h i r d e t é s

Kövér László védte meg Varga Juditot egy másfél milliós kérdéstől

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kövér László védte meg Varga Juditot egy másfél milliós kérdéstől

2022. január 27. - 18:45

Másfél milliós órájáról kérdezték volna Varga Juditot, de Kövér László közbelépett

Szentkirályi Alexandra pár hete egy népszerű memét teljesen félreértelmezve próbálta bizonyítani, hogy a valódi kérdések elől a baloldali politikusok szoktak menekülni, Kövér Lászlónak köszönhetően most Varga Judit is sikeresen kerülte meg a válaszadást. A házelnök Ungár Péter kérdésétől óvta meg az igazságügyi minisztert, miután az LMP-s politikus arra akart rákérdezni, hogy nem tartja-e tiszteletlennek, hogy egy másfél millió forintos órával pózol – írja a 444.

Varga Judit karórája két hete került be a hírekbe, amikor az alapvető élelmiszerek árának befagyasztása után a miniszter is posztolt a Facebook-oldalán az intézkedésről, a mellékelt képen pedig úgy mutatott rá egy piaci húspultra, hogy a blézerének ujja alól egy újonnan nagyjából másfél millió forint értékű Cartier luxusóra kandikált. Az óra létezése nem volt újdonság, tavaly nyáron is volt már téma, amikor kiderült, hogy nem szerepelt a miniszter vagyonnyilatkozatában, ám Varga férje, Magyar Péter akkor annyit reagált az ügyre, hogy az órát nem kellett feltüntetni a felesége vagyonnyilatkozatában, mert abban csak a hathavi képviselői alapdíjat meghaladó értékű ingóságokat szükséges szerepeltetni.

Akkor úgy tűnt, hogy ez lesz a sztori vége, a hatósági áras villantás után viszont ismét téma lett az óra, olyannyira, hogy az LMP-s Ungár Péter másnap írásbeli kérdést nyújtott be Varga Juditnak címezve, melyben azt szerette volna megtudni, hogy „nem tartja-e tiszteletlenségnek [Varga Judit], hogy miközben sokaknak az alapvető élelmiszerek megvásárlása is problémát jelent, még a maximált áron is, Ön egy másfél millió forintos órával pózol?”.

Ez azonban egyelőre biztos nem fog kiderülni, Kövér László ugyanis visszadobta a kérdést, a hivatalos indoklás szerint azért, mert mint arra a korrupciós ügye nyomán lemondott Völner Pál helyére kinevezett államtitkár, Répássy Róbert felhívta a figyelmét, a kérdésben foglaltak megválaszolása kormányzati feladatkört nem érint, Ungár kérdése pedig szerinte a fényképen viselt órára és annak értékére irányult, így nem felelt meg az írásbeli kérdés követelményeinek.

Kövér ezzel egyet is értett és visszautasította a kérdést. (Telex)