h i r d e t é s

Lázár János ismét rátámadt Márki-Zay Péterre: időközi-választást remél Hódmezővásárhelyen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Lázár János ismét rátámadt Márki-Zay Péterre: időközi-választást remél Hódmezővásárhelyen

2018. július 13. - 13:51

 

A hvg.hu szúrta ki, hogy felbátorodhatott Lázár János a Fidesz kétharmadán Józsefvárosban –  írja a 168ora.hu

Márki-Zay Péter és Lázár János találkozása: csak látszat volt a békejobb. Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely Forrás: 444.hu

A portál felidézte, bár eddig azt hangsúlyozta az exminiszter, hogy békében kell Hódmezővásárhelyen dolgozni és a helyi fideszes képviselőket is erre kérte, ezzel szemben:

most a helyi rádióban mégis az időközi választást is lehetséges forgatókönyvként említette.

Lázár szerint rombolás folyik jelenleg Hódmezővásárhelyen. A Rádió7-ben elhangzottakat a vásárhely24.com idézte, az interjúban Lázár a Csanádpalotán levegőben lógó időközi választás kapcsán jegyezte meg, hogy Vásárhelyen is felmerülhet a testület feloszlatása, de ebbe ő maga nem kíván beleszólni, erről a helyi képviselőknek kell dönteniük.

Azért a helyi országgyűlési képviselő szerint az utóbbi időben a városban rombolás zajlik, ezt is mérlegelniük kell a képviselőknek. Azt is megjegyezte Lázár, hogy Józsefvárosban, az időközi választáson toronymagasan nyert a Fidesz.

168ora.hu


 

h i r d e t é s