h i r d e t é s

Kétszázhetvenezer forintos jövedelemről álmodnak a nyugdíjasok

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kétszázhetvenezer forintos jövedelemről álmodnak a nyugdíjasok

2018. január 31. - 14:10

Meglepő következtetéseket lehet levonni abból az átfogó kutatásból, amit a közelmúltban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített a nyugdíjasokról. - írja a Magyar Nemzet

A kép illusztráció! - MTI Fotó: Mohai Balázs

A hetvenes éveiket taposó időskorúak nyugdíja például jobban megőrizte értékét az elmúlt tíz évben, mint a 60–69 közötti korosztály ellátása. A Napi.hu elemzésének számai szerint míg 2005-ben a 60–69 éves korosztálynak átlagosan 899 019 forint volt a nettó éves jövedelme, addig 2015-ben már 1 284 818. A 70 év fölöttieknél ugyanez a két szám 837 294 és 1 311 332. Vagyis a hetvenes korosztály alacsonyabb szintről gyorsabban emelkedve vágott a hatvanas korosztály elé. Ennek magyarázata, hogy míg a 2008-as válság kitörésekor az utóbbiaknál csökkenést mért a KSH, addig az idősebbek ellátása folyamatosan emelkedett.

Arra is rákérdeztek a statisztikai hivatal felmérésében, hogy mennyi pénzből tudnának megélni a különböző nyugdíjas korosztályok. A 2016-os adatok azt mutatják, a legnagyobb pénzigénye a 65–69 év közöttieknek van, akik az egy főre jutó 79 500 nettó jövedelmet nagyon szűkösnek, a 272 200 forintot pedig nagyon jónak tartották. Ezzel szemben a 60–64 évesek már az egy főre jutó 248 600 forintos havi jövedelemmel is boldogok lennének, csakúgy, mint a 75 év fölöttiek. Átlagosnak a 133–143 ezer forint közötti összegeket említették az idősek, míg jónak a 179–193 ezer közötti értéket.

Érdemes megnézni azt is, hogy mire mennyit költenek az időskorúak. A KSH tanulmánya szerint 2005–2015 között megkétszereződött az elektromos energiára, gázra és egyéb tüzelőanyagra költött összeg, hiszen amíg 2005-ben ez évi 99 460 forintos kiadást jelentett egy nyugdíjasnak, addig 2015-ben már 188 051-et költött ugyanerre. Ugyanez a trend látható a vízellátás és egyéb lakásszolgáltatási kategóriákban is: 2012-ig folyamatosan emelkedtek az árak, elérték éves szinten a 70 584 forintos összeget, ez lecsökkent, majd ismét növekedni kezdett, így 2016-ban már új csúcson, 75 528-on állt.

Hasonló mértékben emelkedett az élelmezésre fordított összeg is. A számok azt mutatják, szinte minden alapélelmiszerre duplaannyit kellett költeniük az időskorúaknak 2015-ben, mint tíz évvel korábban, miközben jövedelmük nem nőtt ilyen mértékben ebben az időszakban. Az összes, élelmiszerre elköltött összeg egyébként az évek alatt 172 727 forintról 295 437-re nőtt.

Legalább ekkora gondot jelent, hogy a lakhatásra költött összeg is jelentősen emelkedett ugyanebben az időszakban. Amíg 2005-ben lakásfenntartásra és háztartási energiára egy átlagos, 70 évnél idősebb nyugdíjas 157 749 forintot költött, addig 2016-ban már 286 196-ot. Ez az eredmény két, egymással ellentétes folyamat eredőjeként jött létre. A lakásbérletre költött összeg 1871 forintról 11 460-ra emelkedett, ezzel szemben a lakásfenntartásra költött összeg 15 673 forintról 11 157-re csökkent. Vagyis a lakhatást tekintve a saját tulajdonú lakásban élők jártak jobban.

Az időskorúaknál az egészségügy kiemelt fontosságú terület, ugyanis a kor előrehaladtával mind többet kell költeni az egészség megőrzésére, illetve helyreállítására. Az elmúlt tíz évben ezen a területen is jelentősen emelkedtek az árak. Mind a járóbeteg-ellátásra, kórházi kezelésre és gyógyszerezésre, mind pedig a gyógyszertárakban elköltött összeg – gyógyszerek, gyógyáruk és gyógyászati segédeszközök – megkétszereződött. Az emelkedés dinamikáját jól mutatja, hogy a 60–64 évesek 120 ezer forintnál valamivel kevesebbet költöttek el az egészségügyben, miközben a 65–69 évesek ennél is többet kénytelenek. Nekik évi 160 ezer forintnál valamivel többet kell ilyen célra fordítaniuk. A kor előrehaladtával az egészségügyi kiadások tovább nőnek: a 70–74 évesek ezzel kapcsolatos éves költése már megközelíti a 200 ezer forintot. Végül a 75 év fölöttiek kénytelenek a legtöbbet költeni az egészségre, ők évente csaknem 260 ezer forintot hagynak az orvosnál, illetve a gyógyszertárban.

 

mno.hu