h i r d e t é s

Kincstári pesszimizmus

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Kincstári pesszimizmus

2021. október 05. - 08:26

A közóhaj az, ami a kutyát se érdekli most már, az előválasztás két fordulója közt.

A kép illusztráció! - Forrás: GQ

Karácsony és Márki-Zay kijátszotta, feltehetően (bár messze nem biztos, hogy) elkaszálta az első fordulóban győztes Dobrevet, Jakab és Fekete-Győr pedig gyakorlatilag széttárta a karját. Dobrev magára maradt.

Mi a gondom ezzel, nekem, aki gyakorlatilag, különféle okokból egyik jelöltet se tartottam maximálisan alkalmasnak?

Karácsony egy kis, alig jegyzett párt élén teljesen kiszolgáltatott az őt pozícióba emelő MSZP-nek, melynek legfőbb célja Gyurcsány és a DK legyőzése.
(Már azon kívül, hogy egyáltalán bejusson a törvényhozásba, ami nem lesz könnyű: az előválasztók köszönték, általában nem kértek a párt régi motorosaiból, függetlenül attól, hogy maradtak a vörös szekfűnél, vagy átpártátoltak Gyurcsányhoz.)
Karácsony főpolgármesteri ténykedésén, személyügyi döntésein jól látszott, hogy a két patrónus, az MSZP és a DK közt lavíroz.
Most viszont megjött a hangja, annak ellenére, hogy gyxakorlatilag csak a fővárosban ért el jó eredményt, amire, úgy látszik, nem figyel.
Egy egész új, hatalomra éhes Karácsonyt ismerhetünk meg. Márki-Zay-jal együtt, aki végső soron csak minden ötödik szavazónak kellett (zömüknek a saját szűkebb pátriájában), úgy rendezkednek, mintha nem is az előválasztást, hanem a tavaszi választásokat nyerték volna meg.
Felrúgva megállapodást, pozíciókat ígérnek/osztogatnak, kormánynévsorokon ügyködnek. Mintha a többieknek nem lenne beleszólása a dologba. Ha rajtuk múlik, nem is lesz.

Jakab gyengében szerepelt, mint azt a közvélemény-kutatók jósolták, de ebben sok meglepő nincs. Gyakran mellédurrantanak.
Most a létező legóvatosabb döntést hozta meg, amivel nem szolgáltat ürügyet arra, hogy a pártján belül kikezdjék, amire egyébként még sor kerülhet a gyengébb szereplésük miatt.

Fekete-Győr is hátrahúzódott, ami indokolt. Leginkább a saját lemondását kéne fogalmaznia, amit persze ez a különösen törtető ember nem fog megtenni.
Mindenesetre belerúgott egyet Dobrevbe, für alle Fȁlle, hátha leesik valami Karácsonyéktól. Borítékolom, hogy nem fog!

Dobrev volt számomra még a legfelkészültebb, legjobb képességű, legkulturáltabb a jelöltek közül.
Ő viszont Gyurcsány felfestett árnyékát nem tudja átlépni.
A többiek mind ambivalensen viszonyultak hozzá, egyrészt emiatt, másrészt, mert szuverén személyiség.
A legegyszerűbb ürügyet szegezték neki: hogy tápot adhat a gyurcsányozós kormánypropagandának, mint Orbán kihívója.

Valójában nem ez az ok! Orbán az egész ellenzéket Gyurcsány kölkének állítja be, a kormánypropaganda szerint "Gyurcsányné" mellett Karácsony, Márki-Zay és Fekete-Győr is Gyurcsány bábja, kreatúrája.
Másfelől ez a smonca nem hat sem az ellenzéki, sem – legalábbis szerintem – a határozatlan szavazókra, akiknek egy generációja már amúgy is a Gyurcsány-korszak után nőtt föl.

Lejárt lemez, amivel leginkább a saját szavazóit hergelheti sikerrel.

