Az ember dermedten nézi a felcsapó indulatokat, a gyűlöletet, és félni kezd. Félni kezd, mert látja, hogyan, milyen történések viszik egyre mélyebbre az embereket, a lépéseket, előbb a manipulációt, aztán a hergelést, az egyre kirekesztőbb és erőszakosabb kijelentéseket, ami néhol már átcsap tettlegességbe, látja, hogy van, aki időt, energiát, tudást (és pénzt is) tesz mások alázásába, ellehetetlenítésébe. Érzékeli a tudatosságot ebben, de ugyanakkor látja azt is, ahogy már önjáró lesz a dolog, és egyre inkább kicsúszik azoknak a kezéből a gyeplő, akik azt gondolják, uralják a helyzetet, irányítják a folyamatokat.

Mert a gyűlöletkeltés sajátossága, hogy egy bizonyos fok után kezelhetetlenné válik, ugyanis belecsatornázódnak olyan frusztrációk, amelyek már régen nem az eredeti cél szerinti irányba visznek. Onnan már mások döntenek, felbukkanó önjelöltek, akikkel könnyebb lesz azonosulni a sérelmek mentén. Mindenféle vélt, vagy valós sérelem mentén.

A sérelmeket pedig most mindenki gyűjti magában. Mindenkinek egyre több lesz.

Félek, hogy minden a fejére áll. Félek, nem leszünk elegen, hogy visszafordítsuk....

L. Ritók Nóra