h i r d e t é s

Kitüntették a vasalódeszkás tornatanárt megbüntető tankerületi vezetőt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kitüntették a vasalódeszkás tornatanárt megbüntető tankerületi vezetőt

2020. június 14. - 06:32

Kitüntették Balázs Józsefet, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetőjét.

Balázs József tankerületi igazgató - kk.gov.hu/szervezet-hv

A Diétás Magyar Múzsa a Fingszagrendet adományozza Balázs József tankerületi igazgatónak. A díj odaítélését azzal indokolták, hogy az igazgató úr tevékenységével hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország kellemetlenül fingszagú hely maradjon.

"Az igazgató úr már korábban is csillogtatta vezetői tehetségét, amikor a hozzá tartozó gimnáziumokban volt-nem volt-mégis volt-nem volt- pótfelvételi-sima felvételi-volt-nem volt létszámcsökkentés. Már ezzel a húzásával 14 éves, a majdani elitbe szánt (hiszen gimnazista) gyerekek tucatjai tanulták meg, hogy mindentől, ami állami, egészséges dolog másfél méteres távolságot tartani, maszkban-kesztyűben érintkezni vele, és utána hipós nyunyókával megmosakodni.

A karantén alatt Vezsenyi László tornatanár azzal tudott segíteni a diákoknak, hogy baromkodott egy jóízűt. Úszós videóján minden jóérzésű ember mosolygott, gyerek, felnőtt egyaránt.

Kivéve, az illetékes elvtársat. A fingszag lényege ugyanis az, hogy nehogy az állampolgár jól érezze magát. Nehogy egy percre is elfelejtse, hogy jóléte, létezése, mindene az illetékes elvtársaktól függ. Még mit nem a végén még önállóan próbálnak majd iskolát csinálni, tervek és portfóliók leadása nélkül.
A legteljesebb hivatali szigorral le kell tehát csapni az ilyen „vezsenyilászlókra”, akik képesek az ifjúság szeme láttára sört fogyasztani!

De biztos ami biztos, csak jár ezért a #fingszagrend , epeszínű szalagon viselve, a Lila Körpecséttel és a Vogon Költő Felvarróval." – írta indoklásában a Diétás Magyar Múzsa

 

Megszólalt az egyház is az ügyben

Ócsai Zoltán, a Pécsi Evangélikus Egyházközség lelkésze szerint humor nélkül semmibe sem érdemes belefogni.

– Nem mersz vasalódeszkás képet feltenni!
– Fogd meg a söröm!”

Ezzel a párbeszéddel töltötte fel fotóját a közösségi oldalára, amelyen egy vasalódeszkán kialakított oltár mögött áll, szertartáskönyvvel a kezédben pózol mosolyogva. A „vasalódeszkás úszásoktatást” bemutató, a tankerület által emiatt megalázott makói tanár esetére reagált így.