Miközben a világ szeme a Gázai övezet és Izrael közötti konfliktusra szegeződött, Azerbajdzsán megragadta az alkalmat, hogy 3,5 kilométerre behatoljon az Örmény Köztársaság területére, és elfoglalja a Szeván-tó egészét.
A pártkasszából megszerzett pénzeket felhasználva, egy belize-i offshore cégen keresztül vásárolt ingatlanokat Skopje közelében a magyar kormány segítségével Budapesten bujkáló észak-macedón exkormányfő az ország Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészségének vádja szerint – írta a Balkaninsight.com.
Az Európai Bizottság azt javasolta az uniós tagállamoknak, hogy tegyenek összehangolt intézkedéseket az Indiából Európába történő, nem feltétlenül szükséges utazások ideiglenes korlátozására a koronavírus indiai változata terjedésének visszaszorítása érdekében - közölte az uniós bizottság szerdán.
El lehetett volna kerülni a koronavírus-világjárványt, a pedig WHO hibázott azzal, hogy túl későn nyilvánították a vírus terjedését pandémiának és az utolsó pillanatig halogatták az utazási korlátozások bevezetésének javaslatát – áll egy friss elemzésben, melyet egy WHO által megbízott független testület rakott össze. - írja a Portfolio
Árverésre bocsátanak Romániában két ROMBAC 1-11 típusú egykori elnöki különgépet: az egyiket Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátor, a másikat Ion Iliescu, a kommunizmus bukása utáni első szabadon választott román államfő használta - jelentette szerdán az Agerpres hírügynökség.
Szerda hajnalban ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák az izraeli Tel-Avivban, Askelónban és Beér-Sevában a Gázai övezetet uraló Hamász, illetve az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista fegyveres szervezetek rakétái miatt.
Fegyveres támadást követtek el egy iskolánál kedden az oroszországi Kazanyban, az előzetes adatok szerint legalább kilenc ember, nyolc diák és egy tanár meghalt - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség mentőszolgálati forrásra hivatkozva.
Az Emirates humanitárius légi hidat hozott létre Dubaj és India között a sürgős orvosi és segélyszállítmányok szállítására, hogy ezzel is támogassa az országot a kialakult drámai járványhelyzet megfékezésében.
A Capitolium január 6-i ostroma után a Republikánus Párt vezetői sorra kihátráltak Donald Trump mögül. Három hónap sem telt, és úgy tűnik, hogy a volt amerikai elnök befolyása a Grand Old Partyra (GOP) erősebb, mint valaha.
Izrael minden települése "zöld" járványügyi szempontból, már nincsenek erősen fertőzött piros, közepesen fertőzött narancssárga, vagy enyhén fertőzött sárga színnel jelölt falvak és városok az országban az egészségügyi minisztérium koronavírus-helyzetet mutató honlapja szerint.
Az elmúlt évben még aktívabb lett az illegális aranybányászat Peruban, amit környezetpusztító sufnimódszerekkel végeznek. A végeredmény minden nap egy tiszai ciánkatasztrófával felérő seb egy ökológiailag kényes területen.
Csehország legalább egymilliárd korona (14 milliárd forint) kártérítést fog követelni Oroszországtól a vrbeticei lőszeraktárakban történt robbanások okozta károkért – közölte szombat este Alena Schillerová cseh kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében jogköreit a nemzetbiztonsági tanácsra ruházza át, ha bármilyen okból nem tudná ellátni hivatali teendőit - közölte szombaton a BelTA állami hírügynökség.
Legalább 44 halálos áldozata van a jemeni kormányerők és a húszi lázadók között az ország északi részén lévő Marib tartományban szombaton fellángolt harcoknak - közölte a nemzetközileg elismert jemeni kormány egyik tisztségviselője a sajtóval.