h i r d e t é s

Lekapcsolták a második Nyugatra tartó menekültvonatot is

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lekapcsolták a második Nyugatra tartó menekültvonatot is

2015. szeptember 03. - 15:50
0 komment

A jelek szerint taktikát váltottak a magyar rendőrök: a Keletiben felengedik a Győrbe, Sopronba, Szombathelyre induló vonatokra a menekülteket, majd egyszercsak megállítják a szerelvényt, és leszállítják az utasait.

Eddig két vonattal csinálták ezt, Bicskén és Nagyszentjánoson. Mindkét helyen feszültséget okozott a lépés - írja a VS.

Délután három óra körül Győr előtt, Nagyszentjánoson megállt az a Keletiből indult belföldi vonat, amelyen több tucat menekült utazott. Tudósítónk szerint sok rendőr várta a szerelvényt, leszállítják róla a menekülteket, akiknek tolmácsok segítségével magyarázzák el a helyzetet, tudósítónk úgy hallotta, a győri kapitányságra viszik őket, ott regisztrálják őket.

A menekülteknek állításuk szerint fogalmuk sem volt arról, hogy mi lesz velük, munkatársunknak azt mondták, azt hitték, Németországig elmehetnek majd, így békésen ücsörögték végig az utat annak ellenére is, hogy a vonaton is voltak rendőrök.

A vonatról egyenként szállítják le a menekülteket, vannak, akik leültek a földre, mondván, nem hajlandók menekülttáborba menni. A magyar utasoknak már előre szóltak a rendőrök, hogy az első kocsikba szálljanak, így az úton lényegében elválasztották a migránsoktól a többieket.

Ez volt a második olyan vonat, amely úgy indult el csütörtökön a Keletiből egy nyugat-magyarországi nagyvárosba, hogy sok menekült utazott rajta, akik azt hitték, eljuthatnak a határra. A migránsokat senki nem tájékoztatta a Keletiben semmiről, pláne nem arról, hogy menekülttáborban kötnek ki, ha felülnek a szerelvényre.

Az első, eredetileg Sopron-Szombathelyre tartó délelőtti vonatot Bicskén állították meg meglepetésszerűen, azon körülbelül 200 menekült utazott. Ők még reggel rohamozták meg a vonatot, miután beengedték őket a pályaudvarra, valószínűleg abban a hitben, hogy eljuthatnak vele Nyugat-Európába, vagy legalább a határra.

Bicskén mindenkit leszállítottak, aki nem rendelkezett érvényes okmányokkal. A helyszínen mintegy 20 rendőrségi jármű volt, autók, kisbuszok és terepjárók, valamint személyszállításra alkalmas buszok. A helyszínen tolmács segítségével tájékoztatták a migránsokat, hogy a táborban étel és szállás várja őket, valamint hogy érvényes okmányok nélkül nem tudnak továbbutazni.

A migránsokat kisebb csoportokban próbálták a buszokhoz kísérni, ugyanakkor a bevándorlók azt skandálták, hogy "No camp!" vagyis nem akarnak a táborba menni, és tüntetőleg a síneket az állomás épülete előtti parkolóval összekötő aluljáróban maradtak.

Egy férfi és egy nő a gyerekével a sínekre vetette magát.

444 azt írta, tucatnyi menekült nekiment a rendőröknek, amikor ez történt, őket is, a velük lévő férfit is elvitték a rendőrök. Később a brit ITV újságírója azt twittelte, hogy sok menekültet a rendőrök nem tudtak visszatartani, és azok visszaültek a vonatra. Mint írta, a rendőrök fél 2 körül elkezdtek vizet osztani a menekülteknek, többen azonban nem fogadják el.

Az állomáson patthelyzet alakult ki, a rendőrök kiterelték az újságírókat.

Az Index azt írta, a két délutáni vonatból az egyik menekültek nélkül elindult a Keletiből, a másik - szintén menekültek nélkül - még benn rostokol.

 

vs.hu (Címlap: Fotó: VS.hu / Schultz Antal)