h i r d e t é s

Kósa Lajos a Facebookon kért bocsánatot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Kósa Lajos a Facebookon kért bocsánatot

2019. december 02. - 08:49

 

Kósa Lajos szombati beszéde miatt tört ki botrány, a Facebookon kért elnézést.

Kósa Lajos - Forrás: MTI

"A Fidelitas szombati rendezvényén elhangzott mondataimban, talán félreérthető módon, arra utaltam, hogy az ellenzéki együttműködés a holokausztban elveszített zsidó honfitársainkon korábban gúnyolódó jobbikosokra is kiterjed, őket legitimálja. Ha szavaimmal, megfogalmazásommal akár egyetlen magyar zsidó polgártársamat is megsértettem, úgy azért tőlük bocsánatot kérek"

 - írta a fideszes politikus hétfő reggel a Facebookon.

A Mérce beszámolója szerint ezen a rendezvényen Kósa Lajos úgy fogalmazott az önkormányzati választásokkal kapcsolatban, hogy a nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, a globalisták összeálltak az antiglobalistákkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra. Majd a zsidóságot többször is számon kérte:

a zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, hogy jól is esett nekik – a nyilast megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben

- mondta Kósa. Majd azt is megállapította, hogy a zsidók a fideszeseket jobban utálják, mint a nácikat, jobban, mint a globalisták az antiglobalistákat.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke Facebookon három kérdést tett fel Kósának.

"Kósa Lajos valóban nem tudja, hogy megyéjéből 1944-ben Auschwitzba deportálták a zsidókat? Tényleg nincs tisztában azzal, hogy a Hajdú-Bihar megyében élő maradékok maradékával, azaz néhány száz zsidóval nem lehet sem megnyerni, sem elveszíteni az önkormányzati választásokat? Vagy egész egyszerűen a meghirdetett „zéró tolerancia” került elég látványosan felmondásra?" - írta.

Köves Slomó az EMIH vezető rabbija a Neokohn.hu-n írt hosszabb reakciót, amit azzal kezd, hogy Kósa mondata teszi aktuálissá a következő trivialitást:

Tudva levő, hogy Hajdú-Bihar megyében nincsenek zsidók. Nincsenek, mert 75 évvel ezelőtt pár nap leforgása alatt haláltáborokba vitték és legyilkolták őket. Tekintettel arra, hogy nincsenek, így nem is tudhattak szavazni a legutóbbi, 2019 októberi helyhatósági választáson. Ez eddig legalább annyira triviális, mint amennyire szomorú.

 

h i r d e t é s