h i r d e t é s

Lebuktatják a Fidesz kétszínűségét: ügyes csapdát állítottak Orbánéknak az MSZP-sek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lebuktatják a Fidesz kétszínűségét: ügyes csapdát állítottak Orbánéknak az MSZP-sek

2019. október 28. - 10:46

Ujhelyi István az MSZP Európai Parlamenti képviselője a Csapdában a Fidesz: a magyar Országgyűlés elé visszük az EP török állásfoglalását! című nyílt levelében számol be az MSZP ügyes lépéséről, íme:

Ujhelyi István - Forrás: Európai Parlament/nepszava.hu Fotó: Genevieve Engel

Elég a fideszesek gyermeteg magyarázkodásából és pávatáncából: a magyar választók megérdemlik, hogy tisztában legyenek a Fidesz valós értékrendjével. Az elmúlt héten a kormánypártiak megint megpróbáltak mindenkit hülyére venni, majd elkenni a saját felelősségüket. Ennek teszünk most pontot a végére.

Orbán Viktor az elmúlt hetekben csúcsra járatta az elmebajt, előbb kipcsak vérszerződést kötött a keleti diktátorokkal, majd bokáig hajolt a katonai agresszor török elnök előtt és támogatásáról biztosította a szíriai akcióit. A magyar kormány ráadásul a hónap elején először még azt is megpróbálta megakadályozni, hogy az Európai Unió kiadjon egy nyilatkozatot a hadműveletek elítéléséről.

A Fidesz vállalhatatlan mozgása miatt már az európai jobboldal legmagasabb vezetői szintjén is megszólaltak: eddig és ne tovább! Feltehetően a saját pártcsaládjukból érkező nyomás – vagy nevezhetjük politikai zsarolásnak is – miatt a fideszes EP-képviselők végül megszavazták az Európai Parlament eheti plenáris ülésén a török agressziót elítélő állásfoglalást.

Az ebben foglaltak a leghatározottabban szembemennek az elvtelen, törökbarát orbáni hozzáállással és kőkemény megállapításokat tesznek az ügyben. A Fidesz EP-delegációját vezető Deutsch Tamás ma már azzal magyarázza az orbáni törökbarát politikával való éles szembenállásukat, hogy a néppárti frakció egységes álláspontot kért az ügyben és végül a frakciófegyelem miatt szavazták meg a dokumentumot.

Az elvtelenséget kiválóan mutatja, hogy Orbán Viktor a fideszesek által elfogadott EP-határozat után alig 24 órával máris újra a török akció mellett érvelt az állami rádióban, az Origo címet viselő állami propaganda-portál pedig olyan migránstömegekkel riogat, akiket a „képmutató brüsszeli vezetők” miatt ereszt majd rá Európára a török államfő.

A Fidesz játéka egyszerre álságos és veszélyes: mint a profi szélhámosok próbálnak mindenki felé megfelelni és azt mondani, illetve mutatni, ami adott helyzetben elvárhatónak tűnik. Ez a fajta elvtelenség azonban előbb kisebb pofonokhoz, majd hosszan tartó károkozáshoz vezet.

Különösen az európai és a nemzetközi politikában, ahol a kurucos finesz persze hatékony tud lenni, a csakis üzleti alapon működő, elvtelen illiberalizmus azonban egy egész nemzetnek okoz súlyos sérüléseket.

Éppen ezért, hogy véget vessünk ennek a pávatáncnak, a következő hetekben az MSZP parlamenti frakciójával benyújtjuk a magyar Országgyűlésnek az EP által ezekben a napokban – fideszes támogatással – elfogadott állásfoglalását a török-szíriai konfliktussal kapcsolatban. Váljon hát egyértelművé a magyar választók és az európai partnerek számára is, hogy mit is képvisel a Fidesz valójában.

Ha valóban az európai és így a magyar értékek mellett állnak, akkor megszavazzák a parlamenti elfogadását. Ha napirendre sem veszik, vagy leszavazzák, akkor egyértelművé teszik, hogy nekik nem Magyarország, hanem kizárólag Orbán Viktor és a sötét családi üzelmek számítanak.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhatvanhetedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom. (hirhugo.hu)