h i r d e t é s

Közel került a megszűnéshez a lengyel kormánykoalíció

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Közel került a megszűnéshez a lengyel kormánykoalíció

2021. augusztus 11. - 06:26

A miniszterelnök-helyettes leváltását kezdeményezte Morawiecki miniszterelnök.

A Sejm ülésterme - Forrás: ipit.hu

Lengyelországban az egyik kisebb kormánykoalíciós párt, az Egyetértés elnökének, Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettesnek a leváltását kezdeményezte Mateusz Morawiecki miniszterelnök - közölte kedden a kormányszóvivő. Gowin szerint ez a Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormánykoalíció végét jelenti. - írja a Napi.hu

A kormányfő aláírta és Andrzej Duda elnöknek továbbította a Gowin leváltását kezdeményező beadványt - jelentette be Piotr Müller szóvivő. Gowin fejlesztési miniszter is volt, a szóvivő szerint feladatait a lengyel jog értelmében egyelőre Morawiecki veszi át - jelentette az MTI lengyelországi tudósítója.

Müller szerint Gowin az utóbbi időben több alkalommal kétségbe vonta a kormány lépéseit, köztük a Lengyel Megállapodás nevű országfejlesztő programban foglalt adóreformot. A programot májusban az Egyetértés nevében Gowin is aláírta. Elmondása szerint Gowin, valamint az Egyetértés "elégtelen tempóban" dolgozott a Lengyel Megállapodásnak azon projektjein, amelyek a fejlesztési tárca hatáskörébe tartoznak.

A kormányszóvivő további együttműködést ajánlott az Egyetértés azon tagjainak, akik meg akarják valósítani a Morawiecki-kabinet programját.

Előrehozott választás lesz?

Az esetleges előrehozott választást firtató újságírói kérdésre Müller úgy reagált: nem hiszi, hogy Gowin leváltása miatt a PiS elveszítené a parlamenti többséget. Meggyőződését fejezte ki, hogy a kormánykoalíció frakcióján belül, valamint a parlament többi részében elegendő képviselő akad, aki támogatja a kormány reformjait.

Jaroslaw Gowin a leváltása bejelentését követő sajtóértekezletén elmondta: mindez a kormánykoalíció végét jelenti, szerdán az Egyetértés választmányi ülésén a koalíció elhagyását fogja javasolni.

Szombaton az Egyetértés választmánya már kilátásba helyezte, hogy elhagyja a kormánykoalíciót, amennyiben a PiS az adóreform tervezeteibe nem iktat be bizonyos, a vállalkozóknak kedvező módosításokat. Szorgalmazták azt is, hogy a PiS enyhítsen a médiatörvény szerdán a parlament elé kerülő tervezett módosításain, melyek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szólnak. Több ellenzéki politikus szerint a módosítás célja a kormánnyal szemben kritikus, amerikai tulajdonú TVN24 hírtelevízió működési engedélyének bevonása.

 

Több lengyel városban tüntettek a TVN24 mellett

Varsóban és több más lengyel városban tüntettek kedd este a TVN24 amerikai tulajdonú hírtelevízió védelmében, tiltakozva a lengyel médiatörvény tervezett, sokak szerint éppen a csatorna ellen irányuló módosítása miatt - írja az MTI. A varsói tüntetésen mintegy kétezren vettek részt, felszólalt Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke, aki július elején átvette a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) irányítását. Felolvasta a PO nyilatkozatát a szabad médiáról, amelyben úgy fogalmaztak: "meg akarják szüntetni a független médiát, mivel tudatában vannak annak, hogy a legveszélyesebb ellenfelük az igazság". A szerdán a parlamenti alsóház napirendjére kerülő törvénymódosítás megváltoztatná azokat a szabályokat, melyek alapján a külföldi részesedésű médiának odaítélik a működési engedélyeket. Az új szabályzat úgy pontosítaná az Európai Gazdasági Térség országaiban bejegyzett cégekre vonatkozó engedélyeztetést, hogy ezek az alanyok nem függhetnek az EGT-n kívüli jogi személytől. A tervezet bírálói szerint a módosítás célja megakadályozni a TVN24 működését.

Ellenzéktől várnak támogató szavazatokat

A kormánykoalíció jelenleg három pártból áll: a PiS és az Egyetértés mellett a Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter által vezetett Szolidáris Lengyelországból. A PiS parlamenti frakciójában ülnek viszont az Egyetértésből nemrég kivált Republikánus Párt tagjai is.

Emellett a PiS június közepén megegyezett a Lengyel Megállapodás támogatásáról a volt elnökjelölt, Pawel Kukiz rockénekes által irányított kisebb ellenzéki tömörüléssel. Az egyezség elvileg biztosíthatja a PiS többségét egyes szavazásokon, amelyeken az eddig a 232 képviselővel rendelkező kormánykoalíció nem szavazna egységesen a 460 fős alsóházban - írja az MTI. (napi.hu)