h i r d e t é s

Lemondott Solymos László, Szeged alpolgármestere

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Lemondott Solymos László, Szeged alpolgármestere

2019. május 23. - 13:07

 

Szerdán délután bejelentette lemondását Szeged várospolitikai alpolgármestere, Solymos László.

Lemondott Solymos László, Szeged alpolgármestere - Forrás: Rosta Tibor / MTI

szeged.hu információi szerint a politikus családi okok miatt vonul vissza, feladatait az eddig független, most a Momentumhoz csatlakozott Nagy Sándor városfejlesztési és Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármesterek veszik majd át.

Solymos egyébként 2018-ban felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mivel Mózes Ervinnel és Kalmár Gáborral 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek Szegeden úgy, hogy erre felhatalmazásuk nem volt. Ezzel mintegy 41 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a Szegedi Közlekedési Társaságnak.

Ami azonban talán még érdekesebb, az az, ahogyan az adott szegedi portálok viszonyultak lemondásához. Míg a szeged.hu „Feladat-átcsoportosítás a Városházán” címmel próbálta minél kisebb visszhanggal közre adni a hírt, addig a Szegedma egyenesen belecsapott a lecsóba és „Szakítottak!” elnevezéssel hozták le, ezzel jobban erősíteni azt a feltevést, hogy valami nincs rendben a városháza környékén. (szegeder.hu)


 

h i r d e t é s