Ez most – nem túl meglepő – önkéntes távozás volt, szemben a frakcióból „kilépéssel”, mely pillanatokkal előzte meg a Fidesz kizárását, és ebben az értelemben a régi viccre hajazó lépés volt: „Mik voltak Majakovszkij utolsó szavai öngyilkossága előtt? Elvtársak, ne lőjetek!”

Abban az értelemben volt ez utóbbi önkéntes, hogy nyugodtan elüldögélhetett volna egy darabig a kemencesuton, bárminek a befolyásolására képtelenül.
Előbb-utóbb nyilván kellemetlen lett volna a Néppártnak a jelenléte, még így eszköztelenül is, de az a mismásolás, amit éveken át folytattak ez ügyben, garancia volt arra nézve, hogy egy ideig békén hagyják.

Mely sumák hozzáállásnak legutóbbi megnyilvánulása az úgynevezett KDNP leválasztása volt a Fideszről, mintha ez egy önálló, a Fidesztől bármiben különböző párt lenne, holott ez nem párt, csak egy trükk (huszonöt éve egyetlen választáson se mérették meg magukat), mely létrehozásának eredeti célja az volt, hogy Orbán plusz bizottsági helyekhez jusson a magyar parlamentben, mely célt a szocialisták és a liberálisok ostobasága miatt el is érte annak idején.

Azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy Semjén önálló arculatot képvisel Orbánhoz képest. Hiszen egyetlen kormányzati döntésnél sem opponáltak, sőt! Hölvényi tehát maradt, mint Orbán szeme és füle (vesd össze: kém).

Tehát Orbán maradhatott volna! De minek?
Marginalizálódott helyzetben ő, aki Európa (jövendő) urának képzelte magát? Ráadásul vérig sértve, bosszút lihegve?

Tudjuk, hogy Orbán az önmaguk csodálatától eltelt vezetők szokásos habitusával nem tud veszíteni, a legapróbb kudarcot is személyes sértésként éli meg, a gyáva, kisszerű emberek alantas bosszúvágya vezérli, mely adott esetben irracionális döntésekre is vezetheti.

Elég itt az évtizedes, halálig tartó irtó hadjáratra gondolni, melyet Iványi Gábor ellen folytat, és melynek hevességét, eltökéltségét már semmilyen ésszerű szempont nem irányítja.
(Természetesen van racionális magja: más ne jótékonykodjon a nem létező szegényekkel, csak én! Ahogy a két másik gyűlölt ellenfél, Soros és Gyurcsány esetében is, de ez már mellékes.)

Orbán tehát új utakra indul, hadi ösvényre fog lépni korábbi szövetségesei ellen.

Egyedül, vagy csapatban? A konzervatívoknál próbálkozott, de nem kértek belőle, annak ellenére, hogy Kaczyński pártja is itt van (ez is megér egy misét).
Talán – joggal – attól tartottak, hogy átveszi az irányítást.
Maradnak a neofasiszták.

Úgy vélem azonban, hogy Orbán már messzebbre tekint. Ki az Unióból!
Amíg még ömlik a pénz, addig talán nem, de ebben se vagyok biztos.

Európában, vagy tágabb értelemben Nyugaton ez idő szerint totálisan elszigetelődött:
-a V4 gyakorlatilag széthullott, mindenki megy a saját feje (az érdekei) után, még akkor is, ha néhány kérdésben közös az álláspontjuk.
-Rutte, Orbán legkeményebb ellenfele az uniós vezetők közt, negyedszer is földbe döngölte a holland neonácikat, élükön Orbán nagy csodálóját, Geert Wilderst.
-Salvini nem tudta átvenni a hatalmat, szakértői kormánnyal ütötték el ettől.
-Trump távozott és Biden nem nagy barátja Orbánnak.
-Netanjáhú marad. Ha marad.
Erre pedig az utóbbi három évben most van a legnagyobb esélye.
Köszönhetően Beni Ganznak, minden idők leggyengébb izraeli önjelölt politikusának, köszönhetően néhány további árulónak a pártjából, köszönhetően a Netanjáhúval egy súlycsoportban lévő politikusok hiányának az izraeli bal- és Netanjáhút ellenző jobboldalon.
És köszönhetően a tévhit megdőlésének, hogy a zsidók okosabbak más népeknél. Egy, az országot lezüllesztő, büntetőügyén kívül semmi mással nem foglalkozó gazemberre szavazni!

A legutóbbi hónapok eseményei alapján Orbán tehát kelet felé vette az irányt. Sokkal határozottabban, mint eddig.

Nem Oroszország! Putyin számára Orbán, bármiféle döntés befolyásolására képtelené válva elvesztette – az Unió rombolásában betöltött – szerepét.

Kína és Dél-Korea.
A németek, és általában az európai befektetők helyét ez utóbbiak, főleg Korea veszi át. Naponta hallunk újabb és újabb koreai zöldmezős- és egyéb beruházásokról.

Úgy tűnik, Orbán lemondott Németországról, patrónusai „árulása” miatt. Meg azért, mert nem tolonganak, hogy befektessenek nálunk.

A CDU megingása, évek óta tartó lejtmenete, mely a legutóbbi két tartományi választáson további két etappal gazdagította a kudarcsorozatot, természetesen nem Merkelnek az Orbánnal kapcsolatos kétkulacsos vízi mentő politikájának, hanem általában a lassan holtvágányra jutó belpolitikájának szól. De azért az Orbán-ügy ennek emblematikus megnyilvánulása.

A CDU hezitálása jobb és még jobb (az AfD) ügyében, általában az erőtlen fellépés a szélsőségesekkel szemben, a migráns- és a járványügy, és a többi, két dolgot nyilvánvalóvá tett:

Merkel távolról sem az, akinek láttuk. Középszerű politikus, aki csak a gyenge mezőnyben tűnt ki. Bár népszerűsége jóval nagyobb, mint a pártjáé, két (a politikai baklövéseitől független) szarvashibát – hosszú ideje uralkodók szokásos hibáit – elkövetett. Nem távozott a csúcson, és nem nevelte ki az utódját.
Ennek a levét pedig a CDU issza.

Mindenesetre Orbán elvesztette legfontosabb európai patrónusát, és ez is a távozásra sarkallja.

A távozásra, mely ugyan ellenkezik a magyar nép túlnyomó többségének, közte a fidesz-szavazók jelentős részének óhajával, de ilyesmi a Vezért nem szokta zavarni.

Különben is: veszélyhelyzeti rendkívül állapotban (akár lesz járvány, akár nem, lásd a hatodik éve, migránsok hiányában is folyamatosan meghosszabbított határőrizeti veszélyhelyzetet), mely teljhatalommal folyamatosan megajándékozza magát, 133 bátor ember döntésével bármikor kiugorhat.

Legalábbis 2022-ig. Hogy aztán mi lesz, meglátjuk. A pakliban azonban az is benne van, hogy újra lesz 133 bátor embere.