az EU ismét belénk törli a lábát?

Vegyünk példát az osztrákokról, ők már nagyon is jól tudják a választ ezekre a fölvetésekre.

T.T.

jobbegyenes.blog.hu