h i r d e t é s

Közel 300-an haltak meg egy borzalmas vonatbalesetben

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Közel 300-an haltak meg egy borzalmas vonatbalesetben

2023. június 03. - 11:34

Szörnyű tragédia történt, 300-hoz közelít a péntek esti indiai vonatbaleset halálos áldozatainak száma.

Fotó: AFP

Eddig legkevesebb 288 ember vesztette életét, miután egy személyszállító vonat kisiklott, egy másik vonat pedig szemből érkezve ráborult a vagonjaira a kelet-indiai Orisza államban. Több mint 200 mentőautó érkezett a helyszínre, az állam kórházaiban pedig véradási akciót indítottak.


Fotó: AFP

Szudhansu Szarangi, az oriszai tűzoltóság igazgatója az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy szakadatlanul zajlanak a mentési munálatok, ám nagyon sok a súlyos sérült. A CNN amerikai hírtelevízió felvételein hallható, ahogy az oldalra fordult vagonoknál és szétszakad sínek mellett álló utasok elmondják, többen végtagjaikat is elvesztették a súlyos balesetben.


Fotó: AFP

A munkálatokban több száz tűzoltó vesz részt, az ANI indiai hírügynökség szombat reggel azt közölte, hogy a hadsereget is bevetették. Szombatra gyásznapot hirdettek Orisza államban. Narenda Modi indiai miniszterelnök Twitter-bejegyzésében fejezte ki együttérzését az áldozatokkal. Az egyre öregedő infrastruktúra és a túlterhelt vasúti hálózatok miatt Indiában nem ritkák a vonatbalesetek. (borsonline.hu)