Kizárhatják Király Viktort az amerikai Voice-ból
Magyar idő szerint kedd hajnalban mutatkozott be az amerikai Voice élő adásában Király Viktor. De ha nem szabályosan kampányol a Facebookon, ki is zárhatják.
Király Viktor az amerikai tehetségkutató műsorban, a Voice-ban szerepelt, méghozzá Gwen Stefani csapatának tagjaként. Nagy sikert aratott, szerdán derül ki, hogy továbbjut-e - írja a VS.hu.
A lenti videóban lehet megnézni a produkciót, amelyben a magyar énekes Lisa Stansfield All Around The World című számát énekli soulos hangszerelésben. Egy ponton Király falzettre vált, amit az amerikai közönség kitörő örömmel fogad. A helyi sajtó is írt a produkcióról, és dicsérték Királyt. Volt, aki kiemelte, hogy milyen ügyesen táncol.
Gwen Stefani egy magyar szót is mondott a műsorban, azt, hogy „szeretlek”.
Ugyanakkor az Index arról is ír, hogy ha Király Viktor nem vigyáz, ki is zárhatják a versenyből. Ugyanis a Voice szabálya tiltja, hogy külföldről szavazzanak a versenyzőkre, Király Viktor Facebook-oldalán egy azóta eltávolított hivatalos poszt viszont éppen erre biztat, instrukciókat adva arra vonatkozóan, hogyan lehet megkerülni a rendszert.