h i r d e t é s

Lázár János népszórakoztatásnak nevezte, hogy Sorost a Sátánhoz hasonlították

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár János népszórakoztatásnak nevezte, hogy Sorost a Sátánhoz hasonlították

2017. október 10. - 19:50

Lázár Jánost a parlament EU-ügyi bizottsága hallgatta meg kedden, az esemény az Index beszámolója szerint két órán keresztül tartott. - írja a 24.hu.

Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás

A cikk szerint a meghallgatás nem arról marad majd emlékezetes, amiket a miniszter mondott, hanem amit nem mondott. Mert azt azért talán még a legelvakultabb jobboldaliak sem cáfolják meg, hogy egy 5 perces kormányzati sajtótájékoztató sem telik el úgy, hogy legalább egyszer ne hangozna el Soros György neve.

Most viszont az történt, hogy Lázár két órás EU-ügyek meghallgatásán egyszer sem mondták ki a nemrég már a Sátánnak nevezett Soros nevét.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter előadást tartott a kormány uniós politikájáról, a források felhasználásáról, a kormány és az Európai Bizottság kapcsolatáról, a brexit és migrációs válság miatt előállt feladatokról, az EU jövőjét érintő kérdésekről, de a kormány egyik fő ellenségéről egy szó sem esett.

Az Index a meghallgatás utáni rövid interjújában meg is kérdezte Lázár Jánost, hogyan lehetséges az, hogy most nem került elő Soros neve.

A miniszter szerint ez csak véletlen lehetett, Aradszki András KDNP-s államtitkár sátános összehasonlítására pedig így reagált:

Nagyra tartom Aradszki képviselő urat, kiváló szakember.

De tudomásul kell venni, hogy egy ilyen kampányban néhány jelölt olykor feladatának érzi a népszórakoztatást is.

24.hu