h i r d e t é s

Kína és az USA: Két óriás harca

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Kína és az USA: Két óriás harca

2020. június 06. - 09:28

 

„A földrajz a történelem kulcsa“ – mondta a 150 évvel ezelőtt született Sir Halford J. Mackinder, a geopolitika klasszikusa. Kína világpolitikai előretörése a koronavírus-járvány idején így érthető meg jobban: területe 9 640 821 km². Ezzel a negyedik legnagyobb állam az Orosz Föderáció, Kanada és az USA után. Lakossága 1,394 milliárd fő (2020 júliusára vonatkozó becslés szerint), a népsűrűség 144,6 fő/km².

A kép illusztráció! - Forrás: Newscoop

Kína egyben a világ egyik leggazdagabb országa is, GDP-je 13 368 073 millió USD-ra rúg, s e téren csak az USA áll jobban, de nem sokkal (bár az egy főre eső GDP mutató már árnyalja a képet). Az ország ásványkincsekben is igen gazdag, s ezen túlmenően az elmúlt két évtizedben nyersanyagok és piacok iránt érdeklődve jelentős befolyásra tett szert számos afrikai államban. Kína a tudományokban és tudományos innovációban is felzárkózott a világelsők közé.

A járvány következményeként előálló világhatalmi változások, az USA megrendülése valószínűsíthetően jóval előre hozta Kína számára a gazdasági és világhatalmi első hely elfoglalását, amely így még ebben az évtizedben bekövetkezhet. A nemzetközi rendszer átalakulása a szemünk láttára történik, de mivel benne élünk, nehéz észrevenni,

hol tart éppen a folyamat?

Kína hadereje: 2,27 millió fő aktív katona (ebből körülbelül 1,1 millió fő sorozott, 136 ezer nő), a sorozottak számára 24 hónap a szolgálati idő. A paramilitáris egységek létszáma 3,97 millió. A kínai fegyveres erők létszámuk alapján a világ legnagyobb hadseregei közé tartoznak; a paramilitáris erők beszámítása esetén összesen mintegy 7 millió fővel a harmadik helyen állnak. A lakosság több tízmilliós létszámban mozgósítható.

Az elmúlt évtizedben kettős fejlődés figyelhető meg. Egyrészt a szárazföldi haderő létszáma csökkent, miközben szinte minden haderőnemet tekintve ugrásszerű lépések történtek. Kína már képes az űrhadviselésre is: a kínai hadsereg képes lenne zavarni az USA műholdas globális kommunikációs rendszerét, amivel akadályozhatná például, hogy a haditengerészet parancsnokságán kiadott utasítások eljussanak egy, a kínai partok közelében lévő repülőgéphordozó harccsoporthoz. A haditengerészet a leggyorsabban fejlődő kínai haderőnem: 2030-ra több mint 500 hajóegységük lesz, ami bőven meghaladja az amerikai haditengerészet addigra tervezett egységszámát. Hasonlóan dinamikus ütemben nő az atomtengeralattjárók száma, ami pár éven belül szintén felülmúlja az amerikai erőkét. Az ország jelentős atomerővel és hordozórakétákkal rendelkezik, eléri az USA-t, Oroszország európai területét és Európát is. A haderő vonatkozásában az USA-val és Oroszországgal szembeni lemaradása gyorsan csökken. Jelenleg Kína évi 224 milliárd dollárt képes hadseregére fordítani, ez a világ második legnagyobb katonai költségvetése.

Ma Kína szinte mindenben világelső, ráadásul explanzív külpolitikát folytat.

Közvetlen környezetében fő célja – Észak-Korea köldökzsinóron tartása mellett – az ország biztonsága és kereskedelme szempontjából kulcsfontosságúnak tartott Dél-kínai-tengert egyfajta beltengerré alakítani, hogy Peking hegemóniája megkérdőjelezhetetlen legyen (egy körülbelül Európa méretű területről10,2 millió km²-ről van szó). Ennek leglátványosabb módja az elmúlt években drámai mértékben felgyorsuló szigetépítés: előbb a vízből alig kiemelkedő zátonyokat töltötték fel, majd komplett katonai bázisokat épített fel a kínai haderő, repülőterekkel, radarberendezésekkel, légvédelemmel. Ezek révén egycsapásra majd’ ezer kilométerrel sikerült kitolni azt a pontot, ahol egy esetleges amerikai haditengerészeti csoportosítás először találkozna a kínai vadászbombázókkal, radarjelekkel vagy rakétákkal. A kínai fehér könyv szerint az átalakuló világrendben az USA az, amely agresszív magatartásával veszélyezteti a nemzetközi biztonságot, és Kína a béke megőrzésére törekszik minden lépésével (ugye, ez ismerős…), legyen szó külföldi katonai bázis létrehozásáról, új nukleáris tengeralattjárók kifejlesztéséről vagy a haditengerészet bővítéséről.