Erre hivatkozni csak Orbán forgatókönyvének átvételét jelenti.
Másról van itt szó! Mindannyian a Gyurcsány-korszak után kerültek a politikába, és szabadulni szeretnének ennek az embernek az árnyékától. Különösen, hogy – nem vitásan – még mindig komoly befolyása van.

A DK tehát az MSZP mellett, melynek privát elszámolni valója van Gyurcsánnyal, a többiek által is üldözött, kilökött vaddá vált.

Az pedig, hogy Dobrev az első helyen végzett, és a DK elég jól szerepelt– ha nem is olyan jól, mint első látásra tűnt, csak olaj a tűzre.

Végül pedig, sajnálattal kell kimondanom: a királyok lemeztelenítették magukat. Az a vehemencia, mellyel az újsütetű belső koalíció a pozíciószerzésre vetette magát, nem sok jót ígér számomra.
Különösen, hogy a választói akarat a szemétdombra került.
Dobrevet Karácsonyra átszavazó jobboldali, vagy Márki-Zayra átszavazó baloldali szavazók fogják elütni győzelemtől?
Na, neeee! Ez komoly? Ezt elő lehet adni, sőt el lehet adni konzekvens, tisztességes megoldásként? Ha valaki megeszi, a lelke rajta.
Meglátjuk, hányan lesznek!

Az a megoldás, hogy együtt indulnak (melyet nyilván az a kényszer szült, hogy Márki-Zay nem hajlandó visszalépni, Karácsonynak meg miért kéne?) egész egyszerűen nem fér bele az előválasztásnak korábban lefektetett szabálykönyvébe, amint arra a DK mellett a legfőbb orákulum, Magyar György is igen határozottan rá is mutatott.
Egyébként is, pestiesen szólva, hogyan van ez elképzelve?
A szavazók nem fogják tudni, hogy a két, nagyon is eltérő politikai filozófiát valló ember közül melyikre szavaztak? Teljes nonszensz!
Nem is gondolom, hogy nagy sikere lesz!
És Karácsony ezt az ötletgazdát "nevezte ki" az alkotmányozási ügyek leendő főnökének! Agyrém!

Dobrev viszont, szerintem idegességében, hogy kijátsszák, és ama törekvésében, hogy Jakabot maga mellé állítsa, így kettő-kettőre hozva az állást, súlyos hibát vétett. Az elsőt, de fontosat.
A nagy botrányt kiváltott karlendítős képről azt mondta, hogy hisz az ózdi alpolgármesternek: tényleg csak üdvözlésre emelte a karját.
Hát kérem! Ennyire ostoba és vak nem lehet! És ennyire hülyének se nézhet büntetlenül senkit! A karlendítés egyértelmű. Másfelől a háttér! Újra fölteszem a kérdést: épeszű ember fotózkodik, integet egy ilyen háttér előtt?

Sajnos Dobrevnek pechje volt: előkerült egy újabb fotó, ezúttal a fickó elődjéről, szintén Jobbikos volt ózdi alpolgármesterről: e két jó firma ugyanott, egyértelműen karlendítőzik.
Dobrev nagyon mellényúlt. Lejáratta magát ezzel a kritikán aluli, kiábrándító megnyilvánulásával, ráadásul Jakabot se hatotta meg.
Azt a Jakabot, aki egyébként nem volt hajlandó elhatárolódni a jelöltjétől.
(A közönség megtette: kiszavazták.)

Mellesleg Dobrevnek az a reménye, hogy Jobbikos szavazatokat szerezhet, totális félreértésen alapul. A nyögve nyelés fordítva is igaz!
Az a tippem, hogy a Jobbikos szavazók most, hogy Jakab kiesett, csapatostól távol fognak maradni a második fordulótól.

Így állunk, és így várjuk a második fordulót! Már, akinek még nem mindegy, hogy ki fog beevezni a révbe.