Ugyanez vonatkozik arra, amit látunk. Annak is van egy szemmel befogott és nem befogott része.

Mert a szem is csak egy felszínt érzékel, sohasem azt, ami a felszín alatt van. A földgömb keresztmetszetében mi csupán a földkéreg apró kis részecskéi vagyunk, de a felszín alatt hatalmas energiák szabadulnak fel és amiről mi azt hisszük, hogy szilárd felszín, az bizony egy tojáshéj, ami olvadt kőzeteken úszik.
Ezután eljutunk oda, mi az, amit ember talál ki, érzékel, leír, magyaráz és mi az, ami a tőlünk függetlenül létező valóság. El kell fogadnunk a tényt, hogy nagyon kis részt ölel át érzékelésünk a valóságból. Amiben élünk nem más, mint egy mesevilág, amit magunknak találunk ki. Ez azért van, mert mi csak mesék szintjén tudunk elképzelni magunknak jelenségeket. Ezért torzítjuk a Bibliát is mesék szintjére és a Korán is ezen a szinten kap interpretációt, hiába maradt meg a törzsszöveg eredeti formájában. Hiába olvassa, akár a nyelvbe született arab, ő sem érti a belső tartalmat, még ha egy életet is tölt annak elemzésével. Ezért van az, hogy korok váltják egymást, az emberek felfedeznek egy további részt az univerzumból és ezzel egy további rész válik érthetővé a Koránból is.
Mi azt mondjuk hibásan, hogy ez a Korán csodája. Pedig ez nem csoda, hanem Isten szava, a realitás.
Abban nem csodát kell látni, hanem az állandó Igazságot. Amit a Korán megmutat, az nem csoda, hanem a mi emberi értetlenségünk, kicsiny befogadóképességünk. Mert csak ennyire telik tőlünk.
Ehhez képest a tudatlansággal és balfaszsággal egyenes arányban nő a tutit megmondó magyarázó képesség. A keresztényeknél egyszerűbben oldották meg a kérdést. Átalakították Isten szavát mesekönyvvé. Mondanak valamit, Máté 4:23 (ez csak légből kapott szám) és odapöccentenek egy megkérdőjelezhetetlen gondolatot. Közben lebegünk a tojáshéjon, amiről úgy véljük, hogy biztonságot nyújtó hajlék.

Nem veszed észre, hogy pár éves gyermekeink miként teszik össze a fogalmakat? Egyszer megnövesztettem a szakállamat. A kislányom, aki akkor kezdett beszélni úgy fogadta, hogy a másik apukának nem volt szakálla. Úgy fejezte ki a két állapotot, mintha két külön ember lennék. Szemében volt egy szakáll nélküli apuka és lett egy szakállas. Az ő szintjén ez teljesen normális volt. Hasonlóan gyermekinek hallhatja Isten azt kommunikációt, amit jelenleg folytatunk. Időben történő eltolással is működik ugyanez. Ha kétszáz évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy a hangomat egyidőben fogják hallani a teremben és a föld túloldalán, akkor hihetetlennek hangzott volna. Ha egy darab fémről valaki azt állította volna, hogy felszáll és körbe repül a föld felett, azt bolondok házába zárták volna. Manapság pedig milliók használják naponta ezt a „fémdarabot”.
Mit röhöghet, vagy szörnyülködhet szegény öreg Istenünk a sok baromság hallatán, amit a szájába adunk! De még azok is röhögni fognak rajtunk, akik pár generációval később születnek! Nem fogják érteni küzdelmeinket földdarabokért, ha az élet egy más térben fog zajlani. Nem fogják érteni konfliktusainkat egymás alá és fölé-rendeléséért, amikor ez a kérdés egy chip beültetésével születéskor eldől. Nem fogják érteni vitáinkat többezeréves történéseken, mert a múlt akkor egy digitális térbe zárt múzeum lesz, melyeket robotok értékelnek algoritmusok alapján, jelentősége csak a jelennek és jövőnek lesz.
Isten akkor is lesz. És szemében ez a színdarab, amit előadunk, vásott kölykök óvodai civakodása volt, van és lesz. Csupán óvodákból áttevődik a konfliktus iskolákba, majd egyetemekbe, így az eszközök, szintek és az önpusztítás hatásfoka változik.
Tehát, mi a történet elmondott és nem elmondott része? Ha ember mondja el, akkor az elmondott rész a nagyságról, az „ide figyeljetek emberek”, „most megmondom a tutit” komplexusról szól. A nem elmondott rész pedig a „megszerzem, enyém lesz, én uralkodom fölötte”. E kettőt tedd össze és ennek fényében értékeld az elmondottakat. Bármikor hangzik el az ember története, mindig az adott kor jelenében szól.

Hogy hangzana a történet, ha emberen kívüli más teremtményt szólaltatnának meg: Ki ez a fasz itt velünk, aki képtelen beilleszkedni, mindent átalakít, átformál? Tönkreteszi a helyet, ami mindannyiunké! A sas látása jobb, mint az övé, a vakond hallása jobb, mint az övé, a kutya szaglása jobb, mint az övé, a medve erősebb, mint ő és a denevér olyat is érzékel, amire neki érzékszerve nincs. Hozzájuk képest az ember vak, süket és erőtlen. Mégis, hogy mer saját gyengeségeit összetéve egy olyan világot elképzelni, ami nem létezik? De nem csak elképzeli, hanem elképzelésének megfelelőan átalakítja azt és ezzel veszélybe sodor mindnyájunkat?
Bármikor hangzanának el a teremtmények panaszai, mindig az adott kor jelenében szólnának

És mi lehet ugyanez a történet Isten szemében?

Ki megteremtette a Halált és az Életet, hogy próbára tegyen titeket, melyiketek a legjobb tettekben. Ő a Nagyszerű, a Megbocsájtó. (Korán 67:2)

„Megteremtette a halált és az életet”: A halál az élet előtt áll és az is teremtett jelenség. A halál ezért nem tekinthető negatív állapotnak. A 2:28-ba olvashatjuk: „Hogy tagadjátok Allahot, midőn halottak voltatok, s életre keltett, majd elhaltatok Általa, majd (újra) felélesztett titeket, majd Hozzá tértek meg?”. Az 53:44-ben szintén a halál az első helyen áll és utána jön az Élet. Ez azt mutatja, hogy. 1. A földi életet megelőzően is van egy állapot, amit nevezhetünk létnek, vagy nem létnek, mindegy, valami van. 2. Abban a formában, ahogy szembesülünk vele, az élet megszűnik, de a lét nem. A földi halál állapotából a lélek tovább kerül a „Barzakh” állapotba. 23:100 : „Előttük a válaszfal a Napig, mikor feltámasztatnak”. A válaszfalon túl Végítélet vár, majd ezt követően a kiérdemelt sors, vagy lét, ami Örökkévaló.

Ez az igazi történet, ami minden korban elhangozhat idő és térbeli határok nélkül.