h i r d e t é s

Kitüntették Németh Szilárdot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kitüntették Németh Szilárdot

2020. február 18. - 08:46

A Thorma János Múzeumban rendezett Sportgálán adták át a tavalyi év legeredményesebb kiskunhalasi sportolóinak, csapatainak, edzőinek járó városi elismeréseket. - írja a hirklikk.hu.

Az év sporttámogatójának járó díjat Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke vehette át Szűcs Csaba alpolgármestertől, a 90 millió forintból megépült kiskunhalasi birkózó csarnok megvalósításában nyújtott segítségéért – írja tudósításában a baon.hu.

A bölcs ember a lehetőségeket megteremti, nem pedig megtalálja

 – idézte a 18. századi angol filozófus Francis Baker mondatát a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, aki szerint a halasi városvezetésre nagyon igaz ez az állítás.

– Megteremtik a sportolás, a szellemi, testi egészség megmaradásának esélyét a halasiaknak

– mutatott rá a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az első magyar Nobel-díjast, a C-vitamint feltalálóját, Szentgyörgyi Albertet idézve emlékeztetett:

A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre, az összetartozásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a fair play, a nemes küzdelem szabályaira.

Németh Szilárd hozzátette:

amíg a halasiak ennek szellemében tevékenykednek, addig a kormány és a Magyar Birkózó Szövetség támogatására egyaránt számíthatnak.

hirklikk.hu