Tüntetők állták el a lengyel parlament minden kijáratát több órán át péntek éjjel, Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság párt vezetője csak rendőrségi fellépés eredményeként tudta elhagyni az épületet - jelentették hírügynökségek.
Egyetért az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda a Központi Hírszerző Ügynökséggel abban, hogy az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz hackertámadások célja az volt, hogy ártsanak Hillary Clintonnak, és Donald Trump nyerje az elnökválasztást – közölték helyi idő szerint pénteken nevük mellőzését kérő kormányzati források Washingtonban.
Kivégezték csütörtökön az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet volt egyiptomi vezetőjét, akinek szerepe volt huszonöt rendőr meggyilkolásában a Sínai-félszigeten - jelentette az észak-afrikai ország állami hírügynöksége, a Mena - írja az ATV.hu.
Úgy látszik, meghozta gyümölcsét a Fidesz és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közti fegyverszünet: a vasárnapi romániai választásokon a pártnak sikerült több mint egy százalékkal növelni parlamenti erejét - írja a 24.hu.
Vasárnap hajnalban kivonultak Palmürából az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái, akik az orosz légierő könyörtelen támadásai miatt alig egy napig tudták tartani a Szíria középső részén fekvő történelmi várost - jelentette a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű aktivistahálózat.
Új, felívelő történelmi időszak kezdődik Közép-Európában, és a fiataloknak kell megtalálniuk a választ arra a kérdésre, hogy miként kell újjáépíteni a magyar-lengyel barátságot ebben az új korszakban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Krakkóban, egy 1956-os ünnepségen.
Újabb tibeti buddhista szerzetes gyújtotta fel magát Kínában csütörtökön este minden bizonnyal az ellen tiltakozva, hogy hazája nagy részét Kína megszállva tartja - adta hírül a Szabad Ázsia nevű rádió, amelyet az Egyesült Államok finanszíroz.
Az ukrán parlament szerdán elfogadott határozatában arra szólította fel a világ országait, hogy ismerjék el népirtásnak a sztálini rezsim alatt, 1932-33-ban lezajlott ukrajnai holodomort, azaz a mesterségesen előidézett nagy éhínséget.