h i r d e t é s

Közös listát követel Gyurcsánytól az MSZP

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Közös listát követel Gyurcsánytól az MSZP

2017. november 18. - 08:28

Maga Botka zárta ki korábban Gyurcsány Ferenc szereplését a baloldal közös listáján – Molnár Gyula pártelnök ezzel szemben már arról beszél, hogy Gyurcsánynak mindenképpen meg kell állapodnia az MSZP-vel.

Forrás: MSZP

Szolnokon tartott lakossági fórumot kedden az MSZP, melyen Molnár Gyula pártelnök mondott beszédet, és szólította fel a Demokratikus Koalíciót közös lista és közös miniszterelnök-jelölt állítására.

Molnár szerint az MSZP-nek Botka László személyében volt egy „világos és korrekt ajánlata” mindenki számára, ám ezt az ajánlatot nem fogadták el. Az MSZP-elnök kiemelte, a helyzetet tudomásul vették, és egy új lehetőségként tekintenek arra – ugyanakkor pártja kitart amellett, hogy közös miniszterelnök-jelöltet és lehetőség szerint közös listát állítsanak a DK-val, és induljanak közösen a választásokon.

A pártelnök a lakossági fórum kameráin keresztül fordult a Demokratikus Koalíció tagságához: kérte őket, szerezzenek érvényt saját pártszavazásuknak, és „verjék ki” a pártvezetésből azt, hogy Gyurcsány Ferenc szerepeljen a közös listán.

„Az MSZP ajánlata az, hogy Gyurcsány Ferenc szerepeljen a közös listán, csak legyen közös lista” – mondta Molnár, aki arra már nem tért ki, hogy maga a fentebb még „világos és korrekt ajánlatként” leírt Botka zárta ki Gyurcsány Ferenc a közös listán való szereplését. Ugyanakkor úgy látszik, a szocialisták engedtek korábbi karakán álláspontjukból: a pártelnök már azt hangoztatta, a két pártnak meg kell állapodni és ajánlatot kell tennie a kisebb pártoknak, miközben nyitottak maradnak az LMP és a Momentum felé.

mandiner.hu