Az ország legnagyobb borászati seregszemléjének 1995 indulása óta a legtöbb, 160 borász várja idén a vendégeket a pénteken kezdődő Szegedi Borfesztiválon - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
Korábban azt állította, hogy elrabolták és fel akarták gyújtani, majd közúti veszélyeztetéssel és hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsították, de ő szervezte a tragikomikus "gazdatüntetést" is.
A hosszú fáradságos munkával töltött hetek után igazi felüdülés és feltöltődés néhány napot valamelyik hazai gyógyfürdőben időzni. Hosszabb nyaralás alatt azonban felmerülhet bennünk az igény, hogy más programokkal is gazdagítsuk üdülésünket.
A rohamtempóban, pusztán kormánypárti képviselők támogatásával elfogadott javaslat értelmében szeptember 1-től csak az lehetne katás vállalkozó, akinek kizárólag magánszemélyektől származik bevétele (az egyetlen kivételt a taxisok jelentik, akik mentességet kaptak).
Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki 2018-ban társaival két alkalommal nagy mennyiségű kábítószert kísérelt meg Szerbiából Ausztriába eljuttatni, hogy azt ott értékesítse.
A tervezett sebességet és a menetidőket sem lehet tartani a Hódmezővásárhelyet Szegeddel összekötő villamos-vasúton. A megvalósíthatósági tanulmányban állítólag még 10 perces követésről sem volt szó, annak lehetőségét csak Lázár János kérésére kezdték vizsgálni. A szakemberek már októberben arról beszéltek, hogy a valóság eltérhet a tervektől, ami egy 72 milliárdos beruházásnál kérdéseket vet fel.
Szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben, a bíróság elrendelte a letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Jövő tavasszal ismét megrendezik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált, a nevezéseket január 10-ig várják - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Negyven éve nyílt meg a Szegedi Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központnak otthont adó Maty-éri versenypálya, az évfordulót kedden ünnepelték meg olimpiai és világbajnokok, edzőik, sportvezetők, valamint a pálya egykori és mai működtetői a helyszínen.
Kardos Sándor operatőr - az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjasa - privátfotó-gyűjteményéből válogatott kiállítás látható A bomlás virágai - Fejezetek a Hórusz Archívumból címmel a szegedi Fekete házban csütörtöktől - tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense, Izsák Bernadett az MTI-t.
Több mint háromszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Első ízben ültettek be piezoelektromos jelátvitelen alapú hallásjavító implantátumot Magyarországon, a beavatkozást egy felnőtt és egy gyermek páciensnél a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) végezték el - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Az Európai Bizottság szerdán kihirdetett rendeletével a "Szegedi tükörponty" védett elnevezés lett az EU-ban. Ez a korábban már bejegyzett "Szilvásváradi pisztráng", "Akasztói szikiponty" és "Balatoni hal" után a negyedik magyar édesvízi hal elnevezés, amely uniós oltalmat nyert, amely hozzájárul a halfogyasztás népszerűsítéséhez - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.