h i r d e t é s

Közel 8 millió forintot költött Emmanuel Macron sminkre

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Közel 8 millió forintot költött Emmanuel Macron sminkre

2017. augusztus 25. - 10:00

A francia elnököknél ez nem számít kiemelkedő összegnek. - írja a 24.hu

Forrás: Mirror

Hivatali idejének első három hónapja alatt 26 ezer eurót, azaz nagyjából 7,8 millió forintot költött sminkere Emmanuel Macron francia elnök. Az elnök személyes sminkese, aki azért felel, hogy Macronnak tökéletes legyen a megjelenése az utazásai alatt és a sajtótájékoztatókon, eddig két számlát nyújtott be, egyet 10 ezer, egyet pedig 16 ezer euróról – írta a Le Point.

Az elnöki hivatal szerint a jövőben csökkenteni fogják a sminkköltségeket, a Le Point pedig rámutatott arra, hogy Macron elődei sem fukarkodtak, ha szépítőszerekről volt szó. Francois Hollande például negyed év alatt 30 ezer eurót költött sminkre, Nicolas Sarkozy pedig 24 ezer eurót.

(Politico) / 24.hu