A Google és az internetes piac, az eBay is beadhatja derekát Oroszország új adatlokalizációs törvényének.
megtekintés
Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint a nem egészen egy éve dúló harcokban mintegy 15 ezer ártatlan civil vesztette életét akik közül a legtöbbeket az IÁ mészárolta le puszta vallási-ideológiai okokból.
megtekintés
Több mint 10 egységből álló katonai konvoj állomásozott le a Munkács közeli Lókán.
megtekintés
Irán számára minden utat elzártak a nukleáris fegyverkezés előtt – mondta Barack Obama az iráni megállapodás kapcsán.
megtekintés
Két lembergi (Lviv) rendőrőrs bejáratánál is robbantást követtek el kedden, az egy órán belül bekövetkezett detonációkban két rendőr súlyosan megsebesült.
megtekintés
A románok a legderűlátóbbak Európában országuk gazdasági fejlődését és saját anyagi körülményeiket, helyzetüket illetően – legalább is a felmérések szerint.
megtekintés
Élve megtalálták azt a 18 napra eltűnt, hét éves kolumbiai kislányt, Jessica Patricia Arias-t, aki a Tayrona nemzeti parkból tűnt el, miközben kókuszdiókat gyűjtöttek szüleivel. – jelentette a Reuters.
megtekintés
A okostelefonok és a közösségi média korában már egy tornádóról is rengeteg fotó készülhet.
megtekintés
Ukrajna után vajon a Balkán válik a nyugat és kelet összecsapásának új színterévé?
megtekintés
Több mint 23 halott és 19 katona megsebesült, mikor összeomlott egy laktanya Omszk város közelében. – jelentette az orosz Honvédelmi Minisztérium hétfőn.
megtekintés
A tárgyaló felek megegyeztek Bécsben az iráni atomprogramról és a szankciók enyhítéséről.
megtekintés
Hétfőn egy szíriai légicsapásban megölték az ISIS terrorszervezet két magas rangú képviselőjét az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint.
megtekintés
Egy, a semmiből feltűnő, mormon üzletemberek által gründolt szervezet magyar politikusokat utaztat ki az Egyesült Államokba, hogy kongresszusi politikusokkal találkozzanak.
megtekintés
Egyetlen politikai erőnek sem lehet és nem is lesz semmilyen fegyveres sejtje – jelentette ki Petro Porosenko.
megtekintés
“A finn pénzügyminiszter erre hosszas mérges monológba kezdett azzal kapcsolatban, hogy Görögország már fél évszázada képtelen megreformálni a gazdaságát.” – írja a 444.hu a görög válság kapcsán zajló Eurozóna csúcs hangulatát idézve.
megtekintés
A védelmi miniszter helyettese közölte: nem kerülte el a figyelmüket, hogy ledobtak egy töltet nélküli B61-12-es atombombát.
megtekintés
Évről évre nő a sikerrel lezárult korrupciós ügyek száma Romániában, 2014-ben 1100 személyt sikerült bíróság elé állítani - nyilatkozta a Napi Gazdaság keddi számában megjelent interjúban Laura Codruta Kövesi.
megtekintés
Növekvő várakozás övezi a Bécsben összeülő tanács átfogó megoldását az iráni nukleáris programmal kapcsolatban.
megtekintés
Első fokon húsz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a belgrádi különleges bíróság hétfőn a balkáni kokainkirályként ismert Darko Saricot.
megtekintés
Zárolta a korrupcióellenes ügyészség Victor Ponta román miniszterelnök vagyonát.
megtekintés
Épp megszűnőben egy ország, ami azért meglehetősen ritka esemény, nézzük hát figyelmesen az eseményeket, mert nekünk, magyaroknak is tanulságos, ami a görögökkel történik.
megtekintés
Több mint ötven zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő programon keresztül mutatják be a magyarság legősibb hagyományait, emellett a magyarság őseire, Árpád vezérre és Attila hun fejedelemre is emlékeznek a 3. Ősök napja elnevezésű hagyományőrző találkozón a bugaci pusztán augusztus 14. és 16. között - közölte a Magyar-Turán Alapítvány hétfőn az MTI-vel.
megtekintés
A jobb élet reményében érkeznek hazánkba az afrikai bevándorlók – nyilatkozták lapunknak közép-afrikai országok diplomáciai képviseletei.
megtekintés
A menekülthullám frontvonalába, Máltára utaztunk, hogy két meglepő ténnyel is szembesüljünk.
megtekintés
Első fokon húsz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a belgrádi különleges bíróság hétfőn a balkáni "kokainkirályként" ismert Darko Saricot.
megtekintés
Autóba rejtett bombával robbantott egy öngyilkos merénylő Afganisztánban, egy volt katonai bázis közelében.
megtekintés
Mexikó leghírhedtebb drogbárója egy újabb alávaló címmel rendelkezik: sorozatos szökevény lett.
megtekintés
65 millió dollár (több mint 12 milliárd forint) adóbevételre tett szert az USA Washington állama egy év alatt a marihuána legális forgalmazása után.
megtekintés
Manchester megdöbbent az eseten, a rendőrség meg minden áron kiderítené, ki volt a rejtélyes férfi.
megtekintés
Megszületett az áttörés 15 óra tárgyalás után, Görögország beadta a derekát, de a végrehajtás nem lesz gyerekjáték.
megtekintés
Orosz kapcsolatai miatt kormányfői tevékenységének befejezése után is megfigyelte Gerhard Schröder volt német kancellárt az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap washingtoni forrásokra hivatkozva.
megtekintés
Fel kellett függeszteni az ivóvízellátást szombat délután Koszovó fővárosában, Pristinában, mert a helyi hatóságok szerint dzsihádisták arra készülhettek, hogy megmérgezik a város egyik víztározóját.
megtekintés
Kiszivárgott az az emlékeztető, amelyen az eurózóna pénzügyminiszterei összefoglalják, milyen pluszvállalásokat várnak a görög kormánytól cserébe azért, hogy elindítsák az ország harmadik hitelprogramját.
megtekintés
Nemrég az index is megírta az 51 éves Donald Gould történetét, aki a floridai Sarasotában él az utcán, és úgy zongorázik, hogy a könnyünk is kicsordul bele.
megtekintés
A világhírű dokumentumfilmes és antropológus, André Singer nyílt levelét a Királyi Antropológiai Intézet nevében címezte az Emmi miniszterének, Balog Zoltánnak.
megtekintés