h i r d e t é s

Krémer: új cselédrendszer kezd kialakulni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Krémer: új cselédrendszer kezd kialakulni

2015. február 21. - 13:18
0 komment

Egyetlen terv látszik, hogy nagymértékben megemelik a közmunkára fordított pénzt, sokkal több közmunkás lesz – ezt Krémer Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy márciustól drasztikusan szűkül a segélyezésre jogosultak köre.

A szociológus szerint a közmunka messze nem lesz elegendő arra, hogy kiváltsa a segélyezést. A szakember elmondta: a Nemzeti Együttműködés Rendszerében csak azoknak van helye, akik cserekapcsolatba tudnak lépni a hatalommal. Hozzátette: a hívek mindig megválasztják a Fideszt, a Fidesz pedig megjutalmazza őket.

Ez a hierarchikus rendszer kiszolgáltatott sokaságát hozza létre, nemcsak a nyomorban élők világában, hanem az oktatásban, a gazdasági világban, mindenütt függőségi rendszerek jöttek létre – fogalmazott. Krémer Ferenc kijelentette: a közmunka kapóra jön arra, hogy kiszolgáltatott helyzetben tartsa a rászorulókat.

A szociológus hangsúlyozta: olyan mértékben kiszolgáltatottak az emberek a helyi pártvezetőknek, hogy nem tudnak mást tenni, mint megfelelni a helyi igényeiknek. A szakember elmondta: ez a munkaalapú társadalom, amiről Orbán Viktor beszél.

Hozzátette: gazdaságilag és társadalompolitikailag is irracionális a közmunka, ennek csak negatív következményei vannak. A közmunkából nincs átjárás, 10 százalék körüli átjárás van a rendes munkaerőpiacra, minél hosszabb ideig közmunkás valaki, annál inkább beleragad a rendszerbe – magyarázta.

Krémer Ferenc szerint a források szűkülése katasztrófához fog vezetni, a juttatásokért élesedő verseny lesz helyi szinten, tovább fog nőni a kiszolgáltatottság, és tovább nő majd a hatalma azoknak, akiknek a kezében van a megmaradt forrás. Új cselédrendszer kialakulásának vagyunk a tanúi - vélekedett.

 

atv.hu