Így érthető, hogy amikor Vuhan tartományban kitört a járvány, majd az Egyesült Államok elnöke azzal vádolta meg Pekinget, hogy nem kezdte meg időben a védekezést a koronavírus ellen, a kínai vezetés gyorsan reagált. Az Egyesült Államok polgári és katonai titkosszolgálatai, de a brit külföldi hírszerzés, az SIS is közölt olyan jelentéseket, amelyek alapján Vuhanban valóban történhetett valami. A német titkosszolgálat, a BND és más európai titkosszolgálati jelentések is – ha enyhébben fogalmazva is – de hasonló következtetésre jutottak. Az amerikai vád szerint Kínában 2019 novemberében tört ki a járvány, ám ezt nem jelezték időben a WHO felé. A járványt végül a kínai vezetés rendkívüli drasztikus intézkedésekkel megfékezte, majd az ipar gyorsan teljesítette az egymás után érkező védőfelszerelés-megrendeléseket, ezzel újra bemutatva, hogy az ország milyen mennyiségekre képes gyártókapacitással rendelkezik.

A járvány után gyorsan erőre kapó Kína önbizalma is megnövekedett, és a vezetés gyorsan felismerte, hogy itt az idő a geopolitikai térnyerésre. A nyugati világban azt latolgatják a mértékadó sajtóban is, hogy a járvány nyomán kialakuló világban az autoriter berendezkedés vagy a demokrácia erősödik-e meg, a nemzeti bezárkózás  erősödik, vagy a globalista szemlélet. A kínai vezetés azonban politikai berendezkedése okán is (autoriter-kommunista), azonnal a hatékonyságra koncentrált, és jelentős geopolitikai térnyerésre törekszik. Ennek eddig számos epizódja ismertté vált a médiákban.

Mi okozza az óriási ország viszonylag gyors újrafelemelkedését?

Kína köztudottan a világ legősibb, mintegy 5000 éve folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott és igen fejlettnek számított. Az egységes birodalom (Kr. e. 221) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a 19. századig, amikor is a Brit Birodalom félgyarmati sorba taszította. A középkor egy részében is világelső volt, el egészen a 14-15. századig, amikor az „újvilág“ felfedezésével Európa elkezdett felemelkedni.

Másrészt: a kínai kommunista vezetés felismerte, hogy az 1949-ben betiltott taoizmus és konfucianizmus gyakorlását újra engedélyezni kell a kínai identitás, kultúra és civilizáció fennmaradása és erősödéséért érdekében, a nyugati globálissá vált szekuláris áramlattal szemben. Ezzel együtt Kína vallási szempontból megosztott, a népesség 30-50%-a forradalmi  agnosztikus és ateista, 22-30% kínai népi vallású, 14-18% buddhista, 4-5% keresztény (többségükben római katolikusok, két egyházban: az egyik a kommunista párt által ellenőrzött népi katolikus egyház, a másik az Apostoli Szentszékhez tartozó katolikus egyház). Közel 2%-nyi muszlim él elsősorban az ország északnyugati részén és a nagyvárosokban.

Harmadrészt: a sajátos politikai berendezkedés. A Teng Hsziao-ping által elindított reformok létrehozták az általa „szocialista piacgazdaságnak” nevezett „kínai típusú szocializmust” (amely nem azonos a németországi, illetve európai szociális piacgazdasággal!). Megkérdőjelezhetetlen a Kínai Kommunista Párt vezető szerepe, noha más pártok is léteznek: a Kuomintang Kínai Demokratikus Liga, a Kínai Demokratikus Nemzetépítés Társasága, a Demokráciát Előmozdító Kínai Társaság, a Kínai Demokratikus Paraszt-Munkás Párt, a Kínai Cse Kung Párt, a Csiuszan (Szeptember 3.) Társaság. Kína a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált úgy, hogy közben végig megmaradt a kommunista párt kizárólagos uralma. Az ország politikai szempontból diktatúrában él, a szocializmus építi. A személy jogai és méltósága korlátozottak, politikai berendezkedést nem a fékek és ellensúlyok rendszere jellemzi, lényegében minden ellenőrzés alatt áll. A Párt átnevelő táborokat tart fent, miközben áttért a liberális globális piacgazdaságra. A kínai vezetés személetét jól mutatja be Teng Hsziao-ping mondása:

"Nem számít, hogy fehér a macska, vagy fekete a macska – amíg megfogja az egeret, addig jó macska."

E három tényező együtt Kínát mára jelentős geopolitikai tényezővé emelte. Az ország gazdasági eszközökkel próbál behatolni az Európai Unióba is, elsősorban Kelet-Közép Európában keresve a gyenge láncszemeket, s ebben a vonatkozásban Magyarország ilyen. (Ezzel ellentétben Lengyelországban kihátrált a kormányzat egy kínai érdekeltségű vasútipálya-felújításból.) Kína Kelet-Szibériában is terjeszkedik, egyre több a kínai kereskedő, és a kínai vezetős jelentős tételben vásárol földgázt, kőolajat és más termékeket is Oroszországtól. Az EU és Oroszországban egyaránt a kereskedelmi kapcsolatok egyre szorosabbra fűzése a cél.

