fbpx Kiderült, mekkora nyugdíjkorrekció érkezik decemberben | CIVILHETES

h i r d e t é s

Kiderült, mekkora nyugdíjkorrekció érkezik decemberben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Kiderült, mekkora nyugdíjkorrekció érkezik decemberben

2021. szeptember 08. - 10:54

 

Itt vannak a számok.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Varga György

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,3, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek 2021. január–augusztus időszakában az előző év azonos időszakához képest. Ez pedig a Pénzcentrum szerint azt jelenti, hogy 8,4 százalékos egyösszegű nyugdíjkorrekcióra számíthatnak a nyugdíjasok. 

Fontos kiemelni, hogy ez a juttatás nem épül be a nyugdíjba.

A korrekcióra akkor van szükség, ha a januári – illetve 2021 esetében az évközi – nyugdíjemelés nagyban eltér az inflációtól. A januári kötelező nyugdíjemelés 3 százalékos volt, ezt egészítette ki a júniusi 0,6 százalék. A KSH által közölt adatok alapján azonban ettől jelentősen eltér az év első 8 hónapjában mért infláció, amely 4,3 százalékos. A különbözetből az év 12 hónapjára számított korrekció idén így 8,4 százalékos lesz.

A 2021. évi nyugdíjemelések azokra vonatkoznak, akiknek 2021. január 1-je előtt állapítottak meg öregségi nyugdíjat, hozzátartozói ellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást, baleseti járadékot, illetve a vonatkozó kormányrendeletben felsorolt kéttucatnyi egyéb ellátást. (24.hu)


 

h i r d e t é s

Kommentek