h i r d e t é s

László Imre: nem vagyunk alkupozícióban szuperkórház-ügyben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

László Imre: nem vagyunk alkupozícióban szuperkórház-ügyben

2019. december 02. - 07:20

Nem most találta ki László Imre, a XI. kerület polgármestere, hogy nem jó ötlet a szuperkórházat Dobogón építeni, évek óta ez az álláspontja. Ugyanakkor nincs alkupozíciója az ügyben. - írja a klubradio.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Komka Péter

László Imre a XI. kerület új polgármestere, de nemcsak ebben a minőségében, hanem egykori kórházigazgatóként (éppen a Szent Imrében) és egészségügyi szakpolitikusként kérdeztük. Méghozzá arról, hogy a kormány el is kezdte a támadássorozatot, hogy „ezeknek” már szuperkórház se kell, és nem hajlandóak pénzt betenni a jaróbeteg-ellátásba.

László Imre, aki korábban is javasolta a Szent Imre Kórház bővítését és a János kórház újjáépítését. Ehhez hozzáfűzte: korábban az Orbán-kormány által megbízott szakmai testület is foglalkozott annak lehetőségével, hogy a Szent Imre Kórházat bővítsék. Kijelöltek egy bizottságot, amikor arról volt szó, hogy ezen a dél-budai területen kellene egy kórház, és ez a bizottság a Szent Imre bővítését javasolta a kormánynak. Majd ezután megvették a Dobogó nevű területet.

Mint tudjuk, nem biztos, hogy szakmai szempontok döntenek bizonyos kérdésekben

 – fűzte hozzá.

Jelezte: 2008-ban, amikor felújították a Szent Imre Kórházat, ő megkérdezte a tervezőket, hogy megoldható-e a hiányzó szakmák befogadása, hogy az intézmény olyan kórházzá válhasson, amilyet most is megcéloznak. A tervezők osztottak-szoroztak, és arra jutottak, hogy van lehetőség új épületszárny építésére.

Nem most találta ki, hogy a Dobogó nem jó megoldás (mint ahogy próbálják beállítani), hanem azóta, amikor először felvetődött ez az ötlet. Nem is az a hibás elgondolás, hogy zöldmezős beruházásként tervezzenek egy új kórházat. De a már amúgy is korszerűsített Szent Imre bővítésével minden további nélkül elérhető az 1200 ágy, amit megcéloztak a leendő új kórházzal.

A János kórházról – amely kiváló szakembergárdája ellenére az épületek állapota miatt lassan „gyógyításra alkalmatlan lesz” – egy szó sem esik. Pedig most 250 milliárd forintos összeg jelent meg a hírekben, 50-80 milliárdból kibővíthető lenne a Szent Imre, és még maradna legalább 170 milliárd arra, hogy a János kórházat nem felújítva, hanem a régi épületeket lebontva és egy új, korszerű intézményt építve centrumkórházat hozzanak létre. Így két jól ismert, tömegközlekedéssel elérhető helyen lennének modern kórházak. Megjegyezte: csupán három állami kórház van Budán, aszimmetrikus a fekvőbeteg-ellátás a budai oldal hátrányára.

László Imre hangsúlyozta: nehogy azt higgye bárki, hogy neki bármilyen beleszólása van abba, hogy a kormány mit és hol épít. Az, hogy ő megakadályozná a "szuperkórház" építését, közönséges politikai hazugság, amely arra szolgál, hogy lejárassák őt és Budapest új vezetését. Szó sincs erről, nincsenek alkupozícióban a dél-budai centrumkórház felépítésének ügyében. Letett egy javaslatot, elmondta a véleményét és "hisztérikus" módon reagáltak rá.

Az interjút ide kattintva hallgathatja meg.

klubradio.hu