Hogy a sajtó mindezt kiemelte, érthető, hiszen ez látható volt, míg a tartalmi részekről jobbára csak találgatni lehetett. Mindenestre az, hogy a turisztikában érdekelt Orbán-lány megjelent Kötcsén némiképp azokat erősíti, akik azt mondják, jósolják – belekeverve elemzésükbe Orbán Gáspár Felházban betöltött szerepét, illetve a gyülekezet feltételezett ambícióját -, hogy itt már láthatóan dinasztikus alapon képzelik el Magyarország irányítását. Ami persze még a jelenlegi választási rendszerben is lehetetlen volna, de tényleg nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Nem tudhatjuk, hiszen – ugyancsak sajtóhírek szerint a miniszterelnök arról is beszélt a pikniken, hogy lesznek változások az alaptörvénybe, arról azonban nem jött értesülés, hogy mely területeken nyúlnak majd hozzá az alkotmányhoz.

Az is lehet, hogy Orbán az övéinek sem beszélt erről, csak jelezte, hogy lesz majd dolguk, például a kétharmados parlamenti erő kihasználásával megszavazni az új jogszabályt. Azt is el tudom képzelni, hogy a jelenlévők nem is akarták megkérdezni, nehogy magukra haragítsák a Főnököt; a felesleges okvetetlenkedés kellemetlen következményekkel járna.

Amúgy pedig, egy pillanatra visszatérve a dinasztikus gondolkodásra: hétfőn Orbán Viktor a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával tárgyal Budapesten, és a tárgyalás után arról nyilatkozott, hogy bár a két ország alkotmánya alapvetően eltér egymástól, de mindkét helyen saját népük legfontosabb vezetői irányítják az országot.  Hogy ez pontosan mit is jelent, nehéz megfejteni. Illetve, ha pszichológiai szempontból közelítjük a mondatot, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, Orbán, saját maga értékelésében már nagyon messze van attól az önmagától, akit valaha megismertünk. Figyelem: nem azt írtam, hogy aki volt, hanem azt,akit megismertünk.

Mindezt azért fontos előrebocsátani, mert a magyar kormányfő nagyon fontos fellépésre készül: kedden Strasbourgban kell megvédeni álláspontját, bebizonyítani azt, hogy az uniós képviselők többsége – akik éppen megszavazni készülnek a Sragentini-jelentést – súlyosan tévednek, Magyarország egy igazi demokrácia, és valójában a bevándorlás-párti erők, valamint az egyéb gyanús terveket szövögető francia elnök, akik rossz színben akarják feltüntetni hazánkat, az illegális migráció leghatározottabb és legádázabb ellenfelét.

Nem tudni pontosan azt sem, hogy ezzel kapcsolatban mire készített fel kötcsei közönségét, elmondta-e mire használja majd azt a hét percet, amit az Európai Parlamentben hozzászólásként felhasználhat, legfeljebb elképzeléseink lehetne róla. Annyi tudunk, ezt nyilatkozta a kormányfő, hogy a jelentés készítője elfogult és tájékozatlan, Magyarországon járva nem is találkozott az kormány tagjaival, ráadásul magyarul sem tud. Hogy ez miben akadályozza meg a képviselő hölgyet, illetve a magyar nyelvtudás hiánya miért csak megalapozatlan következtetésekkel jár együtt, erre nem vesztegetett szót a miniszterelnök. Hogy aztán Strasbourgban már vállalkozik arra, hogy a megválaszolja a tartalmi bírálatokat is, nem tudni. Felettébb valószínű, hogy nem, hiszen ideje sem engedi, feltételezésem szerint megelégszik azzal, hogy felkészítői egy-egy félreérthető, vagy kevésbé pontos megállapítás cáfolatával akarják majd nevetségessé, használhatatlanná, elfogulttá tenni a jelentést. Orbánnak ugyanis változatlanul a migráció ellenes retorika a legfontosabb; maga mögé emelni mindazon populista vezetőket, akik hasonlóan gondolkodnak a menekültekről.

Orbán azonban nyitott egy új frontot is, mégpedig a francia elnök elleni támadás-sorozattal. Azzal természetesen pontosan tisztában van, hogy Macron és ő nincsenek egy súlycsoportban, a két ország politikai súlya miatt nem is lehetnek. Éppen ezért fordított egyet Orbán a vele szembeni retorikáján; a vita súlypontját áthelyezte a Néppártra. Vagyis azt a fordulatát találta ki és tálalta, hogy Macronnak a Néppárt szétverése a célja, hogy aztán egy új pártcsaládot alapítva ő legyen a legfontosabb európai vezető. Nem tudom, hogy a német politikusok felülnek-e egy ilyen, egyébként átlátszónak tűnő trükknek, vagy éppenséggel e mögé a magyarázat mögé bújva akarják bebiztosítani aa jövő évi EP választás néppárti fölényét. Orbánnak ez a fordulata nagyban emlékeztet a belpolitikai csatáira, ahol a Sargentini-jelentés megszavazását, illetve elutasítását a haza védelmére versus elárulására egyszerűsítette le. Ez néppárti szétverés is egy erős leegyszerűsítés, biztos vagyok benne, hogy Merkel nem ad neki hitelt, de az már kevésbé bizonyos, hogy a néppárti bizonytalanok nem találnak a kijelentésben megfelelő argumentációt a jelentés elutasításához.

Strasbourg és Kötcse elég messze vannak egymástól, a magyar alkotmányos helyzetet megvitató közönség viszont fényévnyire. Kötcsén nem akadt senki, aki akár egy gondolat erejéig is vitába szállt volna a Fidesz elnökével, Strasbourgban több lesz a kritikus hangot megütő, mint az egyetértő. Ugyanakkor az is biztos, annyi a hasonlóság a két tábor között, hogy nem pusztán a tények számítanak, hanem a pillanatnyi politikai érdekek. Kötcsén az érdek az, hogy Orbán Viktorral senki ne merjen szembeszállni, Strasbourgban pedig a többség érdeke az, hogy kiiktassák azt a fertőző gócot, amit Magyarország és annak miniszterelnöke jelent az Unió egésze számára. De akad egy kisebbség is, akinek ez a pillanatnyi érdek egészen más, mégpedig az, hogy megőrizze a Néppárt hegemóniáját, bármi áron. És a bármi ár most az, hogy Orbánt – és ezzel a Fideszt – benntartsák a pártcsaládban. Még akkor is, ha hosszú távon ezen csak veszíteni lehet. Humánumot, szolidaritást, jogállamot, demokráciát.

A szavazás eldönti, hogy ütött-e az óra. Nem Orbán Ráhelé; az finoman ketyeg tovább. Itthon vagyunk.

Szerző: Lendvai Péter / fuhu.hu