A járvány és a recesszió felgyorsítja a geopolitikai erőviszonyok átrendeződését, s minden jel szerint vége van az angolszász világnak, a pax americana korszakának.

Eközben az Egyesült Államokat egy vezetésre alkalmatlan figura irányítja,

aki első elnöki kampányához az orosz rezsim támogatását is megkapta. Az Egyesült Államok újból leszálló ágban van, s könnyen lehet, hogy a második világháború óta tartó hegemóniája véget ér. A szemlélő egyre inkább felismeri, hogy az Egyesült Államok egyelőre még a gazdaság eszközeivel harcol Kína ellen, és mintha már védekeznie kellene. Az USA közben történetének talán legnagyobb gazdasági visszaesésén megy keresztül, amely minden valószínűség szerint komoly társadalmi válságot és elégedetlenséget okoz majd, ennek politikai következményeivel együtt. A járvány és a recesszió ezt minden eddiginél közelebb hozta azt a lehetőséget, hogy az előre lépkedő Kína katonai eszközökkel is összecsap az USA-val. Ha ez ma történne, a háborút szerintem a kínai rezsim nyerné meg.

A két óriás vetélkedését nézve a jövő nem sok jót ígér. Az Egyesült Államokban egyre inkább láthatóvá válik a vezetési válság: mintha az elnök igazából nem volna ura a helyzetnek, ezt ellentmondásos nyilatkozataiból is világos, inkább egy nagyhatalomhoz méltatlan ötletelést látunk.

Eközben a járvány közepette is folyik az elnökválasztási kampány. Amennyiben Donald Trump elnök marad, az Egyesült Államok és EU kapcsolatai tovább gyengülnek, csökkentve az egész Nyugat befolyását. Ha a demokrata jelölt, Joseph (Joe) Biden nyer, akkor van rá esély, hogy a kapcsolatok visszatérnek a korábbi jó viszonyhoz. Ez azt is jelentené, hogy az USA támogatást nyújt az EU számára az orosz és a kínai behatolás csökkentésére, megállítására, és lehetőség nyílik a Nyugat újraszervezésére, a retrográd erők csökkentésére, kizárására.

Ez egyformán érdekében állna az USA-nak és az EU-nak, sőt a még nem csatlakozott országoknak is. S bizonyosan jelentős megerősítésre számíthat a NATO is, amelynek keretében az Egyesült Államok valószínűleg nyomást gyakorolna majd Törökországra, hogy hagyjon fel az orosz rezsimmel való kacérkodással (és orosz fegyverzet helyett NATO-tagállami gyártásút szerezzen be), a kurdok elleni szíriai akciókkal, és egyáltalán zárja le szíriai háborúját. Az is valószínű, hogy Erdogan elnök kénytelen lesz lazítani autoriter belpolitikáján is. A NATO újraerősödése azt is jelentené, hogy lezárható közelségbe kerülhet a kelet-ukrajnai háború lezárása, azaz felgyorsulhat a normandiai négyek által felügyelt békefolyamat is. Ezzel megnyílhat az út Ukrajna számára az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Ha a demokrata szenátor győz az elnökválasztáson, az új amerikai adminisztráció bizonyosan nyomást gyakorol majd Magyarországra, hogy az Oroszországhoz való közeledésen változtasson.

Kína kapcsán egy Biden-kormányzat valószínűsíthetően a feszültségek csökkentésére törekedne, kerülve a nyílt katonai összecsapást. Azonban ha Trump elnök marad, a széttartó  folyamatok tovább erősödnek, a Nyugat egysége tovább gyengül, Európa kiszolgáltatottsága növekszik. Kínával folytatódik majd az adok-kapok, hiszen a Trump-adminisztráció bizonyítani akarja majd, hogy az amerikai birodalom létezik még, talán a nyílt összecsapás kockázatát is felvállalva. Amennyiben a gazdasági vetélkedésből katonai vetélkedés lenne, az nagyon jelentősen befolyásolni fogja a világ más tájait így Európát is. Egy nagy birodalom bomlása, hanyatlása s egy másik felemelkedése az emberiség egy nehéz és békétlen korszakán végén, egy új korszak kezdetén nem a békés jövő  lehetőségének képét vetíti elénk.

„A földrajz a történelem kulcsa“ – idéztük írásunk elején a geopolitikai gondolkodás klasszikusát, s Mackinder szerint ez a birodalomépítés döntő tényezője is. Így jöhetett létre a 2. világháború után az USA hegemóniája, és a kínai vezetés is ennek nyomán építi felemelkedő birodalmát. A leszálló szakaszba került Egyesült Államok számára azonban – ahogy egykor az brit gyarmatbirodalom számára is – önmagában már kevésnek bizonyul a birodalom, a pax americana megtartásához.

 

Szerző: Soós Károly / Transindex


 

h i r d e t é s