Ma már úgy kell dolgozniuk két uniós országban a politikai tudósítóknak, hogy folyamatos atrocitások érik őket a hatalom részéről, arról nem is beszélve, hogy egzisztenciájuk folyamatos veszélyben van, ha ellenzékinek tartott orgánumnál dolgoznak. Egyelőre csak félrelökik, viccelődnek rajtuk vagy kitiltják őket a legfontosabb helyszínekről, ám ha ez a folyamat nem áll meg itt, akkor Oroszországhoz, Ukrajnához vagy Azerbajdzsánhoz hasonlóan az állami propagandán kívül állókat közellenségnek tekintik majd, így nem védheti meg őket még Brüsszel vagy Soros György sem.

Fotó: 24.hu

Ha egy hatalom egyszerre akar magabiztosnak látszani, és elkerülni a kínos ügyeket, akkor a legjobb eszköz ehhez, ha keménykedik a sajtó munkatársaival. Kövér László úgy mordult rá egy kolléganőre a parlamenti folyosón, mintha azt kérdezte volna tőle, hogy részt vett-e már valaha spiritiszta szertartásokon. Ezt csak Matolcsy György folyosói ámokfutása tudta űberelni, amikor a tőle kérdező újságíróknak boldog, békés ünnepeket kívánt.  Orbán Viktor sajtóelhárítója sem akart lemaradni a sorban, Havasi Bertalan ugyanis ügybuzgalmában elzavarta a megszüntetett Népszabadság újságíróját a miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatójáról, pedig a kolléganő rendelkezett érvényes akkreditációval.

Időközben Lengyelországban bekövetkezett az, ami hazánkban is bármikor megtörténhet: Lényegében kitiltották az ellenségesnek tartott médiák képviselőit a Szejmből, és csak a hatalom által kegyben részesített öt sajtóorgánum léphet be a lengyel törvényhozás épületébe január elsejétől. A kormánypárti képviselő urak Lengyelországban és Magyarországon sem szeretik a kellemetlenkedő újságírókat, a korrupciós ügyeket firtató kérdéseket, és ahelyett, hogy helytállnának ilyen éles helyzetekben (esetleg tájékozódnának bizonyos aktuális ügyekben), inkább elüldözik azokat, akik a munkájukat szeretnék végezni (történetesen korrektül tájékoztatni a polgárokat), ugyanakkor előnyben szeretik részesíteni saját lakájmédiájukat.

Fotó:Euronews

A történtekből is jól látszik, hogy két közép-európai országban is merész ugrásra szánta el magát az illiberális államot építő politikai vezetés. Most már a látszatát sem akarják fenntartani annak, hogy bárkinek is köze van ahhoz, ami a politika boszorkánykonyháiban történik. Ellenzék és okvetetlenkedő újságírók nélkül sokkal hatékonyabban lehet pénzt, paripát, fegyvert elosztani egymás között, ráadásul, ha valami rosszul sül el, arról sem szerez tudomást se tévé, se rádió, se napilap, se internetes portál. Aki pedig tudósíthat valamiről (mondjuk időjárás, migránsozás, sporthírek), azok a mi tenyerünkből esznek.Úgy szeretne kormányozni Kaczynski és Orbán, ahogy azok irányították népüket, akik ellen harcoltak még a 80-as években.

Azzal, hogy a két jó barát egymás módszereit veszi át, ahogy szinte párhuzamosan bontják le a jogállamot a két visegrádi országban erőt is adnak egymásnak, ugyanakkor felerősítik az uniós aggodalmakat, dupla muníciót adnak azok kezébe, akik lépéseket sürgetnek e két arrogáns, uniós értékeket semmibe vevő kormány ellen. Hogy mindenki számára világos legyen ezeknek a kritikáknak a fontossága, le kell szögeznünk: a sajtószabadság megsértése, a felszámolására tett legkisebb lépés azért borzasztó érzékeny pont az Európai Unió vezetőinek szemében, mert a korrekt tájékoztatás, az információszabadság minden modern demokrácia sarokköve, és ahol ennek fontosságát kétségbe vonják, ott a polgárok alapvető jogait csorbítják a hatalom gyakorlói.

MI MAGYAROK MEG CSAK BAMBÁN NÉZÜNK MAGUNK ELÉ, MINT HABONY ÁRPÁD A HEART IBIZÁBAN, MERT MÁR TALÁN MEGSZOKTUK AZT, HOGY A KORMÁNY AKKOR IS HÜLYÉNEK NÉZ BENNÜNKET, HA TÜNTETÜNK, ÉS AKKOR IS, HA OTTHON MARADUNK.

Orbán módszereit elég jól ismerjük ezen a területen, hiszen a fontolva haladók óvatosságával igyekszik eljutni régen dédelgetett céljához, a kizárólag kormánybarát sajtó megteremtéséhez. Tudja, hogy úgy kell végeznie a sajtószabadsággal, mint a jó torreádor a bikával. Nem szúrhatja egyből az állat szívébe a tőrt, hanem apránként kell kivéreztetnie, mert különben nem élvezné a közönség a mutatványt, ráadásul túl kegyetlennek tartanák. Ahogy azonban sokasodtak a problémák a kormányzás körül, és ahogy egyre több ügyben faggatták parlamenti frakciója és kormánya tagjait az újságírók, úgy egyre közelebb döfött a bika szívéhez.

Elég csak a Népszabadság példáját említenünk, melyet valószínűleg lassú kivéreztetésre ítéltek korábban, de amikor közvetlenül az elbukott kvótanépszavazás után elkezdték feszegetni a propagandaminiszter helikopterezését, akkor váratlanul lecsapott a kormány. Rogán Antal megvédése érdekében Orbán képes volt feladni a finomabb módszereket, és lényegében leradírozta a magyar sajtó térképéről a nagy múltú napilapot. A mostanában oly sokat emlegetett politikai korrektség nem illette meg a Népszabadság újságíróját már akkor sem, amikor Brüsszelben részt kívánt venni a miniszterelnök sajtótájékoztatóján. Amikor pedig azon tréfálkozott a kormányfő, hogy a kolléganő biztos Soros György bérence, már az inkorrektség határait is sikeresen átlépte.

Fotó: mandiner.hu

A lengyel és magyar kormánypárt év végi támadása a sajtószabadság ellen nyilván annak is köszönhető, hogy a döntéshozók feltételezése szerint az ünnepek közeledtével a polgárok inkább a karácsonyi ajándékozással és a szilveszteri buli szervezésével lesznek elfoglalva, mintsem azzal, hogy a tájékoztatás szabadságáért tüntessenek. A lengyelek azonban egyelőre fittyet hánynak a mákos bejglire, és tüntetnek a fagyos varsói utcákon. Mi magyarok meg csak bambán nézünk magunk elé, mint Habony Árpád a Heart Ibizában, mert már talán megszoktuk azt, hogy a kormány akkor is hülyének néz bennünket, ha tüntetünk, és akkor is, ha otthon maradunk. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak az első skalpolás fájdalmas, a másodikat már nem is érzed.”

szeka.blog.hu